Egy régebbi blogbejegyzésemről (Motorral, vassal - nagy sebességgel!) jutott
eszembe a hangsebesség, arról a Mach (Mach, úgymint: egy objektum
sebessége vagy egy áramlási sebesség és a helyi hangsebesség hányadosa),
s erről teljesen egyenes ívben a Lopakodó című film.
Ja, hogy az előbb komoly aerodinamikai
képletet írtam le? Áááá... A Wikipédia csodákat művel az ember lányával!
Most már azt is tudom, hogy az űrsiklók visszatérési sebessége akár
nagyobb is lehet, mint Mach 25.
Na jó. Itt nem a szuperszonikus és hiperszonikus, illetve visszatérési sebességekről akarok részletes fejtegetést folytatni. Ugorjunk vissza a filmhez.
Na jó. Itt nem a szuperszonikus és hiperszonikus, illetve visszatérési sebességekről akarok részletes fejtegetést folytatni. Ugorjunk vissza a filmhez.
"- Gondolkoztam.
- Ne gondolkozz: igyál!"
Van három szuperpilóta, akik - legjobb tudomásom szerint - F-22-es Raptor-okkal szelik az eget. Aztán egyszer csak, hogy a primszám megbomoljon, kapnak egy negyedik csapattagot. Csakhogy ez a csapattag nem ember, hanem maga a gép, a repülő az új társuk. Egy mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgép, röviden EDI.
- Ne gondolkozz: igyál!"
Van három szuperpilóta, akik - legjobb tudomásom szerint - F-22-es Raptor-okkal szelik az eget. Aztán egyszer csak, hogy a primszám megbomoljon, kapnak egy negyedik csapattagot. Csakhogy ez a csapattag nem ember, hanem maga a gép, a repülő az új társuk. Egy mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgép, röviden EDI.
Nem túl nagy örömmel
fogadják a pilóták (Ben Gannon - Josh Lucas, Kara Wade - Jessica Biel,
illetve Henry Purcell - Jamie Foxx) az új jövevényt, aki... bocsánat,
ami (!) laza eleganciával és könnyedséggel teszi meg ugyanazokat a
manővereket a levegőben, amiket a többiek hosszú évek gyakorlása
eredményeképp tudnak csak.
Csakhogy ő tanul is. S mindent figyel.
Mindent megtanul. Mindent elemez. Még azt is megtanulja, ahogy a
"munkatársa" ellenkezik a felettesével. Aztán egy sikeres bevetés után
az anyahajóra visszatérő csapat viharba kerül. S EDI-t el is kapja egy
villám, amit Ben-en kívül senki sem vesz komolyan.
S már a következő bevetésen is találják
magukat. Viszont EDI önálló, gondolkodásra képes, de megsérült memóriája
felülbírálja a parancsokat, s önállósul. A memóriájában tárolt
szimulációs parancsot igazinak véli.
Miután az őt kergető három társat simán lehagyja, az egyikük egy rossz manőverezés folytán nekirepül egy hegynek.
Miután az őt kergető három társat simán lehagyja, az egyikük egy rossz manőverezés folytán nekirepül egy hegynek.
Ben-t EDI ellen küldi a parancsnokság, s
megindul a gép és ember közötti macska-egér játék, miközben Kara gépe
megsérült Henry gépének robbanásakor, s idegen légtérben lezuhan, s
hiába tud katapultánli, ellenséges országban ér földet.
Idáig nekem még majdnem csak egy szimpla
repülős, sebességgel túlfűtött történet volt a film. Viszont ami
megtetszett, s ledöbbentett, az az az asimovi fejtegetés volt, ami EDI
ember és gép közötti létét, az érzelmek megjelenését mutatja be. Ahogy a
gép elkezd a gondolkodáson túl érezni. Hiszen egy harcirepülőnek nem
lehetnek félelmei, nem fenyegetheti meg a társa, aki "csak" ember, nem
érezhet szánalmat, sem önfeláldozást. De ebben a filmben mindezt
végigéltem EDI-vel.
Vagy: "Ugyanúgy tanul Adolf Hitlertől, mint Verne Gyulától."
Egy önálló gondolkodásra tanított gép, aminek emberek ölésére alkalmas
eszközei vannak, nem hozhat úgy döntéseket, hogy mindezt külön ne
válassza. Hiszen nem mindegy, hogy fentről nézzük csak, több ezer méter
magasból a világot, ahol csak a városok és hegyek elmosódó képét látjuk,
vagy észrevesszük a városokban élő embereket, s a hegyeken kirándulókat
is ugyanúgy.
S miközben néztem a csodálatos légi felvételeket, eszembe jutott Radnóti Miklós - Nem tudhatom... című verse.
"...Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg..."
Érdekesen végződik a történet, persze, mondhatjuk, hogy sablonos amerikai filmek módjára, de amit ott hagy nekünk kérdést, hogy meddig gép a gép, s mikortól lesz ember, vagy mitől... Ez annyi minden kérdést felvet még, amit hány és hány könyvben fejtegetett Asimov, vagy épp Verne Gyula.
Hogy képzeljük, hogy mi egy pillanat alatt megválaszoljuk? De mégis...
Tetszik a blog, illik nagyon az idézett vers! Ezt a filmet feltétlen meg kell nézni, nagyon jóóó, ajánlom mindenkinek.
VálaszTörlés