Vámpírok, vérfarkasok, hibridek és egyéb nyalánkságok - Part 2.

„Több, mint egy évszázada titokban éltem, árnyékba burkolózva, egymagam a planétán. Mostanáig. Vámpír vagyok. Hallgasd történetem.”

Így kezdődik a kedvenc vámpíros sorozatom.

De ne fussunk ennyire előre.

Kezdjük az elején. Megnéztük a filmeket, most lássuk a sorozatokat, már nem a nagyestés filmes sorozatokra gondolok, mint mondjuk: Penge, Underworld, Alkonyat.

Nem tudom, volt-e sorozat előtte is, de én a Buffy-ra teszem a vámpíros sorozatok kezdetét.

1997-ben aztán megindult a szőke vámpírvadász középiskolás lány korszaka, s ahogy megismertük a szereplőket, úgy jöttünk rá, hogy nem minden vámpír gonosz, nem mindegyik akar élő vértasaknak nézni minket. Nekem kicsit olyan High School Musical-es benyomást keltett a sorozat. Egy olyan kislány, aki a saját pasiját se tudná lenyomni szkanderban, az erősebbnél erősebb lényeket tud legyőzni? Túlzottan is mesés, de azért aranyos kis sorozat, persze.

Rögtön itt is van Angel (nem összekeverendő Booth-szal, aki FBI ügynök, s különben is, másik mese), aki reménytelenül epekedhet Buffy után, hiszen ha összekötnék az életüket, átváltozna egy gonosz vámpírrá. Azt hittem, a középiskolás sorozatot folytatjuk kicsit Angel-esebb változatban, de örültem a nagyobb irányváltásnak.

/Nem érdekes, hogy mindig van valami a vámpír és a leányka között hatalmas, tátongó szakadék, hogy reménytelenül szerelmesek lehessenek...?? Na jó, nem gonoszkodom tovább ezen./

Az Angel sorozat igazából tényleg tovább szőtte a történetet (1999-ben indították a sorozatot) kiterjesztve az egész világra a természetfeletti lények elleni harcot. Nekem ez a sorozat sokkal jobban tetszett, mint a Buffy. Mélyebb dolgokat is boncolgatott (na azért nem kell a pszichológia tankönyveket elővenni, annyira azért nem mély!) s nagyobb távlatokban is gondolkodott, illetve jobban átéreztük a szereplők életét.

2005-ig - szerintem - nem nagyon lehettek vámpíros sorozatok, nem találtam említésre méltót.

2005-ben elindult egy sorozat, amitől én jó sokáig távol is tarottam magam. Szegény E. barátnőm sokat dörgöli az orrom alá, hogy hiába mesélt róla, nem izgatta fel a fantáziámat. Bezzeg amikor S. barátnőm mondta... Pedig nem.

Csak egy izgalmas péntek éjszaka kellett ehhez. Sokáig néztem filmet DVD-ről, s amikor átkapcsoltam a tévére, két érdekes srácot láttam nyomozni egy rejtélyes gyilkosság ügyében. Kiderült, hogy valaki a tóban, vagy tóból, vagy vízből... szóval ííírtó rejtélyes módon pár család tagjait öldökölte elég rémisztő módon.

Mire vége volt a résznek, már beleszerettem a filmbe. Odaát. Ez volt a sorozat címe. Másnap reggel barátnőm a telefonban jól kinevetett, ugyanis Supernatural névvel, de már régen próbált ezzekkel a fiúkkal összehozni. Szerelem volt. Első látásra.

Hogy is mondták a Gyilkos elmékben? "A tündérmesék nem arra tanítják a gyerekeket, hogy léteznek sárkányok. A gyerekek ezt már tudják. A mesékből azt tanulják meg, hogy a sárkányokat meg lehet ölni!"

A Supernatural sorozat azt mutatta meg, hogy a vámpírok nem mindig a legrosszabb lények, amikkel találkozhatunk.

Minden évadban újabb és hatalmasabb problémával kell szembenézniük két fiatal hősünknek, a Winchester testvéreknek. Ami nem kis meglepetéssel szolgált nekem, az a bibliai barangolások voltak a sorozatban. Találkozunk sok bibliai jó és gonosz angyallal. Persze, ahogy kell, egy idő után már a sorozat teljesen elválik a Biblia történeteitől, de azért még izgalmas marad a sorozat.

S hogy a két főszereplőt lehet-e szeretni? Mást sem lehet. S. barátnőmmel majd minden résznél ma már megbeszéljük, hogy épp abban a részben melyik srácot szerettük jobban s miért. Persze mindketten elég részrehajóak vagyunk, mert Dean Winchester örökre beleégette magát a lelkünkbe. - . Ugye, S.?

Két közös kedvenc szavunk így lett: Pudding és hamburger.

A Winchester fivérek megjárták Dante összes bugyrait. Jártak a mennyben, a purgatóriumban (csak Dean volt ott) és a pokolban is. Innentől fogva már minden lehetséges.

Később, 2008-ban a HBO elindította útjára a - csak és kizárólag - felnőtteknek szánt sorozatát, ami szintén vámpírokkal van tele... True Blood. Érdekes cím. Ha nem is abban az évben ismertem meg a sorozatot, de beszippantott, magával ragadott ez is. 

Olyan érdekes megközelítésből látjuk a vérszívókat, amiket eddig nem nagyon láttunk. Nekik van félni valójuk az emberektől?! Igen. Ahogy a "mi" vérünk értékes az ő számukra, ugyanúgy az ő vérük is fontos lehet az embereknek. S Stephan Moyer szuper vámpír-alakítása mellett megismerkedhetünk féltündérekkel és alakváltókkal, no meg vérfarkasokkal is.

Ez a sorozat már sokkal keményebb az eddigi Buffy-s stílusnál. Véresebb, szexibb s halálosabb. S ki gondolta volna, megtanultam egy új szót is a sorozatban: vámpír-politika. Ebben a sorozatban érzékeltem a leginkább, hogy nem fenékig tejfel a vérszívók élete. S ha valaki azt mondja, hogy éjszakára egy szűk, sötét helyen kell álomtalanul, hullaként feküdnöm, akkor köszönöm szépen, nagyon nem szeretném, hogy átváltoztassanak.

Aztán jött egy évre rá 2009-ben egy újabb - fiatalosabb és lazább - sorozat.

Nekem már csak TVD, de Vámpírnaplók címen ismertük meg.

Ez a sorozat alapvetően egybeszerkesztette az összes jó dolgát a vámpíros filmeknek, sorozatoknak.

Megtaláljuk benne a jó vámpírt, a rosszat; a jót, aki átalakul rosszá; a rosszat, aki viszont vicces és szexi; az ártatlan embereket, a boszikat, vérfarkasokat és hibrideket (akik újabb hibrideket "gyártanának" persze). A vér negatív és pozitív hatásait, a barátságot, dühöt, szerelmet és gyűlöletet, az elmúlás és gyász pillanatait, úgyhogy igen széles tárházát kapjuk az érzelmeknek, a képeknek.

Negatívuma viszont az a sorozatnak, hogy annyira áll távol szerintem a régi vámpírok életvitelétől, mint Makó Jeruzsálemtől.

Végy egy boszit, akire csak úgy ragadnak a jobbnál jobb varázs-szövegek. Végy egy giccses gyűrűt és hozd össze ezt a kettőt. S egy pillanat múlva már sétálhatsz is a napon vámpírként. De ehetsz mindenféle ételt, szeretheted a fokhagymát, a feszületet és olyan lazán besétálhatsz egy templomba, mint olyan házba, ahova behívtak.

De minden hátránya ellenére az ember úgy elnézegeti a sorozatot, mintha egy öt Oscar-os produkció lenne.

S a kedvenc párbeszédem a sorozatból, hogy ez se maradjon ki:

"- Mit művelsz?
- Békét kötök. A nevedben.
- De én nem akarok békét!"