Most, így húsvét előtt...
Már legalább egy éve nem láttam ezt a szívemnek nagyon kedves filmet.
Már legalább egy éve nem láttam ezt a szívemnek nagyon kedves filmet.
Persze a mai mesék már piszkosul másképp néznek ki, mint a kölyök korunk meséi.
Nos, beleszaladtam egyszer régen ebbe Az öt legenda című filmbe.
Nem kis fenntartással kezdtem el nézni, mert ha a Mikulás és a Húsvéti Nyuszi egy filmben szerepel, az elég fura, nem?!
Aztán elkezdtem odafigyelni és ledöbbentem.
Aztán elkezdtem odafigyelni és ledöbbentem.
Mi magyarok - legalábbis én úgy tudom - nem ismerjük Jack Frost-ot, vagyis ahogy magyarra fordították, Dér Jankót. Nem szerepelt kiskoromban a mesék között, vagy a mondákban...
Tehát egy ismeretlen szereplővel találtam szemben magam.
Tehát egy ismeretlen szereplővel találtam szemben magam.
De a srác szimpatikus volt egy pillanat alatt. Mert hogy vele kezdődött a történet. Az ő meséje, Róla szól ez igazából. És naaaaaagyon nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet, aztán még egyszer és még egyszer...
Szóval Jankó felnőttesen mondva igazából egy identitás-zavarban szenvedő srác, akit senki sem lát, viszont olyan klassz hóvihart tud pillanat alatt kavarni, hogy még!
Aztán kiderül, hogy nincs is egyedül, mert megismerjük Északi Szakit, vagyis magát a Mikulást, illetve az eléggé harcias Húsvéti Nyuszit, és a kecsesen szálldosó Fogtündért.
Ja, s ne felejtsük ki a társaságból Hohó-t sem, a Homokembert, aki némasága ellenére igen sokat tud beszélni. Na, őt sem ismertem eddig...
S ami nekünk magyaroknak megint ismeretlen, az a Holdbéli Ember. Ő utasítja a Mikulást, Húsvéti Nyuszit, Fogtündért és Homokembert, hogy keressék meg Dér Jankót, ugyanis a Föld, illetve a Föld gyermekei veszélyben vannak.
Megismerhetjük a gyerekeket, illetve azt a játékos srácot (már hogy Jankót), aki láthatatlanul is jókat játszik, szórakozik az emberek gyermekeivel. S hiába nem látják Dér Jankót, mégis jól szórakoznak a hóban, a szabadban.
S amikor már azt hinnénk, hogy minden szép és jó, kiderül, hogy van még valaki, akiről nem tudtunk s az a Mumus, vagy Szurok, vagy ki, mármint a főgonosz, aki először a Fogtündér kis tündérsegédeit lopja el, mármint a Fogtündérkéket, s ez azt jelenti, hogy a gyerekek emlékeit is elviszik.
Az álmaikat rémálmokká változtatják és onnantól fogva már az alvás nem pihentető egyik kis gyerkőcnek sem.

S Mumusnak az a lényeg, hogy amit a Homokember a gyerekek álmaiban megmutat, azt Mumus rémálommá változtatja így és ebből óriási kalamajkát okoz.
Ennek egyenes következménye, hogy a gyerekek elfelejtik a Húsvéti Nyuszit, mert Nyuszi sem tudja kivinni a tojásokat húsvétkor, mert azokat is összetöri, s Jankót is az önmarcangolásba taszítja.
Szóval teljes káosz van a világban.
Szóval teljes káosz van a világban.
De egy picike Fogtündérke segítsége miatt rájön Jankó, hogy hogyan is kezdődött az élete, az egész Dér Jankó-sága, s így visszatér az ereje, s az öt Örzőket összegyűjtve, le tudja győzni Mumust.
Persze ez így elég rövid összefoglalója a történetnek... de mégis.
Persze ez így elég rövid összefoglalója a történetnek... de mégis.
Így a Fogtündér, a Mikulás, a Húsvéti Nyuszi, a Homokember és Dér Jankó újra megvédheti a gyermekek álmait, vágyait, képzeletét.
"S ha a Hold mond neked valamit, azt hidd el!"
Mikólás
VálaszTörlésdérjankó
VálaszTörlés