2013. január 5., szombat

Bradley Cooper szülinapjára

Bradley Cooper-t nem nagyon kell bemutatni senkinek.
Ma harminchét éves.
Írtam már itt az egyik filmjéről (Csúcshatás), igen elgondolkodtató volt a történet, most viszont inkább átnézném a filmeket, amikben szerepelt s én láttam is.
Előre elnézést kérek mindenkitől, a Másnaposok és a Másnaposok 2.-t nem láttam, úgyhogy arról nem tudok írni. Valahogy sosem igazgatott, hogy mi történik, ha pár pasi berúg. S ezt még a csodás Bradley Cooper-től sem tudom élvezettel nézni.
Ez van.

Biztos, hogy láttam anno a Szex és New York című sorozatban a srácot, én mégsem emlékszem rá. De mondjuk amennyi helyes és kevésbé helyes srác ott megfordult, nem is csoda.
Mindenesetre abban a sorozatban debütált Bradley.

Aztán én az Anyám nyakán című filmben láttam meg újra Matthew McConaughey mellett (milyen érdekes, Sarah Jessica Parker-rel ebben a filmben is együtt dolgozott). A film jó volt, tetszett, a szerepe pedig aranyos volt. A természetbarát, aki próbálja a barátját felrázni a problémáiból.

Aztán az Alias sorozatban már kedves ismerőskét találkoztam Will Tipin-nel, aki a maga erőszakosan újságírói stílusával addig verette magát péppé, míg meg nem tudta barátja (Sydney Bristo) titkait.

A Nem kellesz eléggé című filmben nem szerettem őt. Mert ahogy hazudozott a feleségének, azzal az erővel akár igazat is mondhatott volna. Vagy ha már hazudik, akkor következetesen, keményen és kiállva a saját dolgaiért... De persze ez csak szerep volt, s a filmben nem is az ő szerepe volt a fontos, vagyis a legfontosabb. De azért sajnáltam a film végére. 

A Kés/alatt című sorozatban hogy ő szerepelt volna? Biztosra vettem volna, hogy nem. Pedig nem is egy részben játszott... De annyira nem kötötte le a figyelmemet a sorozat, hogy emlékezzek rá.

Jött a Valentin nap..Amiben szerintem az ő szerepe szólt a legnagyobbat és még hiteles is volt. A többieké olyan csöpögős lett, de ettől a filmtől nem is vártunk többet. Viszont Bradley szerepe nagyon tetszett és meglepett.

S jött az a film, amiben nagyon megszerettem. És igazából ez volt, amiben annyira felfigyeltem rá, hogy kiemeljem az ő nevét magamnak a többiek közül, A szupercsapat. Liam Neeson vezetésével, társ-főszereplésével, vagy hogy is kell mondani.
Bradley Szépfiút játszotta.
Tetszett, hogy kemény katonát alakított, mégis meghagyta Faceman azon arcát, amiről a nevét kapta, illetve azt a sármos, mégis rosszfiús stílusát, ami az eredeti sorozatban is benne volt. S hogy az eredeti Szépfiúval is még váltott pár szót a filmben, az nagyon aranyos volt.
Szóval egy izgalmas, mégis vidám akciófilmet láthattunk tőle és a többiektől.

A Csúcshatásról már írtam, abban az különösen tetszett, hogy most már teljesen, egyedüli főszereplőként vitte a vállán a filmet. Végre kiérdemelte, hogy szinte csak rá figyelhessünk. Jó, nagyon jó filmet alkotott ezzel a történette.

Egyelőre ennyi filmet láttam tőle. Azt tudom, hogy most a Lopott szavak című film is már régen a mozikban van, sajna nem láttam, viszont az iMDb pontozása szerint ez sem lett rosszabb az előző filmjeitől. Ha majd meg tudom nézni, utána írok róla (talán).

Addig is, nagyon boldog születésnapot Bradley és kérünk még olyan csúcshatású filmeket, amikben remekelsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése