Nos, aki olyan Star Trek rajongó, mint pl. én vagyok, az tudja, hogy 1966. óta töretlen ennek a sorozatnak a sikere. Újra és újra leporolják és új történeteket találnak ki, új meghódításra, felfedezésre váró világokat ismerünk meg a Star Trek égisze alatt, valamelyik űrhajóból.
Tegnap volt lehetőségem egy újabb filmet megnézni, H. barátnőmmel a "fedélzeten".
Kicsit tartottam attól, hogy az előző, 2009-es film színvonalát hogyan fogják tartani, hiszen az nagyon nagyot szólt, azt hiszem minden régi és új rajongó megelégedésére.
Ellenben amikor véget ért a film, ledöbbenve néztünk egymásra H. barátnőmmel.
Kétszer volt csak életemben, hogy ezt a mondatot a moziban közvetlenül a film után kimondtam volna: "Még egyszer!" (Megjegyzem, az egyik a Matrix, a másik pedig a The Avengers volt.)
De ezt mondtam!
Humoros, izgalmas, értelmes, látványos, ez mind elmondható erről a filmről.
J.J. Abrams keze megint érezhető volt a film során.
Én nem is tudom, de egy kezemen meg tudom azt hiszem számolni, hogy kik azok a rendezők, akiknek - ahogy észrevettem - bármilyen filmjére beülnék zokszó nélkül. Nos, Abrams az egyik ilyen.
Valami zseni a pasi, na!!!
Rögtön belecsöppentünk egy idegen bolygó "belügyeibe". Persze ki más, mint Kirk és az ő mindig nyafogós dokija (McCoy, vagyis már inkább Bones, ahogy Kirk hívja) próbál meglógni a bennszülöttek elől. Spock épp feláldozni kívánja életét, Kirk pedig szokásához híven egyik hatalmas zűrből a másikba esik... Szóval szuperül kezdődött a film.
Nos, ha ismeri valaki a Csillagflotta szabályzatait, akkor tudja, hogy az első irányelv szent és sérthetetlen.
Hogy miről szól?
"1. Parancs: Az Elsődleges Irányelv:
Mivel minden népnek joga van a saját életének olyan módon való leélésére, ahogy azt normális evolúciója megengedi, ezért a Csillagflotta tagjai nem zavarhatják meg más idegen fajok kultúráját és életét. Ebbe a kategóriába tartozik a fejlettebb tudás, katonai erő, vagy technológia átadása, melyeket az adott társadalom nem képes megfelelő módon kézben tartani. A Csillagflotta tagjai nem sérthetik meg az Elsődleges Irányelvet, még akkor sem, ha a saját életüket és/vagy hajójukat kell megmenteniük, kivéve ha az Elsődleges Irányelv egy korábbi megsértése által bekövetkezett következmények felszámolásán dolgoznak. Ez az Irányelv minden, mindenki felett, és a legelső helyen áll."
Mivel minden népnek joga van a saját életének olyan módon való leélésére, ahogy azt normális evolúciója megengedi, ezért a Csillagflotta tagjai nem zavarhatják meg más idegen fajok kultúráját és életét. Ebbe a kategóriába tartozik a fejlettebb tudás, katonai erő, vagy technológia átadása, melyeket az adott társadalom nem képes megfelelő módon kézben tartani. A Csillagflotta tagjai nem sérthetik meg az Elsődleges Irányelvet, még akkor sem, ha a saját életüket és/vagy hajójukat kell megmenteniük, kivéve ha az Elsődleges Irányelv egy korábbi megsértése által bekövetkezett következmények felszámolásán dolgoznak. Ez az Irányelv minden, mindenki felett, és a legelső helyen áll."
Spock-ot meg kellene menteni, viszont ahhoz fel kell fednie magát a hajónak... Mi legyen? Mit tegyen Kirk? Mentse meg az emberét, vagy az elsődleges irányelv szerint... hagyja meghalni? Nos, azt hiszem, mindenki tudja, mi történt. Persze, hiszen mindenki tudja, Kirk mindig is magasról tett a parancsokra.
Nos hazamennek s már el is felejtenénk ezt a kis incidenst, amikor Pike admirális berángatja mindkét tisztet.
Mint kiderül, Kirk szépen megkozmetikázta a jelentését, kihagyva az elsődleges irányelv megsértését, míg Spock - ahogy egy igazi vulkánitól elvárhatjuk - szóról szóra leírja, hogy mi történt...
Persze, mi is történhetne, minthogy Kirk-öt lefokozzák, s elveszik tőle az Enterprise-t.
Eközben a földön más erők is mozgásba lendülnek. Találkozunk egy fiatalemberrel, akiről csak annyit tudunk meg, hogy valamilyen módon a vére meg tud gyógyítani egy halálos beteg kislányt.
Édesapja hálából feláldozza magát egy öngyilkos robbantásban, ami egy könyvtár "csak".
/Csak úgy mellékesen megjegyezném, szenzációsak voltak a kosztümök, ez a katonai egyenruha például, amilyen szürke, olyan szexi volt a srácokon. Még szép, ahogy H. barátnőm mondta, az a színes pizsama mégiscsak régimódibb... dehát a korhű ruha az korhű ruha... mégis./
Ki kell vizsgálni a dolgot. De mi is történt valójában? Miért robbantott fel egy teljességgel katonai szempontból felesleges épületet valaki?
Ki ez a John Harrison? Mit akart a robbantással?
Nos, Kirk (ki más lenne...?!) szagot fog. Csakhogy mire elmondaná kétségeit és ötletét, beüt a baj.
Újra megkapja a hajóját Kirk azzal a kikötéssel, hogy menjen, és kapja el ezt a Harrison-t, aki mint kiderült, a semleges zóna legvégében, egy elhagyott klingon bolygón bújt el. Meg kell ölnie.
Persze nem is akar mást, hiszen... (na, nem mondok el minden poént!)
Mire odaér a semleges zónához, rájön, hogy nem is olyan biztos, hogy jó megölnie, inkább hazaviszi és bíróság elé állítja.
Miközben el akarják fogni Harrison-t, kiderül, hogy az megmenti őket a klingonoktól. De mennyitől?!
Úgyhogy Kirk kissé meglepődik, amikor kiderül, hogy simán elfoghatja a pasast. De miért adta meg magát, amikor olyan ügyesen elbánt több tucat klingonnal? S miért hagyja magát összeverni? Ja, s miért nem fáj neki, miért nem látszik rajta a verés???
S amikor zárkába teszik Harrisont, olyan dolgokat kér, illetve olyan dolgokról beszél, ami egyrészt ledöbbentő, másrészt hihetetlen, s úgy Kirk-öt, mint Spcok-ot hatalmas választás elé állítják. Higgyenek egy olyan embernek, akit nem ismernek, aki megölt több embert, vagy higgyenek egy admirálisnak?
/Meglepődve tapasztaltam, hogy Peter Weller újra sci-fi filmes ruhába bújt. Én akárhány filmben látom Mr. Weller-t, mégis a Robotzsarut látom benne... Ő már csak Alex Murphy marad./
Persze, hogy kiderül, hogy szinte senki sem az, akinek mondja magát... De hogy tudná megmenteni Kirk a Csillagflottát egy hatalmas háborútól?
Ismerjük a klingonokat, nem biztos, hogy jó velük ujjat húzni...
Nos, nem mesélek többet, mert aki kicsit is ismeri a Star Trek stílusát, elég gyorsan kitalálja a folytatást.
Ellenben tényleg jó kis film volt, már előre nagyon várom a DVD megjelenését!
Egyik kedvenc jelenetem egy pillanatát azért csak elhoztam. Két kéz ahogy egy üvegen keresztül összekapcsolódik. Egy vulkáni és egy emberi.
Kicsit nyálas, mégis drámai jelenet volt.
Nagyon tetszett még, hogy most is több szereplő kapott nagyobb szerepet, kicsit így mindenki életébe beleláthattunk egy-egy percre.
Kedvencem, Anton Yelcin is brillírozhatott és Karl Urban is újra humoránál volt.
Szóval aki kicsit is szereti a Star Trek filmeket, az vagy nagyon gyorsan fusson még el egy olyan moziba, ahol a kifutó filmeket még levetítik, vagy várja türelmetlenül - velem együtt - a DVD megjelenését!
Hiszen: "Az űr a legvégső határ..."
"Hosszú és eredményes életet!"
Még egyszer, nagyon szépen köszönöm Kata a szülinapi ajándékot! Csúcs volt!
Ja, a sörözés is, utána!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése