Most kicsit másképp írnék blogot, mint
máskor. Nem akarom elmesélni a
történetet. Inkább az érzelmeimet írnám le, hogy milyen benyomásokat adott a
film.
Persze, Star Trek, tehát nagyon tetszett,
de mégis…
Szerettem minden percét a filmnek.
Látványos volt, izgalmas és minden régi
szereplő (Kisizé, még szép, hogy Khan nem szerepelt… Bár Ben Cumberbatch-csel
bármikor megnézek bármilyen filmet a továbbiakban is, az tény…) újra ott volt
velünk, körülöttünk.
Bones ugyanúgy folyton vizsgálgatni
szerette volna a kapitányt… Amit ő persze nehezen tűrt… és Bones és Spock
ugyanúgy zrikálták egymást, mint máskor… Az ő mondataik mindig mosolygásra
késztették az embert.
Kirk egyik mondata megragadta a figyelmem:
“Néha nehéz két lábbal a földön járni, ha még
a gravitáció is mesterséges.” – valahogy így szólt a mondat. Ez lett az egyik kedvenc
mondatom, az biztosan.
Nagyon mélyen érintett, hiszen egyből ott
éreztem magam a hajón, ahogy az emberek tették a dolgaikat, élték az életüket,
eltöltötték a szabadidejüket és nem tudtak elmenni sehova a hajóról.
/Már elnézést, de a Star Wars-ban sosem
tudtam volna meg, hogy egy űrhajón milyen az élet hétköznap./
Ahogy beszélt Kirk, egyre inkább valami
olyan érzésem támadt, hogy be akarja fejezni a dolgokat itt az Enterprise-on.
Aztán amikor kikötöttek azon az űrállomáson (mellesleg életem nagyon nagy élménye
volt ez az űrállomás – sajnos nem tudom, minek hívták), rájöttem, miért volt ez
a mélyen szántó elmélkedés. Hiszen Kirk abban a korban volt, amit édesapja már
nem élhetett meg. Hiszen emlékszünk, amikor feláldozta magát egy egész
űrhajónyi emberét. S Kirk máris idősebb volt, mint amit ő megélt. S ez érdekes
gondolatokat hozott elő belőle. Vajon eddig a saját életét élte, vagy az
édesapja életét. Akkor most már tényeg J.T. Kirk-öt kellene alakítsa… De az
vajon kicsoda? És kapitány akar még vajon maradni, vagy inkább megállapodna? 
Altengernagyként – ezt akarta megpályázni –
már nem menne ki az űrbe, nem repkedne semmerre sem, hanem maradna az
állomáson.
De persze kaptak egy feladatot, hiszen
Kirk és a csapata mindenképpen emberek megmentésére is szakosodott. Persze, mozgalmas volt a film. És nagyon is
látványos!!! Ahogy azt egy jó Star Trek filmhez illik.
A mostani filmben szerintem nagyobb szerep
jutott Scotty-nak, ami abszolut nem volt gond. Sőt… Ő mindig jó.
Persze mindenki jó volt. Azon viszont
meglepődtem, hogy Zoe Saldana mennyit öregedett. Oké, oké, ne gonoszkodjak. De
volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, Spock kisfiú mellette.
A főgonosz most valahogy nekem nem volt
olyan nagyon gonosz, inkább a játékai… De persze nem is Ben Cumberbatc volt, az
is igaz.
A plusz színészek pedig jó helyen voltak,
Jaylah kimondottan felvillanyozta Scotty körül a levegőt.
A Star Trek-esek jól tudják, hogy azzal
máris szétolvadunk a mozi székében, ha régi filmekre, sorozatokra utalnak.
Itt többször is utaltak az Enterprise
sorozatra (ami időben a legrégebbi volt - nem a sorozat készítésének idejére
gondolok itt), illetve mutatták az Eredeti sorozat szereplőit is egy fényképen.
Csodás, melegséget árasztó érzés volt William Shatner-t, Leonard Nimoy-t és a
többi régi, kedves ismerőst egy képen látni.
Az első pillanatokban nagyon fájdalmas
érzés volt látni Anton Yelcin-t, hiszen igen friss még a gyászunk miatta.
De ez a kissrác elfeledtette velem
pillanat alatt, hogy mi történt és már bele is zuhantam a filmbe.
Élveztem a két óra minden percét, na!
Scotty egyik mondatát megjegyeztem: "Ésszel öcsi. Az egyik kezem vas... és a másik is."
Kell még más?! Ugye nem?!!!?!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése