Szólíts a neveden

Tudom, hogy most inkább a Bohemian Rhapsody-ról kellene írnom, meg mittomén még miről... De szokásomhoz híven, mindig külön utakon is járok a filmek között. (Lásd kedvenc filmemet, a Lazacfogás Jemenben c.-t, amit mennyire nem ismer senki szinte...)

Nem tudom megmondani, miért vagyok ennyire érzékeny ezekre a dolgokra, hiszen egy mélyen vallásos családban nőttem fel és elvileg nem szabadna elfogadnom ezeket a dolgokat... De valahogy ezek szerint túl fontosnak tartom a szerelmet ahhoz, hogy elítéljem, bármilyen is legyen az.

Ez a film viszont úgy elkapott, mint a csuda. A hangvétele, a történet, a képi világ, a szereplők érzékenysége a történetre... Egyszóval azt a két órát, amit a filmmel töltöttem, teljes egészében szeretettem.

Furcsa a film címe. Igazából nem nagyon értettem meg, hogy miért ez lett a cím. A könyvet megszereztem, kiolvasom, akkor lehet, hogy meg fogom érteni. Elvégre Oscar-t kapott a film, mint a legjobb adoptált forgatókönyv. Na, püff neki... egy Oscar-os filmet szerettem meg?! Ez is ritka nálam.

Szóval a történet... Ja, csak olyan embereknek ajánlom ezt a történetet/filmet, akik a melegekről szóló történeteket nem undorodva finnyázzák.

Ugyanis ez az.

A '80-as évek Észak-Olaszországában vagyunk a nyár elején, amikor egy csodás professzor (Michael Stuhlbarg) meghívja egy tanítványát Oliver-t (Armie Hammer) magához nyárra. A családja már megszokta a nyári-tanítványokat, úgyhogy fia, Elio (Timothée Chalamet) már előre kíváncsi, milyen lesz az új tanuló.

De ez a diák teljesen más, mint akiket eddig megszokhatott. Laza és önbizalommal teli és azonnal megkedveli mindenki. S ahogy Elio figyeli Oliver-t egyre inkább őt is a bűvkörébe vonja.

/Persze, mondjuk az én Szőke Hercegem bármilyen filmben is legyen, valahogy jelen van a dolgokban. Nem lehet őt nem nézni, látni, figyelni. Mind a 196 centijét! S ebben a filmben elég sok centijét láthatjuk (no, nem úúúgy!)./

Elio szerintem eddig nem tudta, hogy lenne Vele valami "gond", hiszen van barátnője, de mégis, valahogy másképp látja a világot. 

Ej, de szívesen megsúgtam volna Neki, hogy nyugi, öcsi, egy zseni anya és zseni apa egyetlen gyermekeként, csakis fura kölyök lehetsz... De hiszen ő is egy kis zseni.

Aztán telnek a napok, s Elio nem tudja, hogy élvezze Oliver társaságát, vagy meneküljön előle, s talán Oliver is így van Elio-val. Viszont valami mégis mindig egymáshoz vonzza őket.

S amikor Elio határtalanul virágnyelven, de tudatja Oliver-rel, hogy tetszik Neki, az egész teljesen felkavarodik. 

Amit minden szerelmesfilm elején látunk (bármilyen nemről is legyen szó) a 'szeretlek/gyűlöllek,' 'magamhoz kötnélek/elfutnék előled a világ végére', itt is megmutatkozik.

Ja, és a "Majd jövök!" mondattól meg film végére már kivert a frász... (Kiderült, hogy eredeti angolul pláááne jó a dolog, ugyanis csak annyit mond Oliver, hogy: "Later." Mint Christian Grey? "Laters, Baby!"-je. Jééééééééééééééééééézusom. Szürkét idézek. Ez már a vég kezdete...)

Vissza a filmhez!!!!

Csodálatos zenével és képi világgal fűszerezte meg Luca Guadagnino rendezése a történetet. A színészek pedig olyan érzékenységgel, csodálatos játékkal adták nekünk vissza az érzelmeket, a gondolatokat, hogy az számomra is meglepő volt. 

Nagyon sok olyan része van a filmnek, ami elgondolkodtató. Van egy rész, amikor a Professzor, a felesége s Elio beszélgetnek, vagyis Annella (Amira Casar) az édesanya olvas egy német fordítású könyvet hangosan és egy lovagról és egy királylányról szól a történet. S a lovag nem meri elmondani a lánynak, hogy szereti, s csak annyit tud mondani, hogy:  "Mondjam ki, vagy halljak szörnyet?!"

Vagy másik rész, amikor a Professzor a fiával beszél olyan nyíltan a szerelemről, ahogy egy apa a fiával csak beszélhet. Lenyűgöző, megindító volt. Minden gyereknek ilyen apát kívánnék!!!

Aztán akkor, amikor már minden kiderül... Oliver kifejezései, mozdulatai, hozzá Elio furcsa távolodásai... Annyira lenyűgöző színészi játék volt, hogy Szőke Hercegem hivatalosan is felkerült számomra a legjobb színészek közé. S hogy két hetero srác játszotta el a szerelmes meleg szerepeket?! Na, az még érdekesebb, nagyobb kihívás volt színészileg.

Jaj, nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, hogy ott hogyan mutatta be az író ezeket a dolgokat... vagy hogy egyáltalán mennyire volt a film és a könyv szinkronban egymással. 

Szóval aki nem botránkozik meg egy ilyen történettől, annak szívből ajánlom a filmet. Néhol humoros, néhol drámai, néhol rájövünk, milyen egyszerű is a mi életünk, s néha rájövünk, milyen jó lenne ilyen mély érzelmeket megélni. 

S barackot majszolni... oké, nem úgy, ahogy Elio tette, de akkor is...

S végül megosztom az egyik kedvenc képemet a két főszereplőről...