"A királynő addig nem hal meg, amíg a szíve utolsót nem dobban..." - ennél elmésebb mondattal még nem találkoztam, azt hiszem, egy filmben.
Aztán kiderült, hogy nagyjából ennyi is volt az értelme a filmnek.
Szóval mit is mondhatnék, vártam Az utolsó boszorkányvadász című filmet.
Vin Diesel nem rossz... Volt már jó filmje, s volt már rossz is...
Ez jónak ígérkezett.
Aztán megnéztem. És háááát, nem mondhatnám, hogy elaléltam a filmtől.
Egynek elment, de azt hiszem, nem fogom újra megnézni.
Vin Diesel nem tudom, hogy mit evett ezen a történeten.
Volt ennél már sokkal-sokkal jobb boszorkányvadászos film is...
Ebben talán annyi volt a buli, hogy 800 évvel ezelőtt kezdődött el a film és ott még hosszú haja volt Vin Diesel-nek... s ott megismerkedtünk a naaaagy Boszorkány Királynővel, vagy ki a szösszel.
Aztán ugrunk egy nagyot az időben és már a mai világban vagyunk.
Vin Diesel akármelyik Fast & Furious filmből beugorhatott volna ide, de mégsem.
Ami egyedül tetszett, sőt, nagyon tetszett a filmben, az az volt, hogy Arthur-t (Batman inasát), vagyis Michael Caine-t simán le-öcsizte.
Hogy nagyjából negyven év van közöttük, az itt, ebben a filmben nem volt érdekes, hiszen Kaulder (Vin Diesel) 800 éve MAJDNEM megölte a boszorkánykirálynőt, aki azzal átkozta meg, hogy örök élete legyen.
/Ilyen kegyetlen spinét, aki örök élettel átkoz meg... pfúúúj... Persze ezt sosem értettem, hogy mi bajuk van ezzel a vámpíroknak, meg ilyen természetfeletti lényeknek... ahelyett, hogy élveznék a dolgot. Na, mindegy, ez egy másik esszé tárgyát képezhetné.../
Szóval a 36. Dolen (Michael Caine) a segítője ennek a boszorkányvadásznak, akit nemes egyszerűséggel a film elején még kinyírnak. Vagyis mi csak azt hisszük, hogy meghalt. Szóval meghalt, de még visszahozható.
Na, ezektől a dolgoktól mindig idegrohamot kapok. Melyik sorozat is ilyen? Talán a Supernatural a leginkább... Dean és Sam hányszor halt meg és támadt fel, meg tetszhalál és egyebek?! Na, mindegy... elkanyarodtam.
Szóval Kaulder meg kell találja azt, aki az ő Dolen-jét ki akarta nyírni. S ekkor derül ki, hogy a Boszorkánykirálynő, vagy ki a szösz nagyon is él. Ugyanis a szíve még dobog.
Persze hatalmas nagy megdöbbenés lesz a film végén, hogy ki vigyázott a szívre. S ki védte annyira 800 éven keresztül.
S az ősboszorkányt, aki mindenek felett való, azt ki fogja leginkább kergetni, egy kis NY-i boszi kiscsaj. Aki Kaulder két szép szeméért megtagadja boszorkányságát, vagyis nem is, mert használja a képességeit, csak mégis az ősanyja ellen van... vagy mi a szösz... s majd jól le is tudják győzni a nőcit a film végére.
Még szép!
Nos, aki egy óra 46 percig számítógépes animációk garmadát akarja látni, illetve Vin Diesel-t hosszú hajjal (a film elején csak!), annak szívből ajánlom a filmet.
De másoknak nem ajánlom, az fix.
Ja, és Elijah Wood-ot még mindig nem szeretem. Ez a film sem hozta őt közelebb hozzám. Egy cseppet sem!!!!
Igaz, nem tartozik a monumentális alkotások közé, de én szerettem. Sikerült kétszer is átverekednem magam a filmen. Szerintem annyira nem rossz... Az ilyen és hasonló történetekbe beleférnek a bugyuta dolgok is. Ebben a történetben is van ez tény, de néhány hasonlóhoz képest még a tűréshatáron belül maradt. Nem volt rossz... :-)
VálaszTörlés