Egy vadiúj James Bond, avagy Skyfall-ig és vissza

SPOILER-t biztosan tartalmaz a blog-bejegyzésem. Általában mindig, de most H. barátnőm szerint pár poént lelövök itt. Akkor tessék vigyázni, töltött fegyverrel vagyok!

Odavagyok a James Bond filmekért. Persze ez nem új információ, de az este folyamán ezt még jobban megerősítették bennem. Pedig nagyon nem erre számítottam.

Amióta Daniel Craig bújt a 007-es bőrébe, vegyes érzelmekkel nézem a filmeket. Egyrészt nagyon nehezen fogadtam el, hogy Pierce Brosnan-t lecserélték. Másrészt pedig piszkosul nem ismertem Craig-et. S könyörgöm. Nézzünk már körbe! Minden James Bond sötét hajú és kék szemű volt. De nem SZŐKE, mint Craig!!!
De jajj-szavam a pusztába kiáltott szó maradt csak. Úgyhogy kénytelen voltam beletörődni a megváltoztathatatlanba. Elkezdtem hát megismerkedni a pasi filmjeivel. Nem sokat tudtam előhalászni, de amit láttam, az végülis nem volt rossz. S vagy két évre a Casino Royal sikere után fél szemmel meg is néztem a filmet. Mondanom sem kell, nem tetszett. Naná. Aztán pár évre rá újra elővettem. S valahogy ráérzetem a srác stílusára.

Jött a Quantum csendje. Nagy elánnal belevetettem magam, hogy mégiscsak a folytatása a Casino Royal-nak, de ezt valahogy olyan utócsengésnek, olyan folytatásos teleregénynek éreztem. Persze nem volt rossz, de nem volt jó sem. Mindegy.

Aztán jött a nap, hogy a Skyfall-t megnézhessem moziban. A mai nap! Bocsánat már a tegnap.

Kicsit félelemmel telve ültem le a filmhez. Nem kellett volna görcsölnöm annyit.

Ezúton kérek bocsánatot Sir Sean Connery-től, illetve Pierce Brosnan-tól is. Persze, ha ők kapták volna ezt a történetet, ezeket a lehetőségeket, akkor nem kellene meaculpáznom, de mégis. Ez valami csúúúcs volt!

 

Kezdődött azzal, hogy Bond-ot a film bevezető történetében simán lelövi a munkatársnője. Persze csak azután, hogy M majdnem megsüketíti szegény lányt, hogy ne törődjön azzal, hogy a 007-es is ott van, az ellenséget le KELL lőni! Ja, hogy persze Bond a saját testével "védi" ki véletlenül?! Az más... szóval meghalt. Meghalt?

Persze, hogy nem, de akkor is!!!

Tehát erre már simán felkaptam a fejem! Hűha! Itt lesznek még akkor meglepetések.

Aztán jött a "szokásos" James Bond-os főcím. Mert ebben a filmben már lassan rájöttem, semmi sem a szokásos.
A zene - na, ez az egy, amire kicsit megrándult az orrom, olyan figymálós irányba, persze nem a hölgy hangja, hanem inkább a dal lassúsága miatt, de később, a filmet végignézve rájöttem, ez így kellett - szép volt. Adele-t nem tudom, hallottam-e már, de ez bejött. Finom, tiszta hang, épp elég grandiózus volt, ahogy az egy James Bond film zenéjének lennie kell. Szóval végül rendben volt az is. A képek... Na, azok viszont egyszerűen fantasztikusak voltak. Nem tudom, hogy csak a képzeletem csalt meg, vagy tényleg így is volt, kicsit olyan egyvelegének éreztem a régi Bond-os kezdőképekkel, színekkel. De lehet, hogy tényleg csak én képzeletem játszott.

S elkezdődött a film.

Ha valaki azt a 007-es filmet várta, ami eddig volt - az az elegáns öltönyben és kimért mozdulatokkal megmenti a világot a nőktől körülvett angol kém - akkor az csalódni fog.

Az önpusztító Bond-ot még nem ismertük. Daniel szenzációsan bemutatta. Szinte sírt a lelkem, hogy milyen rondán nézett ki az az ember! Egy holdtalan éjszaka simán zokogó-görcsöt kaptam volna tőle, ha szembe jön velem. Vérben forgó szemek, remegő kéz, rondán borostás áll...

S főnixként újra születve, visszarohant az MI:6-hez, amikor kiderült, hogy egy hacker elég morbid humorral élve M számítógépére betörve gázrobbanást okozott az épületben.

Így a hivatal egy föld alatti bunker-félébe vonult vissza. Elnézve a "bunkert", szerintem szívesen cserélne pár magyar közalkalmazott épületet, irodát velük, de ez már politika... meg is hagyom másokra.

Bond megjelent s azt hittem, hogy majd újra felölti az elegáns öltönyével együtt a csábos mosolyát és a szexi kinézetét. De nem! Ahhoz, hogy visszatérjen az aktív szolgálatba, újra minden tesztet el kellett végezzen. Látva a lövéseit, simán kenterbe vertem volna abból a távolságról Bond-ot. Olyan bénán és remegő kézzel lőtt (főleg mellé!). Komolyan!

De M - akkor még csak sejtettük - könyörületből, vagy mert már ismerte, szerette, vagy más nem volt kéznél, esetleg jó mozgatórugó volt Bond-nak a bosszú, de visszavette a (minden vizsgán megbukott!) kémet.

Indulhatott dolgozni.

De akkor én egyszerűen elaléltam. Olyan képeket, fényeket, árnyékokat és mozgást láttam, amitől minden zsigere a szememnek egyszerűen elájult a gyönyörtől. Bevallom férfiasan, nem néztem végig az Amerikai szépséget, amit rendezett Sam Mendes, aki ezt a Skyfall-t is rendezte. Az okosok azt mondják, látszott ezen a filmen is a keze nyoma, főleg a képeken.
Ezt nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni (egyszer csak végig fogom nézni azt a filmet, de most nem is arról van szó). Mindenesetre gyönyörű megvilágításokat, fényeket láthattunk. 

Olyan magasságból láttunk városrészeket, hogy már nagyobb területet láthassunk át, mégis élesen kirajzolódtak a házak megvilágításai, a neon-reklámok és a pazarabbnál pazarabb kivilágítások. De persze ez a látvány-orgia végighúzódott az egész filmen.

Régen mondtam már azt film közben, hogy "ez a táj gyönyörű!" De ebben a filmben igenis többször tátva maradt a szám a látványtól. Biztosan voltak olyan részletek, amiket külön megvilágítottak ezer és egy pozícióból, hogy melyik lesz a legütősebb, de a végeredmény egy csoda lett!  Volt egy felhőkarcoló, ahol rengeteg üveg és néhol tükör volt, s Bond egy rosszfiút kergetett. Ahogy ott a szemben levő házakról az üres irodákba betört a fény, azt ha valaki le tudja írni szavakkal, külön Oscar-csontot adományozok. Frenetikus volt, na!!!

A film részleteit nem írom le, minek is. Aki szeretné megnézni, annak nem lövöm le a jobbnál jobb poénokat, aki meg nem akarja megnézni, az meg amúgy sem értékelné a történetet.

Viszont ami tetszett még... Mert nem tudok rosszat mondani, tényleg!

M (Judi Dench) sokkal több szerepet kapott, jobban megismertük a karakterét, mint az előző összes Bond-filmben együttvéve (szerintem). Amúgy is tudtam, hogy nagy színésznő, szeretem is, Oscar díjat is nyert (Szerelmes Shakespeare), nem véletlenül, de most nemcsak a parancsokat osztogató szoknyás főnököt láthattam, hanem a beosztottjáért aggódó és küzdő embert is.
Köszönet Judi Dench-nek M megformálásáért!

S a főgonosztól - egészen addig, mig meg nem szólalt - kivert a víz. H. barátnőm, ezt a pasit még barna hajjal sem tudom szépnek tartani, nemhogy szőkén. De hogy jó színész, azt aláírom. Javier Bardem egyszerűen A GONOSZ!

Persze biztosan lát benne valamit Penélope Cruz, hogy hozzáment feleségül, de én a frászt kaptam tőle. Aztán meghallottam Robert Downey Jr. magyar hangját (Fekete Ernőt) és elaléltam. Amúgy is odavagyok azért a hangért... (vajh' miért?!), de annyira jól illett Silva poénkodó, szemtelen, önimádó és lezser stílusához, mintha ráöntötték volna. Egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy én Ernő arca mellé csak RDJ-t tudom ehhez a hanghoz párosítani. Bejött a szinkron. (Ezért külön köszönet a magyar szinkronrendezőnek!!!) Na, mindenesetre ettől a szőke szörnyetegtől tényleg félnünk kellett. S Bond sem volt elemében, úgyhogy még érte is izgulhattunk.

Viszont! Még soha nem nevettem annyit James Bond filmben a gonosz megjegyzésein, mint most Silva beszólásain, s mozdulatain.

Azért ne mondja nekem senki, hogy a szőke, gonosz pasi ha rámozdul elég egyértelműen James Bond-ra, az megszokott lenne! De nemcsak a gyomrunk bukfencezik egyet, de közvetlenül utána még a hasunk is a nevetéstől. Ez a gonosz Silva egyszerűen vicces is volt, nemcsak gonosz.

S amikor már azt hittem, hogy itt véget is ér a film (bár kicsit furának tartom, ha túl könnyen kapok meg valamit), háháááá! Rájöttünk, hogy nem ám! A turpisság nem olyan könnyen felfedhető. S futottunk tovább James Bond-dal az életünkért, meg másokéért.

Ja! S kiderült a filmben, hogy még James Bond-nak is voltak szülei. Persze, mindenkinek vannak, de Bond élete kicsit mindig is olyan volt nekünk, mint Columbo felesége, mindenki tud róla, de senki sem látta még.
De most mégis láthattuk azt az épületet, amiben felnevelkedett. Furcsa volt, de valahogy úgy éreztem magam ettől, mintha egy számomra fontos személy megosztott volna velem egy nagyon személyes dolgot, ami fiatal korában történt vele. Rögtön olyan bennfentesnek éreztem magam tőle. S ez is jó érzés volt.

A filmet értelmesen, szépen fejezték be, a "happy end"-et kis csúsztatással megkaptuk. S ami nagyon tetszett, régi James Bond-os szerpelőimet visszakaptam. Persze mindenkit "új köntösben", új szereplőkkel, de mégis. Miss Moneypenny, M, Q, s persze James Bond újra együtt volt, s ezzel a régi karakterek visszatértek. Együtt volt újra a nagy csapat, s Bond egy újabb "Top Secret" dossziét vehetett át főnökétől.

S a lelkem újra megtelt szeretettel James Bond karaktere iránt, s a filmjeibe vetett hitem is visszatért. Igen. Lehet még jó filmet készíteni!

Köszönet mindenkinek érte, de főleg H. barátnőmnek, hogy lehetővé tette, hogy ebben a csodában újra részt vegyek, átéljem a 007-es feeling-et! Örök hála érte!

/E. barátnőm, nézd el nekem a sok képet, próbáltam azt a képi csodát megragadni, a hangulatát átadni, ami a filmben elvarázsolt, persze nem sok sikerrel. A mozgó kép mindig is látványosabb lesz./