Kevin Costner - a szülinapos

Elgondolkodtam minap, hogy vajon mennyi filmet is néztem meg Costner-től életemben, szeretem-e annyira, hogy a szülinapján "felköszöntsem".

Aztán végignézem az IMDb-n a filmjeit és ledöbbentem.

Ugyanis nagyon sok filmjét láttam, s szeretem, s le nem mondanék ezekről.

Három típusba tudnám sorolni Costner filmjeit, az egyik a politikai (ezeket szeretem a leginkább tőle, aztán a sporttal kapcsolatos filmek, amikben valamilyen sportolót játszott, illetve az egyéb filmek.

Időrendben írom inkább a filmeket, amiket láttam tőle, s szeretek, nem pedig ezek szerint a csoportosítások szerint.

Aki legyőzte Al Caponét című filmet igazából nem miatta kezdtem el nézni, de őt sem lehetett nem észrevenni a filmben. Sir Sean Connery, Robert de Niro, Andy Garcia és még nagyon sok jó színész játszott ebben a gengszter-filmben. Aki szereti a Keresztapa trilógiát, annak nem árt megnézni ezt a filmet sem. Persze Brian de Palma (Carlito útja, A sebhelyesarcú, Mars mentőakció) nem Francis Ford Coppola, az tény, de azért  komolyan kell venni, nagyon jó rendező.

A Baseball bikák érdekes film volt, ezt a tipikusan sportolós filmjei közé kell sorolni.

Susan Sarandon, Tim Robbins voltak még a másik főszereplők. Mivel a baseball-hoz egy kortyot sem értek, talán ezért is, ez a film annyira nem nyerte el a tetszésemet.

A Revans című film azonban - a maga fülledtségével együtt is - nagyon klassz film volt, bár nem olyan lett a vége, amilyennek szerettem volna... De milyen is lehetett volna a jó befejezés?! Ki tudja?!

Mindenesetre Madeleine Stowe, Kevin Costner és Anthony Quinn egy aránylag egyszerű történetből egy hatalmas drámát hoztak össze.

Ezután jött az a film, amit ha Costner nevét kimondjuk, majdnem mindenki ezt a címet mondja először, a Farkasokkal táncoló-t. Nem is véletlen, hiszen ez azért nemcsak miatta lett híres, de jó történethez is nyúlt, illetve ő is rendezte ezt a filmet. Az amerikai polgárháború idején játszódó film elvisz minket egy gyönyörű tájra, s ahogy anno a western filmeket megismertük, az most átfordul a filmben, hiszen egy idő után az indiánoknak drukkolunk. Végignézhetjük és Dunbar hadnaggyal (nem véletlenül nevezem Hadnagúrnak egy régi jó munkatársamat) át is élhetjük a sziú indiánokkal való találkozását és a barátságot, amit kiépít velük (mint a farkassal, amelyik élelemért szegődik oda hozzá).

Sok embertől hallottam, hogy unalmas film, meg hosszú, de aki nem az akciófilmet próbálja látni benne, hanem a barátságot, a tiszteletet, a különböző népek kapcsolatát, annak éppen való ez a film.

Az én egyik nagy kedvencem jött ezután időrendben, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című film.
Persze, mondhatja mindenki, hogy Sir Sean Connery játszik a filmben, akkor még szép, hogy tetszik... de aki látta a filmet, az tudja, hogy azért a két percért nem szeretném az egész filmet...
De Morgan Freeman, Alan Rickman, Christian Slater és a többi jó színész, nem szólva a film zenéjéről, amelyet Bryan Adams csodás hangja szólaltatott meg, együtt nagyon jó egészet, filmet alkottak.
Jó történet, kellemes tájak, klassz viccek, izgalmas jelenetek... Szuper film lett, na!

A következő film életem egyik nagy választóvize, ha lehet ilyent mondani. Ez volt az az egyik olyan film, amikortól tudom azt, hogy az összeesküvés-elméleteket nem szabad félvállról venni. Főleg azokat, amelyek bűzlenek a hazugságoktól.
Hogy ebben a filmben mennyi az igazság, mennyi a kitaláció, azt nem tudom, nem tisztem eldönteni, de természetesen nekem is megvan a magam elmélete a Kennedy gyilkosságról, ami alapján a JFK - A nyitott dosszié című filmet készítették.
Azt a rengeteg jó színészt, akit Oliver Stone összetrombitált erre az alkotásra, mindet le sem tudom írni. Jack Lemmon, Walter Matthau, Tommy Lee Jones, Gary Oldman... ezek csak azok a színészek, akiket mindenképpen meg akartam említeni ennél a történetnél. Aki nem látta még a filmet, annak azt üzenem, hogy tessék kérem megnézni, aki már látta, annak csak ismételni tudom: tessék megnézni!

