Nos, tudtam jókat hülyéskedni édesanyámmal filmnézés közben (aki ismer, tudja, hogy nálam a filmnézés elég szent dolog), úgyhogy azt nem mondanám, hogy nagyon lekötötte minden pillanatomat, de...
Aki látta az első részt, az tudja, hogy a helyén kell kezelni a filmet.
Sosem fog kapni Oscar díjat, de ezzel nincs is egy percig sem gond. /Az első rész kapott 1 Oscart, de azért valljuk be, 1996-ban egy ilyen film nagyon ott volt még a top-on, na!
Ez a film arról szólt - az első rész is -, hogy ki akarnak ííííírtani, elsöpörni bennünket.
Az első rész azért volt számunkra érdekesebb, mert akkor még a technika nem volt olyan fejlett, nem kaptunk nagyon sok jó sci-fi filmet, s ez azért elég monumentálisra sikerült.
Aztán teltek az évek és a filmkészítők próbálták lepipálni ennek a kasszasikernek a példáját. Meglehetősen sikeresen.
Hiszen azért valljuk be jóóó sok film készült azót a föld megmentéséről. Kezdve mondjuk az Armaggedon-nal. :)
Na, de vissza Függetlenség napjaihoz.
Az első részben Jeff Goldblum zseniális volt. hozzá még kapcsolódott Bill Pullman (mekkora filmje volt az Aludj csak, én álmodom-ban Sandra Bullock-kal), illetve az akkor még nagyon is ismeretlennek számító Will Smith is (igazából egyetlen filmben tetszett nagyon - Én, a robot).
Nagy kedvencem mégis Judd Hirsch volt, aki már kismillió filmmel letette a nevét a híres színészek közé.
A film akkor izgalmas, klassz volt. Az idegenek félelmetesek (igenis, ne tessék nevetni, akkoriban nagyon is félelmetesnek tűntek- a vizuális effektek szerezték meg a filmnek az öröklétet, az Oscar díjat!!), a történet zseniális, az elnök beszéde fennkölt és hazafias (még magyarul is az volt). Szóval nagyon-nagyon jó volt a film. Megnéztük egyszer-kétszer a moziban, aztán még egyszer-kétszer-sokszor talán VHS kazettán, aztán DVD-n és mindenki élvezettel nosztalgiázott rajta.
Hogy kinek az agyából pattant ki, hogy készítsenek egy második részt, nem tudom, de hááát, talán jobb lett volna úgy hagyni az egészet. Inkább egy új filmet készítettek volna, valami más témáról.
Na, mindegy. Akkor nem láttam volna a Holdon Liam Hemsworth-öt.
Szóval valaki nem épeszű megcsinálta a második részt. Becsülöm, hogy majd minden főszereplő a nevét adta a filmhez újra. Will Smith-en kívül. Akit azért valljuk be, legalább pár percre felbukkanhatott volna. Mégiscsak ez a film hozta meg az igazi sikert neki... Szóval ennyire nem kellett volna lef... na, mindegy. Ez az én véleményem.
Viszont a többiek szinte mind újra bevállalták az új filmet. Becsületükre legyen szólva.Withmore elnök már a múlté, most egy nő az elnök. Na, ezen fenn is akadtam egy pöppet.
Oké, oké, hogy egyeduralom van, vagy mi a szösz... Meg volt már néger is az elnökünk (nem is egy filmben, meg most már az életben is, de mééééééééééégis... Pedig Seal Ward-ot nagyon szeretem (kezdve a Holnapután c. filmmel), de nekem nagyon fura volt ő ebben a szerepben, na.
Tetszett, hogy a Föld felhasználta az idegenek technikáját. Tetszett, hogy a Holdon kialakítottak űrbázist. És hát ott van Liam. Éééééééééééédes volt. Bár azt a pofont nagyon bevállalta. Már ha igazából megkapta.
Szóval a történet nekem kicsit túllihegett volt. A Holdra érkezett egy pillanat alatt valami űrhajó-féleség és a drága Földiek egy pillanat alatt lelőtték. Nos, oké, értem én, hogy akit megmart a kígyó, az a gyíktól is fél, de mééégis. Azért nem kellett volna először megkérdezni, hogy ki fia-borja a társaság? Mégis...?! Még csak hírből sem úgy nézett ki a hajó, mint az előző, gonosz idegeneké. Akkor nem lett volna jobb...?! Á, nem, akkor gyorsan vége lett volna a filmnek, az biztos.
Mindenesetre úgy lepuffantották, mint a pinty. Az szegényke lazán a Holdra potyogtatta darabjait (tudtommal a Holdon nem nagyon van gravitáció... Ez mégis olyan szépen megmaradt a "földön", mint a sicc.
Nos, találtak is a roncsok között valamit és egy pillanat alatt felbolydult a világ. Withmore elnök, aki eddig bogyókon éldegélt, most aktívvá válik, lánya legnagyobb kétségbeesésére (aki nem az eredeti színésznő maradt, de ezzel volt a legkisebb bajom).
Dr. Ocun, aki a húsz év alatt kómában létezett, most felébred egy pillanat alatt és szintén mintha aktíválódott volna (édes Data-m de messze volt a mostani arca az akkoritól. Nagyon kedvelem Brent Spiner-t, zseniális színész!). Szóval valami történt...
Na igen. És az a gömb... Mi a szösz és ha hozzáérünk mi lesz vele, vagy épp Velünk?!
Nos, izgalmas kérdések. Bár én kicsit kreatívabb lettem volna az "ellenségem ellensége a barátom" témában. Akár jobban ki is fejthették volna a dolgokat. A Mars mentőakcióban nemcsak látványosan, de érthetően, szépen kivitelezték a dolgot... itt ezt hiányoltam. De azért nem volt persze rossz...
Viszont Judd Hirch szerepe nem tetszett. Nagyon nem tetszett. Átment - hogy is fogalmazta édesanyám? - ripacsba az ő szerepe. Sajnáltam, pedig aranyos is lehetett volna. Oké, mentsük meg a gyerekeket, de mégis... íígy?!
Liam szerepe viszont minden rosszért pótolt. Bár többet szerepelt volna a filmben.
Igazából nem jöttem rá, hogy a Függetlenség napját akarták feldobni Liam Hemsworht-szel, hogy bejöjjenek a fiatalok (főleg lányok) miatta a filmre, vagy Liam-ot akarták kicsit propagálni a filmmel.
Nos, én úgy gondolom, inkább az első.
Nos, az elnök itt hamar leköszön. S egy katonával helyettesítik. Vagyis akkor mégsem kell a női elnök a filmbe? Hááát, elgondolkodtam, hogy akkor minek volt ez? Senki nem válaszolt...
A film egy dolog miatt jó volt. Visszaemlékeztünk kölyökkorunk best of filmjére, a Függetlenség napjára, és kicsit újra belekóstoltunk az ottani létbe, a félelembe, hogy mi lenne, ha meglepnének minket az idegenek... és a teljes kipusztítással fenyegetnének. Vajon mi is így összefognánk? Sajnos nemet kellene mondanom, nem hinném, hogy ilyen jól sikerülne...
De sebaj. Ha van egy Jake Morrison-unk, bármi lehetséges. És van! Csak Liam Hemsworth-nek hívják.
Úgyhogy mindenkinek kárpótlásul - főleg egy kedves munkatársnőmnek - hoztam pár képet a HŐS-ről.
Pusszantás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése