38 éves ma az a srác, akit - na, most fog mindenki felhördülni - talán méltó utódjának tarthatok Robert Downey Jr.-nak.
Hasonló karakternek tartom őt is, mint Bob-ot, hasonló vehemencia, huncutság, a szokásoknak ellentétes stílus jellemzi őt is.
Igazi kisördög, vagy inkább "rosszfiú".
Hogy ki ő? Ugye már mindenki tudja?!
Hogy ki ő? Ugye már mindenki tudja?!
Sajnálattal közlöm, ez a Total Recall sokkal inkább tetszett, mint a Schwarzenegger-es. Ugyanis nem vagyok egy Swarzi rajongó, ezt mindenki tudja rólam.
Ez a film meg már csak azért is felkeltette a figyelmemet, mert két kedvenc színésznőm (Kate Beckinsale és Jessica Biel) is szerepelt a filmben, ez a srác meg szép sötétbarna szemű, úgyhogy...
Kíváncsi voltam rá.
Persze, láttam már más filmben is őt előtte, de azok valahogy nem keltették fel a figyelmemet iránta, mint kiderült, mert amikor elkezdtem utána nézni, hogy mikben is játszott, kiderült, hogy én több filmet is láttam már Tőle. Na hogy is van akkor ez?
A Tigrisek földjén című filmmel kezdődött azt hiszem igazán a filmes karriere ennek az igazán nem írnek látszó srácnak.
Joel Schumacher valljuk be, eléggé jól bele tud választani a jó rendezésekbe.
S valamit látott a srácban. Valamit, ami miatt egy egész filmet rábízott.
Még nem láttam ezt a filmet, de azt hiszem, igen gyorsan meg kell szereznem ezt, ugyanis egyik nagy kedvencem, akit csak egy sorozatban láttam még eddig (Matthew Davis - TVD), ő is főszerepet játszik a filmben.
Aztán jött - nekem - a Hart háborúja. Naná, hogy nem vettem észre a filmben. Ha Bruce Willis a főszereplő, elég nehezen látok meg másik pasit a filmben... Naná. Hiszen Willis az én ÖRÖK rossz fiúm. Naná, hogy nem nézek másra.
Különvélemény. Na, szegény srácnak nem jutott túl jó szerep, s Tom Cruise mellett meg pláne nem kapott túl nagy reflektorfényt. Nem különösebben vettem észre a szép szemét - akkor még. A film amúgy egy örök darab számomra, sokszor újra nézem. A 100 legjobb film között azt hiszem, nekem ott van.
Ledöbbentő. A Fülke című filmet nem láttam. Mindig a Mobil című filmmel kevertem össze. Úgyhogy ezt gyorsan pótolnom kell. (Schumacher volt ennek is a rendezője. Érdekes. Mindig vannak olyan rendezők, akik újra és újra visszatérnek ugyanahhoz a színészhez. Benne gondolkodnak? Érdekes lenne ebbe belegondolni. Egyszer összehozok egy olyan blog-bejegyzést, ahol ezzel foglalkozom majd bővebben.)

Tegnap - mint a film végén kiderült - újra megnéztem egy olyan filmet, ami szintén nagyon jól sikerült
Al Pacino amúgy is nagy kedvencem, zseniális színész, sosem tudja az ember, hogy Vele, vagy ellene legyen... Szóval egy jó kis CIA-s filmet láttam. Ez volt a Beavatás. A másik főszereplő - a mai szülinapos srác - szintén nem volt olyan emlékezetes még mindig számomra, hogy ne a NAGY színészre, Al Pacino-ra figyeljek. Akkor még mindig nem jött át nekem nagyon a játéka. Bár...
Aztán az élete következő filmjét már nagyon-nagyon régen láttam és szegényt ebben a filmben nagyon-nagyon úúúútáltam. Szegény, még szép, hogy utáltam, amikor meg akarta ölni az édi főszereplőnket.
A Derdevil - A fenegyerek nagyon aranyos kis mese volt a MARVEL-től.
Ben Affleck és Jennifer Garner. Na és a drága - azóta már meghalt - Michael Clarke Duncan-ről ne feledkezzünk meg.
Jó kis film, jó kis mese volt. Talán itt kezdődött valahol a MARVEL filmes feléledése?! Ki tudja.
Aztán jött a S.W.A.T. - Különleges kommandó, ami számomra nagyon jó kis film volt, sok új sráccal, színésszel, akiket azóta szépen meg is ismertem. Jeremy Renner egyik elég új filmje volt ez, őt akkor láttam először például. De LL Cool J is onnan datálódik nekem, nem pedig az NCIS:L.A.-ből.
De Michelle Rodriguez-t sem a Fast & Furious-ban ismertem meg, hanem itt.
Nagy Sándort egyszer néztem meg Vele, az első öt percben - amikor szerepelt - csak nevetni tudtam. Valahogy nem érzem, hogy ő egy olyan ókori filmben szerepeljen. Neki a pisztolyok és a kések a kezébe valók... Nem a tőrök és kardok. Bőr nadrág és bőrkabát, nem pedig tóga és tunika.
Na, mindegy. Azért nagy film volt Tőle.
Sem az Új világ-ot, sem a Kárhozott szeretők-et nem láttam Tőle. Így nem tudok mit mondani ezekkel a filmekkel kapcsolatban.
De.
Aztán jött egy film.
Miami Vice. Don Johnson méltó utódjának nehéz lenni.
S mégis. Összehozta. Klassz film lett.
Persze ez a film csak azoknak tetszik, akik - szerintem - a régi sorozatot is értékelték, illetve nézték.
Naná, hogy tetszett.
Pedig Jamie Foxx-ot nem is nagyon szeretem.
A Kasszandra álma című film nekem - elnézést mindenkitől, akinek tetszett - nem volt egy nagy történet. Bár Ewan McGregor és ő együtt játszottak egy filmben végre, de mégis. (Egy ír és egy skót színész. Azért én megnéztem volna, hogy ezt ki találta ki, s a két srác mennyire bírta egymást... De mindegy.)
A film olyan nem is tudom, milyen volt. Jó színészek, de...de.
Aztán A zsaruk becsülete, Doctor Parnassus és a képzelet birodalma, Az igazság nyomában, Ondine, Őrült szív, London Boulevard.
Mind-mind olyan film, amit vagy nem láttam, vagy már nem nagyon emlékszem rájuk.
Nem fogtak meg annyira, hogy emlékezzem a történetre.
A Förtelmes főnökök is inkább Jason Bateman, Kevin Spacey és Jennifer Aniston miatt maradt meg bennem. A történet viszont számomra gyengécske. Vicces film(nek tűnik), de nem nekem.
Három őrült főnök és azok beosztottainak egymással szembeni szemétkedéséről szól a film.
Aki szereti az ilyen filmeket, annak szeretettel ajánlom. Én inkább csak végigszenvedtem. Hiába voltak ott a jó színészek.
S jött egy olyan film, ami már kicsit felkeltette a figyelmemet.
Emlékszem, nem miatta néztem meg a filmet, mégis felfigyeltem arra a sötét szemű rossz pasira, akit játszott.
A Frászkarika egy olyan - aránylag - vicces horror film volt, Anton Yelchin pedig megmutatta, hogy nem csak egy kis nyuszi kisfiú, hanem igenis tud cselekedni. Nem véletlenül lett ő Odd Thomas, Dean R. Koonze kemény, ám nagyon fiatal hőse.
S milyen fura, ez a horror komédia inkább tetszett, mint az előző, a Förtelmes főnökök, ami szimplán csak egy vicces filmnek tetszett.
Jött az Emlékmás.
Az a film, aminél rájöttem, hogy ez a pasi helyes, szexi és és SZÍNÉSZ.
Swarzi simán eltűnt számomra a süllyesztőben a Total Recall régi verziójával.
"Ciki a kégli?"
Ez a remake nekem inkább A FILM, mint a régi, az 1990-es verzió.
Tudom, mindenki azt mondja, hogy persze, én a sci-fi filmeket szeretem, ahol a jövőben játszódnak a történetek, s akkor nekem az már jó is... De nem.
Amikor a '90-es filmet láttam anno, nem merült fel a film végén semmiféle kérdés bennem.
Ennek a filmnek a végén teljesen kétségek közt hagytak.Annyira, hogy több ismerősömet, barátomat is megkérdeztem, sőt H. barátnőm nagyon is jó filmes háttérrel rendelkező expasijától is véleményt kértem.
Nos, ez volt a buli ebben a filmben.
A nagyszerű képi világon túl... Hogy nem tudni, mi a... Na, értitek. (Aki nem látta a filmet, amiatt nem kérdezem meg a kérdést... Aki látta, az pedig tudja, mire gondolok.)
A Hét pszichopata és a si-cu című (monumentális címmel rendelkező) filmet nem bírtam megnézni. Többször megpróbáltam, de végül - talán pont a címe miatt - nem vitt rá a lélek.
Bár ez hülyeség, mert tudvalévő, hogy A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című film is mekkora csoda volt, annak ellenére, hogy milyen hülye címe van. S akkor a Lazacfogás Jemenben-ről ne is beszéljünk.
Ha jól tudom, akkor drága E. barátnőm azóta is, hogy a Bosszútól fűtve című film megjelent, nem bír leszakadni róla.
Itt azt hiszem történt egy szerelem a szülinapos színészünk és E. barátnőm között.
Nem volt a film rossz, sőt!
Jó kis pörgős történet...
Bár én mai napig nem bírtam tovább lépni azon, hogy az egyik főhős Tony Stark apukája (Dominic Cooper), a másik pedig Sherlock Holmes egy nagyon kedves cigány barátnője (Moomi Rapace). De a film azért jó volt.
Ja, aki nem látta volna, az feltétlenül nézze meg A zöld urai című filmet.
Hogy nem film? Dehogynem. S hogy miért jön ez a film most ide?
Mert Ő adta a hangját Ronin-nak, a komoly, ám megbízható katonának, akit nagyon szerettem a történetben.
Szerintem komolyan szerethető kis mese, jó történettel és nagy mondanivalóval!
S odaértünk a ma megnézett filmhez, ami - mai viszonylatban - a legutolsó, amit láthattunk Tőle, Vele.
A Téli mese.
Csodásan szívszorító történet, eszement jó színészekkel, bár nekem kicsit szappanbuborékos mondanivalóval.
És a haja sem tetszett...
Na, azért nem szidom a filmet, mert jó volt, komolyan.
A képi megjelenítés nagyon csodás volt, a színészek kitettek magukért.
Hogy kik voltak ők?
Példának okáért: Jennifer Connelly, Russel Crow, Will Smith (mint Lucifer. Fél órát röhögtem rajta.), Graham Greene és a számomra ismeretlen, mégis nagyon figyelemre méltó hölgy: Jessica Brown Findlay (na, ebből is látszik, hogy nem szoktam nézni a Downton Abbey sorozatot).
Szóval a srác még csak 38 éves, mégis jó kis filmes karriert tudhat maga mögött.
Hogy ki ő?
Persze, hogy mindenki rájött már.
Ő Colin Farell.
Az az ír srác, akiről úgy írnak, hogy: heves, mégis morális ember, pragmatikus és figyelmes.
Tipikus rossz gyerek. De más is volt ilyen. Sőt. Aztán jöhet neki is egy Susan Levin (ma már Susan Downey), aki megregulázza a srácot és egy letisztult, zseniális színész lesz belőle.
Fog ő még jó sok filmet letenni az asztalra, amit meg fogunk jegyezni Tőle.
Tessék csak figyelni Rá!!! Érdemes.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése