2013. június 13., csütörtök

Chris Evans születésnapja

Chris Evans 32 éves lett.
El sem hiszem. Ez a fiatal kiskölyök még csak ennyi idős???

Sok filmet láttam tőle: Mobil, Kegyetlen faj, Fantasztikus négyes, London, Napfény, Fantasztikus négyes és az Ezüst utazó, Egy bébiszitter naplója, Energia, Vesztesek bosszúja, Scott Pilgrim a világ ellen, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, Számos pasas és a Bosszúállók.



The Avengers
Hogy melyik a kedvencem? Igazából nem tudnék olyant mondani. A Bosszúállók áll talán a legközelebb a szívemhez, de ez azt hiszem, természetes. Illetve a Vesztesek bosszúja a másik nagy szerelem. De mind a két filmben egy-egy számomra sokkal, de sokkal kedvesebb férfi (nem ilyen kis harmincas kölyök) is szerepel, így nem csoda a csoda.



The Loosers





Viszont úgy gondolom, egy olyan filmet szeretnék inkább ajánlani tőle, amit nagyon elfelejtettünk itt a nagy "Captain America"-zásban!

A Mobil című filmet vele kapcsolatban láttam meg, majd rájöttem, hogy én már felkaptam erre a fejem régebben is, hiszen Jason Statham, Jessica Beal és Kim Basinger is főszerepeket játszottak - Chris mellett - a filmben.

Adva van egy srác, aki olyan link, mint a pinty!
Barátnője (Jessica Beal) már épp szakítani akar vele, de még egy lehetőséget kiimádkozik a srác, amikor betör a crach.
Ugyanis felhívja egy végtelenül kétségbeesett, ismeretlen nő (Kim Basinger) telefonon, hogy őt most épp elrabolták és segítséget kérne.
Főhősünk vihogva kinyomja a mobilját, hogy ugyan már... Ki hívná ilyen hülyeséggel!
Aztán amikor a nő még egyszer felhívja, valamiért mégis elkezd hinni az idegen hangnak... Ugyanis a rémült hang kisfiáért és férjéért aggódik.
De mit tud tenni ilyenkor egy srác, aki a saját életében sem tud rendet teremteni?!
Megpróbálja a lehetetlent, s délre az ismeretlen hölgy kisfiának iskolájához érni, s közben a férjet is valahogy utolérni, hogy... hogy mégis, anyuka ma nem lesz otthon délután, hisz elrabolták.
S hol van a rendőrség? Természetesen egy olyan emeleten kell megtenni a bejelentést, ahol már nincs térerő...



Jajj, sokkal szuperebb a film, mint hogy én el tudnám mesélni, főleg úgy, hogy rengeteg csattanó és izgalom van benne... S nem szeretnék beleszaladni egy poénba sem.

De annyi azért magáért beszél, azt hiszem, hogy David R. Ellis volt a rendezője a filmnek, aki olyan filmekhez adta a nevét, mint A sebhelyesarcú, Végső állomás (1 és 2), Kígyók a fedélzeten, Végzetes vonzerő, Halálos fegyver és még sorolhatnám.
Ugye, nem is voltak ezek rossz filmek?!
Nos, akkor ki mire is vár? Irány a kölcsönző és megnézni a filmet.
Legalább Chris szülinapján nézzünk egy jó kis krimi-szerűséget. 

Egy olyan képpel szeretném a Róla szóló blogomat befejezni, ami szerintem nagyon is jól érzékeli az ő stílusát. Tessék megnézni azt a huncut mosolyt, meg azokat a szemeket!
(Persze a másik Chris sem utolsó a képen, csak el ne találjon valakit a pörölyével!)



Nagyon boldog szülinapot kívánok Chris-nek, s még sok Steve Rogers-es filmet - naná, hogy a mi örömünkre -, illetve még sok vidám percet neki is, illetv ha lehet, nekünk is Tőle!

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése