2012. december 29., szombat

Happy Bday Jude Law!

Szép kerek szám a 40. Ennyi idős ma Jude Law.

Amikor megláttam, hogy neki van ma szülinapja, elgondolkodtam, hogy jajj. A Sherlock Holmes filmeken kívül mit is láttam Jude-tól?
Miről is írjak róla?
Aztán az iMDb olyan filmcímekre bukkantam, amik rég elfeledett emlékeket hoztak fel bennem.

Elsőnek a Gattaca című filmet láttam tőle. Érdekes film volt. Ja, hogy sci-fi és én azokra ugrom? Naja. De attól még egy jó kis film volt. Szuper érdekes történettel. Jude és Ethan Hawke nagyon jól játszottak együtt.  Mellettük még Uma Thurman is főszereplő volt, szenzációs szerepben. A két férfi rivalizálása, együtt munkálkodása, jellemfejlődésük nagyon izgalmas filmet produkált.

S jött egy a szívemnek nagyon kedves film: 
A tehetséges Mr. Ripley. Nagyon klassz film, hiszen egy kellemes, finom filmnek indul, s mire rájövünk, hogy ez egy izgalmas krimi, addigra már magával is ragadott a cselekmény. A gyönyörű tájak, a jó zenék, a klassz csavarok, a nagyon jó színészek (bár ebben az időben még mosolyogtatóan fiatalok voltak: Jude Law mellett Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Kate Blanchett, Philip Seymour Hoffman, Jack Davenport, James Rebhorn) egy igazán szuper filmet olvasztott eggyé.
 és még sok jó színészek játszottak együtt.


A következő, amit láttam Jude Law-tól, s abban is megdöbbentően hiteles volt, az az A. I. Mesterséges értelem című film volt.
Nemcsak Haley Joel Osmont volt benne nagyon jó, de Jude is fantasztikusan alakította Joe-t, a szexi mesterséges fiút, aki egy pillanat alatt tud szőke és szexi lenni, majd fekete hajú és kellemes külsejű.
Rendben van, hogy mellékszereplő volt csak, de annak azért elég szuggesztív!



Sajnos sem a Kárhozat útjá-t, sem a Hideghegy-et nem láttam, így azokról a filmjeiről nem tudok írni semmit.
Megpróbálom majd pótolni ezeket.




Aztán jött egy vicces film.
Ami igazából nem is volt vicces, meg eléggé úgy éreztem, hogy nem is arról szólt a film, amit mutattak, mégis nagyon jó volt. Sky Kapitány és a holnap világa. Elég fura cím, de mégis nagyon jó kalandfilm volt.
Az I. világháború utáni New York-ban járunk, ahol Sky Kapitány és a szexi Polly Perkins (Gwyneth Paltrow) meg kell mentse valami fura teremtménytől a világot. Tökéletesen olvasztotta egybe a film a romantikát, a kalandfilmet és a sci-fi szabadságát.
Furcsa álomvilágba kalauzol el bennünket a film, Angelina Jolie-t alig ismerjük meg a történetben, s ami külön érdekessége a filmnek, hogy Laurence Olivier is szerepelt, de még hogy (hiszen akkor már halott volt)!

Készített pár olyan filmet - ebben az időszakban - Jude, ami valamiért nekem nem nagyon nyerte meg a tetszésemet. Nem miatta, ő jól játszotta a szerepeit, de a történetek valahogy nem nagyon fogtak meg.
Talán az Alfie volt még érdekesebb ezek között. Jött még utána a Közelebb, Aviátor, Bűnös viszonyok, Holiday. A többit nem ismertem.

 S már kezdtem volna leírni Mr. Law-t, amikor szerelmetes pasimnak elmentem megnézni a moziban az új filmjét. S az a film nemcsak az én szerelmemet rángatta ki a kábítószer okozta kábulatból, de Jude Law is feltámadt számomra.
Ugyanis elkészítette Guy Richie a Sherlock Holmes című filmet. S ezáltal Robert Downey Jr., vagyis Mr. Holmes jobbkeze, Dr. Watson - s ő volt Jude Law - felrepítettek a filmes mennyországba.

Hogy fantasztikus volt a film, az tény. Persze, mindenki azt mondhatja, hogy Robert Downey Jr. nekem akár jiggelhetne is zene nélkül, azt is szeretném, ami igaz is, de azért jobban szeretem azokat a filmeket, amikben meg is mutatja a színészi tehetségét. Nos, ebben mindkét srác szuper volt.

 Ahogy a szőke szépfiú átalakult egy félbolondot pesztráló lassan kiöregedő katonává, az egyszerűen csodálatos volt. Mindenben tökéletes partnerként mutatkoztak meg a srácok és annyira jól, lazán adták elő a történetet, magukat, hogy úgy éreztem, ez örömfilm inkább. Pedig keményen megdolgoztak azért - s gondolom Guy Richie sem kímélte őket -, hogy mi olyan jót szórakozzunk, amilyent kell ettől a filmtől.
S hogy Guy Richie hozta-e ki belőle, vagy RDJ a huncutságot, a csibészséget, nem tudom, azt viszont igen, hogy sokszor kellett a forgatást megszakítani, mert épp vagy Jude nevettette meg Bob-ot, vagy fordítva. Vagy mindketten az egész stábot. Szóval a film jó lett, na!

A következő évben egy kőkemény filmet kaptunk Jude-tól. Talán megszerette a verekedést az SH-ban? (SH = Sherlock Holmes)
A Végrehajtók ugyanolyan komoly és kemény film lett, mint a címe mutatja.
Szintén a jövőben játszódik (mintha a rendezők többször szeretnék Jude Law-t a jövőbe képzelni), egy sötét és félelmetes világban, ahol az emberi szerveket úgy adják-veszik, mint a házak jelzálogkölcsöneit.
Nem mondom, hogy egyszerű film, még csak azt sem mondanám, hogy nem véres, de azért eléggé elgondolkodtató. Bár én erre a szerepre valamiért nem Jude Law-t szántam volna, ő túl lágy, jófiú még mindig ehhez a szerephez, s Forest Whitaker sem tudta eléggé nekem belevinni a sűrűjébe a színészt.
Nekem amúgy olyan egyszer nézhetős film lett.

A Fertőzést sajnos még nem láttam, aki tud róla valamit, jelezze, ugyanis nagyon kíváncsi vagyok rá.

S nekem utána már csak - újra - a Doctor Watson bőrébe bújva néztem meg megint Jude Law-t.
Ki nem hagytam volna!
S most is szuper volt, remekelt, bár néha most koszosabb volt, mint az első részben emlékszem.
A Sherlcok Homes: Árnyjáték aztán igazán olyan film lett, amit úgy gondolom mindenképpen érdemes megnézni.
Igazán nagy ellenséggel kellett szembenéznie Holmes-nak, így Watson szerepe is sokkal fontosabb lett, vagyis Jude Law sokkal többet szerepelt ebben a filmben, s szerintem kicsit viccesebb is lett, meg kicsit komolyabb is. Fura egyveleg.

Mindenesetre az észrevettem Jude Law munkái kapcsán, hogy szép lassan kinőtt a szőke szépfiú szerepeiből, s elkezdett megfontoltabb filmekben is játszani.
Mindenesetre várjuk a következő Sherlock Holmes filmet (remélhetőleg azért még van Guy Richie és a fiúk tarsolyában eldurrogtatni való filmes patron), illetve várom a következő jó kis filmjeit e jó színésznek.

Boldog születésnapot Jude, s egy sokkal jobb évet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése