Ennél jobban csak áprilist várhatom, hogy boldog születésnapot kívánjak egy Színésznek!
Egy
olyan színész született 34 évvel ezelőtt, akibe egy pillanat alatt
beleszerettem. Az volt az első mondat, amit életemben hallottam tőle,
hogy: "Helló Testvér!"
S. barátnőm és azt hiszem E. barátnőm is rögtön tudni fogja, kinek van ma szülinapja!
Ian Somerhaldernek, igen.
(E.
barátnőm, előre elnézést kérek a sok képért. Sejtheted, hogy még így is
visszafogtam magam, de nagyon, mert még sok-sok olyan kép van Róla,
amik a kedvenceim közé tartoznak!!!)
A TVD (Vámpírnaplók) című sorozatban láttam meg őt, amikor a lehengerlő mosolyával megjelent a tévém képernyőjén. (A "Helló Testvér!" ebből van.)
Aki
ismer, tudja, hogy általában a barna szemű férfiak tudnak levenni a
lábamról, de nincs különösebben ideális férfi(m), a fontos a humor és a
tekintete. Nos, Smolderholder mind a kettőben egy pillanat alatt leveszi
az ember lányát a lábáról. De a lavórt kicsit vegyük el a monitor alól
és ne velem, meg a pasikkal foglalkozzunk, hanem inkább EZZEL A PASIVAL!
S ja, hogy miért hívom egyfolytában Smolderholder-nek? Mert ez a beceneve.
Nos, a TVD igazából a legkésőbbi sorozata, kezdjük azzal, hogy mit ajánlanék a Tisztelt olvasóimnak Smolderholder-től!
Az Élet háza és a Vonzás szabályai című
filmekben nem főszerepet játszik, de azért megcsillogtatja már itt is
magát. A Vonzás szabályaiban még a színészi teljesítményét is jobban
megismerhetjük, hiszen egy olyan srácot alakít, aki nem épp a lányokat
szereti.
A Smallville-ben
sok szexi srác mellett ő is pár rész erejéig feltűnt a sorozatban (a
sok szexi srác alatt Tom Welling mellett mondjuk Jensen Ackles-t
értettem).
2006-ban láthattuk egy nagyon jó kis horror filmben, a Mezsgyében. Ebben végre már főszerepet játszott.
Ezek
után jött egy nagyon nagyszabású film, amiben alig ismertem meg, s bár
sok férfi játszotta már ezt a szerepet, mégis igen jó érzékkel,
érzékenységgel és ügyességgel alakította Marco Polo-t.
Jött megint egy jó kis sorozat, a Tell me your love me címmel (magyarul azt hiszem: Mondd, hogy szeretsz! volt a címe) jelent meg. Egy-két szexisebb jelenetben is láthattuk őt, bár abban megint nem volt olyan nagy szerepe...
Az utolsó szamaritánusban és az Elsüllyedt város kincsében izgalmas főszerepeket játszott.
Aztán jött egy szuper film. Na, lányoknak nem való olyan húúú, de nagyon, mert ahogy a címe is jelzi, nem egy romkom. Szóval a Bérgyilkosok viadala.
Ebben a filmben egy olyan szadista bérgyilkost játszik Smolderholder,
akinek élvezet kimondottan, ha valakit, valamit megölhet. Viszont
tényleg jó kis film. Nagyon kihozták belőle az állatot!!!
A Lost sorozat - szánom-bánom - csak addig kötötte le a figyelmemet, amíg ő szerepelt benne. E. barátnőm ugyan lelőtte a poént, hogy hogyan hal meg a sorozatban, egy pillanatig sem bántam viszont, mert addig is élvezhettem.
És jött a Vámpírnaplók!
S ha valaki eddig nem figyelt volna fel rá, az most aztán nem tudja nem észrevenni!
Köteteket
tudnék ebben a sorozatban Smolderholder arcairól, stílusáról,
tulajdonságairól és szövegeiről írni. De persze mindenki tudja, hogy ez
teljességgel felesleges. Szerintem annyi elég is, hogy én addig fogom
ezt a sorozatot nézni (mint a Lost-nál), amíg Damon Salvatore szerepelni
fog benne.
Persze a III. évad végét nagyon megkönnyeztem, hiszen attól a "barátjától" kellett Damon elbúcsúzzon, akivel szerintem szenzációsan jól megértették egymást, akivel ha beszélgettek, mindig valami poén kisikeredett belőle... Szóval klassz páros volt. Sokáig kerestem is kettejükről egy képet, ami megmtuatja az egymáshoz való viszonyukat, de nem igazából jött össze. Egy kép azért van róluk, amit nagyon szeretek.
Persze a III. évad végét nagyon megkönnyeztem, hiszen attól a "barátjától" kellett Damon elbúcsúzzon, akivel szerintem szenzációsan jól megértették egymást, akivel ha beszélgettek, mindig valami poén kisikeredett belőle... Szóval klassz páros volt. Sokáig kerestem is kettejükről egy képet, ami megmtuatja az egymáshoz való viszonyukat, de nem igazából jött össze. Egy kép azért van róluk, amit nagyon szeretek.
S ha valaki még mindig nem szeretné Smolderholder-t, annak akkor szeretettel felhívom a figyelmét arra, hogy a drága színészünk jótékonykodik.
Az
első volt azok között a hírességek között, akik tényleg aktívan részt
vettek a Deepwater Horizon olajfúró torony 2010. április 22-ei
katasztrófája utáni takarításban. A St. Tammany Humane Society
állatvédő szervezetet is lelkesen támogatja és létrehozott egy
alapítványt, a The Ian Somerhalder Foundation-t
amelyben környezet- és állatvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet,
illetve a kóbor állatok megfelelő orvosi ellátását szorgalmazza.
S egy idézet tőle, még a 2010-es szülinapján: "Ebben
az évben ajándékok helyett az a születésnapi kívánságom, hogy
gyűljünk össze, és gyűjtsünk adományokat, hogy támogathassuk azokat a
projekteket, amelyek védik a lakóhelyünket és gondozzák a szőrös
barátainkat."
S hogy Ancimnak is pici boldogságot okozzak, egy utolsó pusszantás Tőle!
Nagyon boldog születésnapot Smolderholder!!!
Ügyes vagy! Tetszik!
VálaszTörlésEz aztán a szuper bejegyzés :))) Imádlak Ian :)))
VálaszTörlés