Láttam hétvégén egy filmet.
Nos, ezt nem lehet úgy nevezni, hogy "egy film". Ez olyan FILM volt.
A címe nem sokat mondott nekem, magyarul nem is találtam rá, talán valami Hófúró-nak lehetne fordítani.
Snowpiercer.
Mondjuk nem is a címe miatt kezdtem el nézni.
Elsősorban angolt akartam gyakorolni, tanulni, aztán rájöttem, nem ez az a film, amivel bármilyen szó is megragad bennem.
Másodsorban pedig Chris Evans miatt akartam megnézni, hiszen ezt a filmet már akkor készítette 2013-ban, amikor már bőven túl volt az Amerika Kapitánnyal a világhírnév okozta sokkon.
(Én erre szoktam mondani, hogy már megengedheti magának, hogy olyan filmhez adja a nevét, amihez akarja.) Megértem, miért vállalta el ezt a - szerintem - nem is könnyű filmet.
A mai világban, ahol reneszánszát élik a disztópia bemutatására készült filmek, ott erre a filmre mondjuk azt - első nekifutásból - hogy a többivel egy tucat. Én legalábbis így gondoltam.
De nem.
A történetben - 2014. július 1-jén - (már lejárt az időpont, úgyhogy ezt a világvégét is megúsztuk) egy CW7 névre hallgató vegyi anyagot szórnak szét a felhők felett (valamilyen -szférában, ehhez sosem értettem) a globális felmelegedés ellen. Csakhogy - s az ember miért ne pusztítsa még jobban a világát - ez a szer azt eredményezi, hogy a világ megfagy.
Mindenki meghal, kivéve egy vonaton levő embercsoportot.
Azt, hogy hogyan kerültek oda, s miért ők, azt végül nem tudtam meg, de azt hiszem, nem is ez volt a lényege a filmnek.
A vonaton vagonok vannak. Csakhogy a vagonok nemcsak összekötik a rajta levő embereket, hanem el is zárják. Méghozzá nagyon messzire egymástól (de nem fizikailag).
A vonat végében proteintéglákat nyalogató (fekete kaucsuknak kinéző borzadvány volt) koszos, szerencsétlen, reménytelen emberekkel találkozunk.
Persze, mondanom sem kell, ott van közöttük Curtis, aki el akar jutni a mozdonyhoz, hogy ő irányítsa a dolgokat, lerázza a rabságot magáról és "cellatársairól", akiket ott és úgy aláznak meg, ahogy akarnak.
A vonat végében az emberi élet nem sokat ér.
Bezzeg elől.
Addig ügyeskedik Curtis és a még épkézláb (szó szerint ép kéz és láb) emberek nagy része, míg előre tudnak jutni egy-két vagonnal és egy olyan mérnököt felkeltenek (mintha csak aludt, vagy hibernálva lett volna), aki ki tudja nyitni az ajtókat. Hiszen azokhoz senki nem ért.
Curtis-ék egyre előrébb és előrébb érnek a vonatban és egyre inkább rádöbben, hogy valami itt nagyon nem stimmel a társadalommal és a vonattal.
Csakhogy az emberei inkább feláldozzák magukat, csakhogy ő elérje a vonat elejét...
Hiába vagyunk csak a vonaton, mégis egy egész társadalmi felépítést ismerünk meg.
Mondjuk annak szívből tudtam volna örülni, ha nem tudom meg, miből van a proteintéglájuk.
De a két órás filmben nem ez volt a leginkább félelmetes számomra.
Nem is a fizikai dolgok voltak a megdöbbentőek, hanem sokkal inkább a lelki, a pszichikai horror, ha mondhatom így.
Chris nem mellékesen szerintem brillírozott.
Amennyire az Amerika Kapitányban és talán még előtte a Fantasztikus Négyesben is csak a kedves mosolyát és az izmait kellett megmutatnia nekünk, hogy elaléljunk, most itt sokkal, de sokkal több színészi játékkal tudott mesterkedni.
Igen, a film elég drasztikus volt, néhol elég véres, már-már naturálisan eleven számomra, mégsem bírtam volna ott hagyni egy percre sem.
Átéreztem a kínt, a megaláztatást, az ököl- és fejszecsapásokat is. Ki voltam szolgáltatva ugyanúgy az embereknek és az elemek is.
S amikor már azt hittem, hogy Curtis győz, akkor kinyílt egy újabb és egy újabb ajtó. Kiderült egy újabb borzalom, újabb és újabb barátokat vesztettem el a kínkeserves és talán egyre inkább vesztésre álló, csatákban.
Az ajtók újabb és újabb emberekre nyíltak, akik annyira messze álltak a hátsó vagonokban senyvedőktől, hogy az már szinte tapintható volt.
S ezáltal lassan megéreztem, hogy milyen lehet egy olyan társadalom, amiben nincsenek normális törvények, nincsenek emberséges emberek, vagy akik azok, azok sem voltak mindig azok. A sorsok fejlődnek és pusztulnak.
De azért, hogy én fejlődjek, vagy pusztuljak emberi mivoltomban azért én felelek. Én kell minden lépésemért felelnem. Minden döntésemnek következménye van. Néha életek is függhetnek tőle.
Aztán amiikor a hatalom Curtis kezébe kerül, ott tudom meg igazán, hogy az az ember, akit megismertem, majd még jobban s megláttam úgy a jobbik oldalát, mint a sötétet, akkor tudom meg, hogy ez mit hoz ki belőle ez a dolog.
Jól mondja a mondás, hogy adj hatalmat az embereknek is megtudod, mi lakozik igazán bennük.
Nem ajánlom azoknak a filmet, akik vidámságot, boldogságot, szeretetet és szépséget akarnak látni, de azoknak szívből ajánlom, akik az EMBERről akarnak látni egy filmet.
Egy másik jövőt ábrázoló filmet, egy lehetséges jövőt, ami nem szárnyaló autókról és egészséges emberekről és zöldellő tájakról szól. Amit sajnos inkább tartok reálisnak, mint az előbbieket.
Chris Evans mellett még volt egy pár csodás színész, akik szintén lenyűgözőek voltak.
Elsősorban - nem ismertem fel, komolyan - Tilda Swinton csodálatosan játszotta a ... nincsenek rá szavaim, milyen genyó nőt játszott. (Hol van már Gabriel, a félelmetes és gyönyörű angyal a Constantin, a démonvadász című filmből?!)
Vagy említhetem még Jamie Bell-t és a legvégére hagytam a két nagy színészt, John Hurt-ot és Ed Harris-t.
Kismillió dolgot tudnék még mesélni a filmről, hiszen látványos, borzalmas, csodálatos, zseniális és hátborzongató. Talán pont ezért üt annyira, mert annyira nem lehet beskatulyázni sehova.
elnézést megkérdezhetném hogy a protein téglájuk mi is volt vagy miből is volt mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet előre is köszi
VálaszTörlés