Megint 17, avagy mit is tennénk húsz évvel ezelőtt

Érdekes, hogy sok olyan film - amit később a kedvenceim közé sorolhatok - véletlenül találtam meg, "tenyereltem bele".

Ilyen volt a Megint 17 című film is.

Egy véletlen.

Mike O'Donell (Matthew Perry) 37 éves, tele önsajnálattal és közutálattal felmond a munkahelyén, amikor kiderül, hogy nem ő kapja meg a rég áhított előléptetést. Hogy ne legyen egyszerű a dolog, még válófélben is van.  

Kocsma helyett elmegy a gyerekei iskolájába, hogy eltöltsön velük egy kis időt. Ebbe a középiskolába járt érgen ő is, így amikor meglátja régi önmagát egy fényképen, felrémlenek a régi szép idők, amikor még tele volt önbizalommal, reménnyel a jövő iránt. Azon a fényképen még a kosárlabda csapat felfedezésre váró sikeres tagja volt. Milyen jó is lenne, újra ott lenni, visszalépni az időbe vagy húsz évet.

Amikor elfordul a fényképtől, egy egy télapó-fazonú takarítóba botlik, aki többször is megkérdezi a régi időkre vágyakozó főhősünket, hogy: "Biztos, hogy ezt akarod?!"

Hogy a régi énjét? Még szép! Újrakezdeni ott, ahol még minden szép volt, mindent másképp csinálni 17 évesen. Naná!

Gyermekeivel a fagyizás igen rosszul sikerül, így még inkább erősödik benne az az érzés, hogy milyen jó lenne tényleg újra tizenhét évesnek lenni!

S mire hazaér, a fürdőszobában egy fiatal srác néz vissza rá a tükörben. 17 éves kori önmaga. De minden különben a régi: az emlékei, a feleségével való problémái, a munkanélkülisége és a saját démonai.

Barátja segítségével kitalálja mit tegyen. Egy őrzőangyal lehet csak a dologban. De kit is izgat a dolog?! Visszamegy a középiskolába, a kosárlabda csapatba a gyerekei közé tanulni, élni... túlélni.

Át kell lényegülnie fiatal sráccá, aki igenis újra sikeres akar lenni, s a gyermekeinek is segíteni szeretne.

/Zefron nagyon jól, érzékenyen állt a szerephez. Ahogy olvastam az iMDb-n, még segítséget is kért Matthew Perry-től, hogy annak a mozdulatait jól tudja utánozni, kicsit hasonlítson a fiatal Mike-ra. Szerintem sikerült./

 

Megtudja, hogy lánya a suli legnagyobb hülyéjével jár, s hogy a fiát rendszeresen megalázzák. Hogy ezeket hogyan próbálja megoldani, s közben a saját életével is ügyesen lavírozni, azt nézzük meg a filmben. Hisz nem mondhatja el a lassan EXfeleségének, hogy ő kicsoda, de mégis talán lehet esélye, hogy visszakapja a régi életét. Vagy hogy is van? Mert egy 17 éves srác hogy udvarolhat egy majd negyvenes nőnek?!

Azért én elgondolkodtam azon, hogy mit tennék mást, ha újra visszakapnék pár napot a régi életemből, tizenhét éves koromból. Természetesen úgy, ahogy a filmben, a mostani eszemmel. Húhúúú!

Vajon azok a tulajdonságok, amik alapvetőek az emberben, bennünk, azok mennyiben vinnének ugyanarra az útra, amire végül eljutottunk?! Tudnánk változtatni annyit az életünkön, hogy más helyre lyukadjunk ki?

Valahol a Frequency című filmben éreztem meg, hogy egy dolog, amit alapvetően megváltoztat a múltban valaki, mennyire más - s esetleg sokkal rosszabb - végkifejlethez vezethet. 

De ha arra gondolok, hogy többet tanulnék, esetleg rögtön arra az útra térnék, amit most már tudom, hogy az enyém... Mennyiben lennék most más? 

Ugye, hogy egy egyszerű film mennyire el tudja az embert gondolkodtatni?
Nem mondom el, hogy én mit tennék mást, egy frászt fogom az álmaimat, vagy a rémálmaimat más kezére adni. Mindenki találja ki, mit tenne maga másképp. Én kitaláltam.

De térjünk vissza a filmhez.

Vicces elszólások, csókok, pofonok és megható jelenetek keveréke ez a film tényleg, klassz színészekkel megspékelve.

Egy másfél órás kikapcsolódás.

És ne tessék rögtön elítélni a filmet csak azért, mert Zefron az egyik főszereplője.