Van egy olyan énekesnő, akit mindig a szívem csücskében rejtegettem, s bár már meghalt, mégis sokszor nézem meg ezt a filmet miatta. A hangja, a mosolya, a kisugárzása a filmben is lenyűgözte azt a férfit, aki Több, mint testőr lett Neki. Whitney Houston csodás hangja és Costner határozottsága ezt a filmet két Oscar díj jelölésre is repítette.
Nemcsak egy-két szám volt ebben a filmben szuper, az egész történet klassz volt, hiszen egy jó kis krimit kaptunk, illetve egy énekesnő életébe is belepillanthattunk, még ha nem is igazi, csak filmbeli volt. S ha jól tudom, a One moment in time című szám, ami a film fő zenéje volt, a paraolimpiai játékok zenéje lett. De ez nem hivatalos, csak valahol olvastam, hallottam anno.

A Waterworld-ről nem sok jót tudok mondani. Legjobb tudásom szerint nem is tartották olyan nagyon nagyra ezt a filmet, nem is lett sikeres. De azért meg kell említeni, nem egyszerű film volt, nem sablonos történettel.

A Fejjel a falnak című filmet jó sokáig kerestem. René Russo nagy kedvencem, így amikor kiderült, hogy még mondanivalója is van a filmnek, még inkább felkeltette a figyelmem. A sport-oldalát mutatta meg be megint Costner és egy olyan hisztis pasi arcát, amire nem is gondoltam volna! Klassz golfos tájakat, humort és izgalmat kapunk a filmtől, meg egy kis végmondanivalót. Na jó, azért nem kell nagy dolgokat várni a filmtől, de egy délutánra pont klassz.


A jövő hírnöke és az Üzenet a palacban című filmek nekem valamiért összemosódnak. Csak egyszer láttam mind a két filmet, de azt hiszem, hogy meg kellene nézzem még egyszer. A jövő hírnöke című filmnek Costner volt a rendezője is (ahogy sok más filmjénél is ő fogta a kormányt), de nagyon nem emlékszem a filmre, az Üzenet a palackban című film viszont Nicholas Sparks története alapján készült el, úgyhogy ezt a filmet pláne meg kell nézzem még egyszer.

A Tizenhárom nap - Az idegháború című film sajnos nagyon elfelejtett, kifelejtett film a világban.
Persze komoly film, történelmi, szinte dokumentumfilm, ennek ellenére nagyon jó. Hasonlít sokban a JFK-hez, mégis más. Gyomorforgató élmény az, hogy min múlik a világ sorsa, egy lehetséges atomháború kitörése. A politikai krimik kedvelőinek szeretettel ajánlom ezt a filmet. Ne tessék tőle sok csihi-puhit várni, ellenben sok politikai összeesküvés, pszichológiai dolgok kaphatók a filmből.

Jött egy újabb, kicsit misztikus, kicsit romantikus film Costner-től, a Szitakötő.
Szép film, sok mondanivalóval. Azt hiszem írok róla majd egy blogbejegyzést, úgyhogy erről nem is írok többet. Szomorú, mégis felemelő film.

S jött - így utoljára - az egyik nagy kedvencem. Azt beszélik...
Nem komoly, nem mélyenszántó történet, csak egyszerűen egy vidám kis bohóckodás a Diploma előtt című filmet meglovagolva.
Ugyanis gondoljuk el, hogy az a történet igazi volt. Van egy srác, aki beleszeret egy idősebb nőbe, viszonyt folytat vele, de amikor meglátja a lányát, ellopja a szívét és elszöknek. De mi van, ha ez a történet igazából meg is történt egy városban, mondjuk Pasadena-ban?!
S mi van, hogyha annak a lánynak született egy lánya, aki... De persze a férjes asszony Shirley MacLaine, a lányunoka Jennifer Aniston és a srác, aki időközben kicsit meg is öregedett, az Kevin Costner...
Nos, ehhez már csak egy esküvő kell, ahol sok rokon van, sok vendég, ahol sokan pletykálnak és sok rég elfeledett családi titokról lehet fellebbenteni a fátylat.
Aki látta a Diploma előtt című filmet, annak tényleg vicces és izgalmas lesz a film. Aki nem látta, az a felét sem fogja annyira értékelni, humorosnak tartani.

Nos, azt hiszem Kevin Costner-t tényleg szeretem, ha ennyi filmjét láttam, s ez mind-mind tetszett is.
Méltán érdekes ember, hiszen elnyerte már az Oscar díjat a legjobb rendezőként, de az Arany Málnát is megkapta a legrosszabb rendezőként. Úgyhogy talán tényleg a végletek embere...
De mindezek mellett és ellenére, nem szabad félvállról venni a "pasit".

Tehát Boldog születésnapot kívánok Kevin Costner-nek és kívánok még sok jó filmet, történetet, ötletet!