Mindig szerettem az amerikai filmekben a könyvklubokat. Olyan elegánsak, szupernek tartom, hogy egy könyvet olvasnak többen és utána megbeszélik.
Mindig így voltam, hogy ha néztem valamilyen filmet, vagy olvastam könyvet, akkor annyira jólesett megbeszélni valakivel, valaki, aki szintén konyított a témához.
Mostanában nagyon sok pasis filmet nézek. Christopher Nolan-t persze azt hiszem, sosem fogom lecserélni bármelyik csajos, romkomos filmre, de kicsit azért néha kell egy kis könnyed levegő is, egy kis könnyed film is.
Most valamiért beleszaladtam ebbe a filmbe.
A Lost in Austen sorozattól kicsit kirázott a hideg. Nem volt rossz, csak nem volt jó. Úgyhogy kicsit azért fenntartással kezdtem nézni a filmet, de tudtam, hogy a színészek nem fognak visszaröppenni a múlt-múlt századba, úgyhogy ez már megnyugtatott. Normális film lesz, semmi sci-fi.
Tényleg. Én ilyent írok, semmi sci-fi?! Amikor odavagyok az ilyen történetekért? Igen. Csakhogy Jane Austen más. Azt ne keverjük az imádott sci-fimmel!
Van egy nőci Jocelyn (Maria Bello - odavagyok érte, nagy kedvencem), akinek elpusztul az egyik kedvenc kutyája (itt kell megjegyeznem, hogy amerikai filmekben még nem láttam afrikai oroszlánkutyát, most örömmel láttam, hogy igenis, nem egy szerepelt a filmben), a barátai, barátnői elmennek a kutya temetésére. Aranyosak, itt ismerkedünk meg a társaság nagy részével.
Aztán a baráti házaspárról kiderül, hogy a férj Daniel (Jimmy Smits) újra szerelmes, csak épp nem a feleségébe Sylvia-ba (Amy Brenneman), hanem egy új nőcibe. Gyorsan le is zavarják a válást, viszont a barátok kitalálják - élükön Jocelyn-nal -, hogy mi lenne, ha valamit együtt csinálnának, mondjuk valamilyen klubbot alakítsanak. Például Jane Austen könyveket olvassanak.
Eldöntik, hogy hat könyvet ki is olvasnak. S hatan is vannak pont.
Jocelyn, miközben kutyakonferenciára megy, megismerkedik egy fiatal sráccal, Grigg-gel (Hugh Dancy), aki ugyan még nem olvasott Austen-t, s valljuk be, férfiak nem is nagyon olvasnak ilyen könyveket, mégis elmegy a lányokhoz, hogy ő is olvasson. Csakhogy Jocelyn nem magának akarja megfogni a fiatalembert, hanem Sylvia-nak, hiszen ő most magányos és kicsit belesüppedt az egyedüllétbe, bár van három felnőtt gyereke is már.
Szóval Jocelyn, Sylvia, Sylvia lánya Allegra (Maggie Grace), Bernadette - aki igazából kitaláta az egész Jane Austen-es bulit - (Kathy Baker), s megismerkedett a rettenetesen zárkózott francia tanárnőbe, Prudie-ba (Emily Blunt) és a klub egyetlen férfi tagja Grigg elkezdik olvasni a könyveket.
Emma, Mansfieldi kastély, Büszkeség és Balítélet, Klastrom titka, Meggyőző érvek és az Értelem és Érzelem. Ezeket olvassák ki.
S ahogy olvasnak, egyre inkább kiderül, hogy mindenkinek szüksége van a könyvekre, mindenkinek szüksége van a másikra s felszínre kerülnek a rég elfelejtett emlékek, a rég elnyomott vágyak, szeretetek, kívánságok, szerelmek.
Piszkosul tetszett, ahogy a társaság beszélget, vitatkozik a könyvekről, s egy idő után rájöttem, hogy igen! Ez az, ami nekem tetszett mindig az irodalomban. Hogy a könyvek mindig rólunk szólnak, hiszen amit olvasunk, abba beleszőjük a magunk életét, vagy szembeállítjuk, vagy behelyettesítjük magunkat a főhősökkel. S ez van valahogy szerintem a filmekkel is, csak azok maximum két óra múlva már véget is érnek. Amíg a könyvek legalább egy éjszakáig velünk vannak, vagyis mi benne vagyunk.
Irigyeltem a főhősöket, ahogy kibeszélhették magukból a problémáikat a könyvekkel. S élveztem, ahogy próbáltak a másik mellett állni, a másiknak segíteni, hogy át tudja vészelni a problémákat, hogy könnyebbé, vidámabbá, boldogabbá tudják tenni az életet.
Nem mondom, hogy nagyon meglepett a film vége, de mivel tudtam, hogy egy könnyed romkom-ot nézek nem esett nehezemre elfogadni az egész filmet. S hogy egy könnyed másfél órát kaptam, az csak külön jó is volt.
Szóval egy csajos estén mindenképpen ajánlom ezt a filmet. Egy üveg borral s egy kis süteménnyel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése