2012. december 10., hétfő

Iron - super-sexy - Man

Ha valamiről/valakiről nem tudok elfogulatlanul írni, akkor az Robert Downey Jr.


De ebben a cikkben nem CSAK az ő érdemeiről írnék.
Egyik előző blogomban a MARVEL-t éltettem. Itt folytathatnám.

Azt hiszem az egyik legjobban sikerült filmet készítették el a Vasember képregényekből, amit csak tehettek.
Volt szerencsém látni pár IRONMAN képregényt. Persze nem az eredeti 1963-as elsőt, de azért fura volt olvasni, nézni a képeket. Nem csoda, hiszen én a Vasember filmen "nőttem fel", ahol RDJ (Robert Downey Jr.) piszok látványosan építette fel a milliárdos playboy és zseniális mérnök személyiségét.

Hogy tökéletes választás volt erre a szerepre, az egy másodperc tört részéig sem volt számomra kétséges. Persze ne szaladjunk előre, A hihetetlen Hulk c. film végén egy perc erejéig már láttuk Őt Tony Stark szerepében (remélem nem azért, hogy leellenőrizzék, a nézők hogy reagálnak rá). /Sértene ennek a feltételezése is./
Nála jobb Vasembert el sem tudnék képzelni, vagyis inkább Tony Stark-ot!!!

Szóval. Adva van egy megalomán milliárdos playboy, aki nem elhanyagolható módon komolyan zseni műszaki, technikai téren. Van két igen hűséges beosztottja. Az egyik Pepper Potts (Gwyneth Partlow) személyében, aki csípős nyelvével, de hűséges szívével méltó segítsége a nagy mogulnak, illetve a fantasztikus számítógép - engem tökéletesen elbűvölt - ami körbefonja a ház minden szegletét és nemcsak válaszol Starknak rendszeresen, hanem vissza is válaszol: Jarvis.

Stark az amerikai hadseregnek készít grandiózus és hiper-szuper fegyvereket. Egy ilyen bemutatója közben elrabolja egy Tíz Gyűrű "nevű" válogatott finomságú emberekből álló terrorista csoport. Elrablása közben megsérül, ami következtében csak úgy ússza meg a lassú, de biztos halált, hogy a szintén fogolyként ott tartott Yinsen nevű illető egy kis akkumulátorral működő szerkezetet épít a mellkasába. A terrorista csoport arra akarja kényszeríteni, hogy készítse el az ő általa fejlesztett Jericho rakétát.

Hogy megszökjön, vagy kijusson, elő kell vegye a műszaki zseniségét. S ezzel a lépéssel életre kel Vasember.

Hogy hogyan szabadul meg a fogságból Tony Stark, hogy Vasember hogy válik működő, testre szabott "protézissé", az maradjon a nézőre.



A történet vicces és komoly, feszült és szórakoztató egyben. A színészek természetesen szenzációsak. S a film végén tessék megvárni a stáblista végét feltétlenül. Hiszen folytatása következik...!

Mindenképpen érdemes megnézni a filmet, mert  



"Én vagyok Vasember!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése