2012. december 10., hétfő

Bamba egy nő

Elöljáróban megjegyzem, hogy Drew Berrymore-ért soha nem voltam túlzottan oda. Elismerem a színészi képességeit, örülök neki, hogy ki tudta heverni az "ET" által megszerzett sikert, de valami miatt (lövésem sincs, mi miatt), valamiért nem vagyok oda érte.

Viszont azokat a filmeket, amikben Michael Vartan szerepel, úgy döntöttem meg kell néznem. S ebbe beletartozik a Bambanő című film is. 
Persze akkor még nem tudtam, hogy David Arquette, Jessica Alba és John C. Reilly is szerepel a filmben.

Egy pedáns, ám kétbalkezes szerkesztő lány nem találja a helyét a világban és az újságnál, ahol dolgozik. Viszont szeretne cikket írni. S a főnöke egy fura pillanatban rásóz egy munkát, menjen vissza a középiskolába és arról írjon egy cikket.

Állítom, ha titkárként ment volna a suliba, több esélye lett volna a cikk megírására. Ehelyett a régi középiskolai démonaitól űzve visszaült a padba - tanulni.

Na, nekem innentől fogva felállt a hátamon a szőr. Ugyanis ugyanazokat az iskolai kiközösítéses érzéseket éli át újra, amit régen élt meg (s ezzel, mert szerintem azért jól alakítja a szerepét, az én démonaimat is felugrasztja lelkem leghátsó zugából).
Ami viszont változott, hogy sokkal okosabb most, mint régen. S az irodalom tanár (s itt kezdtem el én nézni igazából a filmet) felfigyel hősnőnkre.

Hogy mit bénázik a suliban, az gáz. Hogy nem tud megírni egy cikket az iskoláról, a gyerekekről, azon kiborultam, mert a téma tényleg ott hevert a lába előtt, vagy inkább az orra előtt. Hogy az egész cég - élő adásban - végignézi az iskolai bénázásait és közben nem koppint senki a fejükre, hogy dolgozni kellene napközben... azon már meg sem lepődtem.
Oké, nem egy Oscar-jelölt filmet néztem, oké. Befogom. De azért mégis.
Kicsit többet vártam volna a filmtől, vagyis a történettől. SZERINTEM többet ki lehetett volna hozni ebből, még ha a költségvetés ennyi is marad...

De azért ott az irodalom tanár... aki miatt mégis néztem tovább. De a film végén mégis pislogtam hatalmasakat, hogy akkor most vége? Miről maradtam le és mi a lényeg és miiiii vaaaan???

De elfogadtam, ez egy ilyen film. Senki ne várjon tőle nagy válaszokat az életre.

Mindenesetre azért Michael Vartan helyes volt a filmben és annyi nekem elég is volt.
Láttam már rosszabb filmeket is persze.

De aki szereti az olyan "vissza a sulipadba, hadd röhögtessük ki magunkat újra" típusú filmeket, annak teljes bizonyossággal állíthatom, élvezni fogja.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése