2013. április 7., vasárnap

Russel Crowe ma 49 éves

Szóval Maximus is öregszik?!

Russel Crowe sokáig nagyon ellenséges volt számomra, ugyanis egyik toplistás színészemnek a feleségét elszerette, így nagyon nem voltam oda érte.
De aztán valahogy beleszaladtam a Gladiátorba és kénytelen voltam elfogadni, hogy igen, jó színész, s van benne valami, amitől az ember lányának elgyengül a lába. Persze azért semmi pénzért nem adtam volna fel Dennis Quaid gyönyörű mosolyát ezért a pasiért, de nem is vagyok Meg Ryan!

De most beszéljünk Russel Crowe-ról.
Jó kis filmekben szerepelt:
Mint például a Gladiátor, de addigra már láthattuk a Gyorsabb a halálnál című filmben Sharon Stone és Gene Hackman mellett, illetve a Szigorúan bizalmas-ban is Kim Basinger és Kevin Spacey oldalán.
De a Szakíts, ha bírsz!, a Majd ha fagy! és A bennfentes című filmekben is játszott.

S akkor jött a Gladiátor. Nagy film volt, kemény mondanivalóval s hiába bukott el Maximus a végén, mégis hős lett... Joaquin Phoenix és Connie Nielsen, Oliver Reed és Richard Harris, mind olyan színész, akiket már láttunk, vagy itt ismertük meg jobban, de egyik sem elhanyagolható. Szóval a film tényleg nagyszabású volt és csodálatos képekkel, jellemekkel volt megspékelve. Ridely Scott-tól ez mondjuk megszokott, hogy nem csinál valamit félgőzzel. Most is fantasztikusat alkotott.

Ezután a film után Russel-nek kinyílt a világ. Egyre jobb és fontosabb filmekben játszott, nagyobb költségvetésű és híresebb történeteket eleveníthetett meg.

S jött a Túszharc című film. Ami amúgy tényleg egész jó kis történet... de Meg Ryan és Russel Crowe... Szóval inkább nem mondok semmit rá, s nézze meg mindenki a filmet, jó kis túsztárgyalós krimi. Néha unalmasnak hat, de mindig értékes dolgok történnek benne. Jól megírt történet tényleg.

Az Egy csodálatos elme című film szenzációs volt. Hatalmas történet, nagyot szólt és engem egyszerűen belenyomott a fotelba. Ed Harris és Jennifer Connelly mellett nagyon szép filmet alkotott Ron Howard rendező. Ténylegesen kemény film, tehát a gyengébb idegzetűek nem nagyon élveznék a filmet, bár... a bánat tudja. Szerintem csodálatosan mutatta be a kórt Russel. Finoman, érzékenyen nyúlt a szerephez. Csodálatos film lett belőle, nem csoda, hogy a film NÉGY Oscar díjat nyert!
Azt hiszem, ezzel a filmmel bocsátottam meg Russel Crowe-nak a női szívek összetöréséért...

A Kapitány és Katona szintén nagy költségvetésű, csodálatos film volt, szép tájakkal, jó történettel, fontos szereplőkkel.

A remény bajnoka című filmben megint az erejére volt szükség egy bokszoló életét eljátszani.

A Bor, mámor, Provance című filmben pedig kicsit lazulhatott, lágyabb dolgokkal foglalkozhatott és - bevallom igen irigyen - csodálatos tájakon járt, játszott. Egyik kedvenc francia színésznőmmel (Marion Cotillard) együtt csodaszép filmet alkottak Peter Mayle novellájából. (Nekem picit jobban tetszett a könyv, de milyen ritka az, amikor a film jobb a könyvnél!!!)

Ezután kicsit - számomra - fura filmekben játszott Russel Crowe.
A Börtönvonat Yumában, Amerikai gengszter, Hazugságok hálója, Halálos gyengédség és a Dolgok állása jött.

S 2010-ben egy olyan filmben játszotta a főszerepet, amire nem gondoltam, hogy siker lehet. Hiszen Kevin Coster már szuper módon előadta Robin Hood történetét. S a Gladiátort sehogy sem tudtam elképzelni a Sherwood-i erdőben nyíllal a kezében és Marionnal az oldalán. S mégis, milyen filmet tudnak már ebből kihozni, ami annyira izgalmas és vicces és klassz lehet, mint a Robin Hood, a tolvajok fejedelme volt.
De aztán amikor megnéztem a filmet, rájöttem, hogy okosan nem koppintani akarták a régi történetet, hanem kicsit más szemszögből, kicsit más stílusban mutatták be az akkori történetet, a szereplőket.
Végül is nem is volt rossz a film, jók voltak a szereplők, a csaták, a történet maga...

S jött most ebben az évben az a film, amin ledöbbentem. Meg kell valljam, amikor megláttam Russel Crowe-ot a Nyomorultak című műben énekelni, mint Javert felügyelő, én elnevettem magam.
E. barátnőmnek mondtam, hogy elég vicces, hogy Maximus, a gladiátor énekel. Viszont amikor kivihogtam magam, rájöttem, hogy ez pasi nem lesz operaénekes, viszont arra, amit ebben a filmben kellett énekeljen, azt nagyon is jól megcsinálta.
A szerepe jó volt, hiszen a kemény felügyelő, aki Jean Valjean-t "kergeti" és végül saját előítéleteivel küzd, tökéletesen illett Russel-hez.
Úgyhogy a vihogás abbamaradt és már csak a csodálkozás és a film tátott szájjal bámulása maradt. No meg az a köszönet, hogy ezt a művet megalkották.

Az új filmjét viszont nagyon várom, Ő fogja játszani az Acélember című filmben Jor-El-t, Clark Kent igazi édesapját. A szereplőkkel elégedett vagyok, Henry Cavill lesz Superman, vagyis Clark Kent, Amy Adams bújik Lois Lane szerepébe, Clark nevelőszüleit pedig Kevin Costner és Diane Lane fogják alakítani.
Szuper. Csak már láthassuk a filmet június végén!!!

Nos ilyen filmek mellett, után azt mondhatom, hogy meg kell bocsátani a fura életmódját Russel-nek.
S ezúton kívánok neki nagyon boldog születésnapot és még sok ilyen jó filmet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése