2016. március 20., vasárnap

Az öt legenda - csodás mese

Most, így húsvét előtt...
Már legalább egy éve nem láttam ezt a szívemnek nagyon kedves filmet.

Persze a mai mesék már piszkosul másképp néznek ki, mint a kölyök korunk meséi.
Nos, beleszaladtam egyszer régen ebbe Az öt legenda című filmbe.

Nem kis fenntartással kezdtem el nézni, mert ha a Mikulás és a Húsvéti Nyuszi egy filmben szerepel, az elég fura, nem?!
Aztán elkezdtem odafigyelni és ledöbbentem.

Mi magyarok - legalábbis én úgy tudom - nem ismerjük Jack Frost-ot, vagyis ahogy magyarra fordították, Dér Jankót. Nem szerepelt kiskoromban a mesék között, vagy a mondákban...

Tehát egy ismeretlen szereplővel találtam szemben magam.
De a srác szimpatikus volt egy pillanat alatt. Mert hogy vele kezdődött a történet. Az ő meséje, Róla szól ez igazából. És naaaaaagyon nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet, aztán még egyszer és még egyszer...



Szóval Jankó felnőttesen mondva igazából egy identitás-zavarban szenvedő srác, akit senki sem lát, viszont olyan klassz hóvihart tud pillanat alatt kavarni, hogy még!

Aztán kiderül, hogy nincs is egyedül, mert megismerjük Északi Szakit, vagyis magát a Mikulást, illetve az eléggé harcias Húsvéti Nyuszit, és a kecsesen szálldosó Fogtündért.
Ja, s ne felejtsük ki a társaságból Hohó-t sem, a Homokembert, aki némasága ellenére igen sokat tud beszélni. Na, őt sem ismertem eddig...


S ami nekünk magyaroknak megint ismeretlen, az a Holdbéli Ember. Ő utasítja a Mikulást, Húsvéti Nyuszit, Fogtündért és Homokembert, hogy keressék meg Dér Jankót, ugyanis a Föld, illetve a Föld gyermekei veszélyben vannak.



Megismerhetjük a gyerekeket, illetve azt a játékos srácot (már hogy Jankót), aki láthatatlanul is jókat játszik, szórakozik az emberek gyermekeivel. S hiába nem látják Dér Jankót, mégis jól szórakoznak a hóban, a szabadban.


S amikor már azt hinnénk, hogy minden szép és jó, kiderül, hogy van még valaki, akiről nem tudtunk s az a Mumus, vagy Szurok, vagy ki, mármint a főgonosz, aki először a Fogtündér kis tündérsegédeit lopja el, mármint a Fogtündérkéket, s ez azt jelenti, hogy a gyerekek emlékeit is elviszik.
Az álmaikat rémálmokká változtatják és onnantól fogva már az alvás nem pihentető egyik kis gyerkőcnek sem.


S Mumusnak az a lényeg, hogy amit a Homokember a gyerekek álmaiban megmutat, azt Mumus rémálommá változtatja így és ebből óriási kalamajkát okoz.


Ennek egyenes következménye, hogy a gyerekek elfelejtik a Húsvéti Nyuszit, mert Nyuszi sem tudja kivinni a tojásokat húsvétkor, mert azokat is összetöri, s Jankót is az önmarcangolásba taszítja.
Szóval teljes káosz van a világban.


De egy picike Fogtündérke segítsége miatt rájön Jankó, hogy hogyan is kezdődött az élete, az egész Dér Jankó-sága, s így visszatér az ereje, s az öt Örzőket összegyűjtve, le tudja győzni Mumust.
Persze ez így elég rövid összefoglalója a történetnek... de mégis.


Így a Fogtündér, a Mikulás, a Húsvéti Nyuszi, a Homokember és Dér Jankó újra megvédheti a gyermekek álmait, vágyait, képzeletét.



"S ha a Hold mond neked valamit, azt hidd el!"

Deadpool - őrült őrületem

Az igazságszolgáltatásnak van egy új arca: Deadpool.
Egyik pénteken kicsit tropán éreztem magam... Úgy döntöttem, Deadpool jó kikapcsolás lesz a... mindentől.

Rendeltem egy jegyet és munka után úgy elhúúúztam a moziba, hogy csak na...










Kicsit tartottam a filmtől - MARVEL film ide, vagy oda -, hiszen hallottam hírét, hogy eléggé durva a srác. De akartam neki adni egy esélyt. A MARVEL-től már szerintem láttam a legrosszabb filmet  - A galaxis őrzői - és azt is túléltem, úgyhogy reméltem, hogy ez csak jobb lehet...

Aztán elkezdődött a film... S irodalmi tanulmányaim szerint "in medias res" belecsaptunk a történet közepébe...

Ami nem túlzottan tetszett, hogy Deadpool már Deadpool volt és zavart, hogy nem tudom, miért lett az, aki/ami.

Közben meg rendszeresen kiszólt nekünk. Mármint a nézőknek. (Utólag megtudtam, kicsit utánajártam a Deadpool comics-nak, hogy Mr. Pool-nak az az egyik zsenialitása, hogy ő tudja magáról, hogy képregényhős, vagyis simán kineveti magát és az egész világát... Emiatt volt eszement jó, ahogy a filmből is kiszólt rendszeresen. De néha olyan humorral, hogy szakadtam a nevetéstől.)

De ahogy ment a film, végül rájöttem, nem is olyan rossz... Akkor oké, lássuk a medvét...
Dead belecsapott a lecsóba, akarom mondani a történetbe.

Persze lövésem se volt, hogy mit miért csinál, de egyszerűen maarha vicces volt. Valahogy tetszett.

Volt benne jóság (jóság? francokat, az nem volt benne), de mégis, valahogy olyan pimaszul vicces volt. És gonosz és hülye és édes és kemény és marha és szemét és röhejes és és és...

Ami igazán meglepő volt számomra, hogy tényleg sokféle emberke volt a moziban, tehát a tizenévestől a hatvanakárhány évesig és mégis, amikor erőszakkal elfordítottam a fejem az egyik-másik viccnél a vászonról, azt láttam, hogy bármerre nézek, mindenki szívből nevet. Nem csak olyan mosolygás, meg hihihi... hanem mindenki könnykicsordulósan kacag.
S ez szerintem egy filmnél nagyon-nagyon-nagyon jó!
De persze nem élveztem sokáig a nézőtársaim kacagását, mert a film soooooookkal jobban tetszett!
Na, szóval vissza a filmhez.

Egy pasit akart mindenáron elfogni. Persze a sok-sok gépfegyveres pasit simán legyőzte Dead, de olyan lazasággal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, s közben még olyan poénokat is odamondogatott, hogy szakadtam meg a nevetéstől. De közben meg fröcsögött a vér... Amin mintha meg sem lepődtünk volna.

Aztán fura dolog történt. Úgy éreztem, mintha rajta nem fogna a golyó... Nem létezik, hogy egy ember sem találta el!!! De aztán egy gépfegyver elég masszív lyukat szakított a karjába. Amit csak felemelt, hogy irgum, meg burgum... Na, erre már felkaptam a fejem.

Közben megjelent két személy az X-men-es csapatból, amin jót nevettem... Hiszen azért bevallom őszintén, mindenre számítottam, csak erre nem...

Aztán kiderült, hogy miért lett ő az, ami/aki.

Kiderült, hogy egy elég komoly áttétes rák kapta el a szervezetét, mert hát aki kemény és ügyes és jól harcol a végsőkig, azt az embert mi támadhatja meg úgy, hogy le is terítse?! Naná, hogy a saját szervezete.





De közben meg már szerelmes. Mert hogy ez egy Valentin-napi film ám, szóval egy szerelmes film! Csak úgy megsúgom... már aki nem tudta volna.

S a barátnője Vanessa (Morena Baccarin - a StarGate 9-10. évadából ismerhetjük) - vagyis már meg is kérte a kezét, csak utána gyorsan elájult Wade - el nem ítélhető módon nem akarja elengedni kedvesét, hogy elbujdosson és átadja magát az önmarcangoló végnek.

S megjelenik egy borzalmasan ronda pasas, aki egy olyan lehetőséget ajánl fel Wade-nek, ami - még nekem is bűzlött - visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt.

Wade Wilson természetesen - végső elkeseredésében mit is tenne - elfogadja a dolgot.
Csakhogy mire feleszmél, egy Ajax névre hallgató (igen, a filmben is jelezték, hogy ez egy takarítószer, de komolyan!) pasas elkezdi kínozni.

Ja, hogy miért?! Mert hogy ő ki akarja hozni minden emberből az x gént, vagy mi a bánatot...
Szóval nekem veszélyesen közel járt a Farkas c. filmhez, amiben szintén - aki látta az most jót mosolyog, mert - Ryan Reynolds is szerepelt és abban is igen hasonló szerepet kapott, gondolom ez nem volt véletlen.





Úgyhogy szegény főhősünket - komolyan már rosszul voltam a dologtól, pedig én bírom azért az ilyen dolgokat - mindenféle módon megkínozták. Mintha nem lett volna neki elég az áttétes rákja...
De ez addigra már a legkisebb baja lett. (Ez is egy módja, hogy elfelejtse az ember a betegségét... grrr...)

S miután Wade mindenről lemondva - csak a veszélyesen idegesítő humoráról nem - tűri a kínzásokat, egy borzalomnál elszabadul a pokol. Nem részletezem, hogy hogyan kínozzák meg, de végül csak megkapja ezt a bizonyos x gént, vagy mi a szöszt.

Úgyhogy onnantól fogva egy olyan rusnya és borzalmas bőrű pasi lesz, aki elbújik mindenki elől (főleg a barátnőjét nem teheti ki ennek), hogy még! de halhatatlanná válik.
Ajax viszont kap egy zseniális ellenséget.

S innentől szintén visszaálltunk a film első kockáihoz majdnem, vagyis a jelen állapothoz, hogy kergeti Deadpool Ajax-ot, vagyis ahogy megtudta, Francis-t. Hogy ezt a filmben hányszor dörgölte a gonosz srác orra alá, azt nem tudom, de egyszer megszámolom, az tuti. Szuperszonikus poénokat gyártott a főgonosz bácsi nevével... Mert mégis, ki az, akit Francis-nak hívnak? Az olyan édi-bédi csajos név, nem!?


El kell kapni Ajax-ot és meg kell menteni a nőt.
Ennyire egyszerű lenne a történet?! Nagyjából igen.
De aki látta a filmet, az tudja, baromira nem ennyi volt csak.

Viszont nem fogom elmondani az egészet... Tessék megnézni! Komolyan megérdemli azt a 106 percet! (Csak abból vettem észre, hogy ennyi ideig ültem a moziban, hogy amikor fel kellett állni, kicsit megmacskásodtak, vagy mit csináltak a lábaim.)

De akkor is. Zseniális volt a film.

S az életem visszaállt a rendes kerékvágásba... Tudtam mosolyogni a film után és egy olyan kikapcsolódásban vettem részt, amit már régen nem éreztem film után.

És a zenék...

Kattints ide! - Juice Newton - Angel of the Morning
(Komolyan ez a zene is ment a film alatt!!!)

Ja, és ami NAGYON fontos! MARVEL film, úgyhogy mindenki nézze VÉGIG a filmet! Igen, a moziba a jegyszedők tutira be fognak jönni. De nem miattuk mentünk moziba, hanem azért, hogy VÉGIGNÉZZÜK a MARVEL filmet. Úgyhogy tessék nyugton maradni a popsin és végignézni a filmet! A végéééééig!!!
Kifizettük azt is.
Max. össze lehet pakolni addig, össze lehet szedni a földre leszóródott popcorn-t és egyebek.
Mert ennél a filmnél is IGEN érdemes volt végignézni!!!!


Muszáj egy csomó idézetet feltennem a filmből, mert egyszerűűűen zseniálisak voltak.


- Hmmm... Prima.
- Ja, kellemes.
- Nem az illatosító, a csaj.


- És miért van piros ruhában, Mr. Pool.
- Hát azért, mert karácsony van Dopinder. És én virgácsot viszek egy rossz kisfiúnak. Az illető 1 éve, 3 hete, 6 napja és 14 perce nem tette jóvá, amit velem művelt.


- Tiszteletem! Elég furcsa igaz, hogy kinek a zacsiját kellett cirógatnom, hogy saját filmet kapjak. Nem mondhatom meg, de megsúgom, nem Rozsomáknak hívják. (A Farkas-t csak nálunk, magyaroknál mondják, helyesebben tudtommal Rozsomák-nak kellene mondani. - Itt Hugh Jackman-re gondolt.) Segítsek még? Az illető óóóórdas nagy bestia, aki odalent hordja a lompost.


Hulljon a férgese!


Ez furcsa az én számból, de ne nyeld le!


(Golyózápor közepén kiszól nekünk Dead.)
Basszus, kihúztam otthon a vasalót?!


Biztos érdekel, hogy miért vagyok pirosban. Hát hogy ne lássátok, hogy ha vérzem. (Mintha annyira érdekes lenne, hogy vérzik-e, vagy sem, hiszen hallhatatlan, vagy mi a szösz.) Ő is előrelátó volt, barna nadrágot húzott... 


Oké, csak 12 golyóm van, úgyhogy páran közöset kaptok. Leszámolás indul.


Kilenc, nyolc... Béna Deadpool. Hét. Ügyes Deadpool. 


Tanulj meg számolni. Hat.


Naaa, tökös az ötös. (az ötödik golyó)


Aaaaa... Te nem Francis vagy. Ez komoly? Feltűröd a dzsekid?


Most biztos azt gondolod, a pasim azt mondta, ez szuperhős film, közben a piros ruhás csávó vidáman felnyársalta a másik csávót. Hát, szuper ugyan vagyok, de soha nem voltam hős. És amit tettem, az tényleg gyilkosság. De a gyilkosság jól megfér a romantikával . És az enyém egy romantikus szerelmi történet. Az elején kezdem, vagyis még azelőtt, hogy piros gumigatyába préseltem volna a formás seggemet.


Nem vagy kint az erdőből. A cicomázásból vegyél vissza. A farmer az nem karácsonyfa. 


Csak nézz arrafelé, ahol ő van és fájdalmasan megtapasztalod, hogy be is tudok keményedni. Ez félreérthető. Vagy mégsem?!


Járdapuszit csak az kaphat, aki rászolgált.


Mi afféle elb@szott fogtündérek vagyunk, akik kiverik a fogat és felmarkolják a lóvét.


-Mivel szolgálhatok?
- Orális örömöt kérek.
- Azt én is kérnék.
- Ne gerjedj, poharasat.


- Nem vágom, mi fog kisülni ebből.
- Nem öntöm magamra a sz@rt, csak kavarom.


Hogy kerül egy ilyen csúnya hely egy ilyen szép lányba?!


- Hé, nem tapizzuk az árut.
- Az árut? Akkor te... fizetős lány vagy?!
- Igen az. 
- Durva gyerekkor?
- Durvább, mint hiszed. Apa nélkül születtem meg.
- Én meg apa nélkül fogantam meg.
- Nyomtak el cigarettát a bőrödön?
- Máshol is el lehet nyomni?
- Engem molesztáltak.
- Engem is. Nagybácsi.
- Nagybácsik. Egymás után.
- A szülinapi zsúromat egy zárt szekrény kulcslyukán át néztem és abban a szekrényben...
- ... aludtál. Jó neked. Én egy mosógép dobozában.
- Volt mosógépetek? És hagytak aludni? Nekem non stop szado-mazo análszex és bohócpornó jutott.
(eddig bírta Vanessa vigyorgás nélkül)
- Olyant meg kik csinálnak?
- Remélem mi. Egy kicsit később... Hát igen. És mondd csak, mit kaphatok 275 dollárért és egy joghurt hetes kártyáért?!
- Úgy 48 percig bármit, amit csak akarsz. Meg egy ingyen desszertet.
...
- Küldjünk golyókat lyukakba. Azt mondtad, amit akarok.



Lyukra fel!




- Maga mostantól az Árnusz bolygó védelmezője, maga pedig mostantól radírozhat.

- Hölgyem?!
- Hát sajnálom, de lejárt a 48 perced.
- Várj, ezért hány plusz percet kaphatok? Elmondom, öt mini oroszlán-robot összeáll egy naaaaaagy szuper-robottá.
- Öt mini oroszlán-robot? Három perc.
- Oké, de mit fogunk abból két és fél percig csinálni?
- Lihegünk?!



Ha a bal lábad a karácsony, a jobb lábad pedig a szilveszter, beugrom hozzád két ünnep között.
(Ezt is csak Deadpool tudja szexin mondani. Bocsánat, akarom mondani Ryan Reynolds. Mert ő... jajj... őőőőő...őőő... )



- Júj, ez a pulcsi rettenetes. De jól áll rajtad.

- Pedig a piros a te színed. Jól meg a bevérzett szemedhez.


- Rájöttem, miért illünk össze.

- És miért?
- Mert a dilid passzol a dilimhez. Pontosan.
(Ilyen pasi nekem se jönne rosszul. Akinek a dilijei pont passzolnának az én dilijeimhez.)


Na, most figyelj. Az élet hosszú szívás-széria. S a boldogság, csak ritka, rövid reklámszünet benne. Nekem egy jóó kövér reklámszünet jutott. De már legfőbb ideje volt, hogy folytatódjon a rendes műsor. - Mi a fa...



Húh, oké. Ha Francis nevű 90 kilós geciputtony lennék, vajon hol bújnék el?!



Ez az! Így kell, ezért rímel arra, hogy kaszás, az hogy móóka.



- Wade F@szkalap Wilson. Hogy vagy, cukipofa?
- Mint akit megharapott egy radioaktív sharpei.


Arcplasztikára nem fizettem be.


Azt hiszem, leszögezhetjük: ezen a ponton kolosszális buktába szaladtam bele.


- Szóval most azt várnád, hogy mosolyogva integessek utánad?
- Dehogyis. Tavaszi nagytakarítás. Csak a tavasz a halálom.


- Nem mész sehova.
- Dehogyis... Csupán máj, tüdő, prosztata és agyrákom van.


Az a lényeg, hogy a rák, az egy trágya műsor. ... Olyan, mint egy kopasz, kiégett, depressziós fémfurulyás hakni a zsibvásáron. És nekem rohadtul nincs kedvem megnézetni veled egy ilyen műsort.


Megkereslek a következő életemben és a Careless Whisper -t fogom bömböltetni az ajtód előtt. Wham!


Kattints rá! - Wham!


- Tudod, hogy hogy van a tumor spanyolul?
- Hogy?
- El tumor.
- Kitalálhattam volna.


Az a pasas hátul ezt adta. Pofára koporsóárus. Talán lendít a cselekményen.



- Na, mi baj van?

- Semmi. Bocs. Éjjel Liam Neeson-nal álmodtam, elraboltam a lányát és nagyon nem tetszett neki. Furcsa, három rész készült a filmből. Simán belefér, hogy a pasi rossz apa volt, nem?!


- Komolyan el akarod cseszni ezt nekem?! Lyukas óvszer gumikacsa barátunk rászolgált erre, ugyanis ő velejéig gonosz.  Amúgy meg nem bántok senki mást. (leesik egy pasi a hídról, láthatólag Deadpool verte agyon) Ő már ott volt fent, amikor ideértem. 

- Wade, Te többre vagy hivatott. Állj közénk, használd jóra az erődet. Légy Te is szuperhős.
- Figyelj! Ha kedvem lesz felcsapni nyifi-nyafi bűnüldözőnek és összeköltözni a többi rinyagéppel egy sohaországi házban és egy ronda, kopasz, vén szektavezért követni, na, ha ahhoz lesz kedvem, hanyatt-homlott bejelöllek ismerősnek.


- Tudod hogy járt a féllábú a seggberugó versenyen?
- Van kikapcsoló gombod?
- Van. Pont a prosztatám mellett. Vagy az a bekapcsoló gombom?!


- Ki nem látta a 127 órát?! Spoilerezek. - mondta Wade s ezzel levágta a saját karját, ahogy húzta egy bilincsben Kolosszus.
(A 127 óra című filmben egy pasi fenn ragad a hegyekben, ha jól tudom, beakad a keze két szikla közé és végül levágja a saját karját, hogy ki tudjon szabadulni. A moziban nem jutott eszembe ez, mert olyan undorító volt és olyan meglepő a dolog...)
Na, ez fogja behozni a nézőket. Ami most jön, azt ne próbáld ki otthon. Üdv a szakadék alján. - monda ezt egy szeméttel teli kocsi közepén. - Ha az ember feje fölött összecsapnak a sz@rhullámok, az általában visszavezethető egy nagyon rossz döntésre. Az adja a kezdő lökést a pöcegödör-csúszdán. Tessék mutatom.



- Kedve támadt hát hősködni?- Csak mondja, hogy tényleg jót akarnak. Én jót akarok ezzel valakinek.- Hát persze. 


- És nem akarok zöld szuperruhát, sem pedig animáltat. (Ryan Reynolds a Zöld Lámpás című filmben zöld szuperruhát viselt.)


Látom, szép, nagy szobát kapok. Melegebb kezű rakodó embert kérek. Atyaúristen. És melegebb ágyat. Ha szado-mazo lesz, kérek leállító jelszót. Legyen tökfőzelék, jó?!




- Hát, te meg ki vagy? A szobapincér?
- Még egy dumagép.


- Hadd mutatkozzam be, Ajax vagyok. Én vezetem ezt a műhelyt....



Ahogy mondják, ha omlettet akarsz, törd fel a tojást.


Figyelj, az Ajax az igazi neved?


Ne hagyj itt kettesben Arnold nénivel, a Fekete angyallal.


- Ne szarj be ettől a seggfejtől, Cuningam. Hogy lenne keménycsávó. Ilyen névvel, hogy Francis.
- Francis?
- az az igazi neve, azért keresztelte át magát egy súrolóporra.


Azt mondtam, hogy ez egy szerelmi történet?! Hát nem! Ez egy horror-film. (tényleg az volt ezen a ponton!)


- Gyors kérdés. Mi a nevem? ... (csend) Sejtettem.
Bocsi Francis lakat van a számon. (a szájában volt egy gyufa)


- Tetszik, amit látsz?
- Ó... nem. Olyan vagy, mint egy avokádó, amit megdugott egy undorító avokádó aggastyán. És nem gyöngéden, hanem gyűlöletből. Válságba került a kapcsolatuk és arra jutottak, hogy vagy dugnak, vagy megölik egymást. 
- És aki rendbe tudná hozni ezt a foskupacot, az a súrolópor nevű köcsög mutánsgyáros egyszerűen eltűnt.


Kell egy kosztüm, meg egy jó név.


Deadpool. Deadpool Kapitány. ... Nem, csak simán Deadpool.


Szója és citromlé hozza ki a vért. Pirosban járj, ütődött.


Akkor most mit csináljak? Szexista vagyok, ha megöllek, de még szexistább vagyok, ha nem öllek meg... Ez nekem zavaros.
(mondja két nőnek, miközben ki akarja belőlük verni, hogy hol van Francis.)


Bocsi, hogy összevéreztem a szemetet. De szóda és citromlé kihozza.


A sebeket nyalogatni otthon lehet a legjobban.


Úgy kellett, mint szűzlánynak a smirglis vibrátor.


És azt hiszed, Ryan Reynolds-ot a tehetsége juttatta idáig?! - mondja ezt Ryan Reynolds. IMÁDOM!!!!


Wade, veled mennék, de nem akarok.



Szép nagy ház. Fura, hogy mindig csak kettőtökkel találkozom. Csak nem kiürült a produkciós kassza? (Ez érdekes, mert tényleg csak két X-men-t mutattak az egész filmben. Oké, hogy ez Deadpool filmje, de legalább végigsétálhatott volna a kertben mondjuk Hugh Jackman, vagy Halle Berry)



- Fényesarcúról mit kell tudni?
- Fényes, de halálos. Az én krómozott heréjű barátom kisegít ma engem...


- Héj, Wilson! Mi a nevem?!

- Betűnként etetem meg veled.
- Na adj nekik.
- Szuperhős landolás... szuperhőslandolást fog csinálni...


De sajnálom azt a csókát, aki majd rámászik az érettségi bálon.



Igazad volt Bébi, tényleg a piros áll jól nekem.


Ne félj, ura vagyok a helyzetnek. (fenéket volt)


De ha vársz egy kicsit amíg megszokom és csúnyán leitatsz, erre az arcra boldogan ráülök. 


Te meg Csibepüré, nincs hozzád fogható!



Csinálunk még belőled X katonát, Wade!



Wham! Megígértem.



Lám, nem kell szuperhősnek lenned, ahhoz, hogy megkapd a lányt. A lány lesz, aki kihozza belőled a hőst! 








A 657-es járat - a film azért jobb volt, mint a címe

Nem engedheted meg magadnak soha, hogy veszíts.
Már megint egy cím, ami borzalmasra sikerült...
A Rablás szót jól lefordították, ugye?! Lett belőle egy járatszám.
Ami azért valljuk be nem kelti fel az ember figyelmét.
Persze, nekem sem a film címe tetszett meg... De nem ám.
Inkább a főszereplő érdekelt.

A film nem volt rossz, de nem volt olyan hú, de zseniális sem.
Viszont a főszereplő... Hmm...

Jeffrey Dean Morgan, Robert de Niro és Gina Carano voltak azok, akik miatt megnéztem a filmet.
Persze, hogy Jeff miatt. Még szép.

Van egy Pápa névre hallgató maffiakirály-féleség. Olyan Keresztapa feelingem volt a dologtól, bár meg kell vallanom, Al Pacino jobban játszotta. S mostanában valamiért Robert de Niro elég fura filmekben szerepel, ami egyre kevésbé tetszik.

Szóval ennek a Pápának volt - legalább - egy kaszinója. S ott az egyik dolgozója - Vaughn (milyen érdekes, annyira szeretik ezt a nevet használni a filmekben) - elég nehéz helyzetbe került.

Kiderült, hogy a kislányának egy olyan műtétre lenne szüksége, ami nagyon-nagyon sokba kerül.
Apuka persze mindent megtenne, hogy a kislányt megműtsék, de az amerikai (na, most nem kellene elkezdenem politizálni, hogy itt nálunk Mo-n mi van már a kórházakban...) egészségügyben ezt a műtétet ki kellene fizetnie, így elment a főnökéhez előleget kérni.

Persze a főnök nem adott neki, s amikor elmagyarázta, hogy miért kéri az előleget, még szinte meg is fenyegették.

Szegény emberünk fájdalmában vagdalkozni kezdett, de ezzel csak azt érte el, hogy kirúgta a főnöke.
S amikor megkereste egy exmunkatársa, hogy törjenek be a kaszinóba, kétségbeesésében elfogadta az ajánlatot.

Kitervelték a szuper rablást, csakhogy mint minden rablásban, itt is volt egy kis hiba.
S ahogy elfutottak a pénzzel teli táskákkal - mert persze akit a kocsival hagytak srác, akinek vezetnie kellett volna, elinalt félelmében - kénytelenek gyalog menekülni. /Miért nem Jason Statham-et kérték meg szállítónak?! Ja, úgy hamarabb vége lett volna a filmnek.../

S ahogy kiérnek az utcára, pont jön egy éjszakai busz.





S innentől kezdve kicsit olyan Speed hangulatom lett. Csak persze nem kellett az 50 mérföldes alsó sebességhatárt megtartani.

Az egyik rabló sérült, úgyhogy valaki el kellett lássa.. közben egy terhes hölgy is volt a buszon és egy kisfiú... szóval volt miért, volt kiért aggódni...

Viszont az újabb probléma, hogy azonnal a nyomukba szegődött egy fiatal rendőrnő, akinek muszáj volt bizonyítania. Tehát elszánt.








Jeffrey brillírozott a szerepében, de nem is csoda, hiszen a szokásos "rosszfiú vagyok, de csak azért, mert úgy hozta a sors, különben egy kenyérre kenhető kiskutya lennék" szerepét hozta.
A hatalmas gyönyörű szemeivel rögtön neki drukkoltam.
Na, de vissza a filmhez.

Aztán megjelent a rendőrség és a SWAT és még az exfőnök is belekavart a dologba.

Nos, a film nem volt egy húúú, de bonyolult történet, a vége is eléggé kézenfekvő volt, de mindezt simán ellensúlyozta az, hogy Jeff szerepelt a történetben, mint főszereplő.

Jó, oké, volt egy kis csavar is a filmben... De ezt a poént pláááne nem fogom spolier-ezni.
Úgyhogy ez így volt jó, ahogy volt.




2016. március 19., szombat

Best of... sorozatbeli párok - PanyikÁgi módra

Oké.
Beszéljünk a Best of.. párjaimról.
Sorozatokból vett párosok ők. A filmekből nagyon nem tudnék tízet választani, hiszen filmben sem tudnék tíz kedvencet felsorolni. Mindig más a top akárhány, úgyhogy ez nagyjából lehetetlen lenne... Két hét múlva úgyis másik lenne...
Viszont sorozatokban megvan azt hiszem a tíz kedvencem.
Ez is lehet, hogy egyszercsak változni fog, hiszen bármikor berobbanhat egy olyan sorozat, amitől felkapom a fejem, de mégis...

Hogy mutassam be a 10 kedvenc páromat?
Háááát, valszeg fog kimaradni, de azok majd megkapják a 11., 12., és a többi számozást.
Úgyhogy hajrá.


A tizedik páros Dr. Daniel Jackson és Vala Mal Doran a StarGate sorozatból.
(Claudia Black és Michael Shank)

Ők aztán igen rosszul kezdtek neki a közös munka és párkapcsolatnak.
Hogy utálták egymást, az azt hiszem, kissé finom megfogalmazás.
Danielt kiverte a víz, ha csak meghallotta Vala hangját, vagy meglátta valahol a közelében.
Aztán egyszer csak valahogy belemásztak egymás lelkébe...
Nekem első pillanattól fogva tetszettek. S bár a sorozatba belépett egy másik srác, aki egy másik sci-fi sorozatban Claudia partnere és szerelme volt (Farscape-ből Ben Bowder), ők már együtt nem is mutattak olyan jól. Michael sokkal inkább illett hozzá számomra.












A kilencedik párosomért lehet, hogy sokan keresztre feszítenek, de én akkor is vállalom.
Már írtam róluk máskor, más blog-bejegyzésben, de mégis beletartoznak a Best of 10-be.
Brian Kinney és Justin Taylor a Fiúk a klubból c. sorozatból.
(Gale Harold és Randy Harrison)

Igen, két pasi.
Mégis... Olyan aranyosak együtt.
Érdekes kapcsolatuk volt a sorozatban, mert náluk is a se veled, se nélküled játszott főleg szerepet, de azt hiszem, ez volt a fő lényege a sorozatnak. Igen, tudom, nem Justin volt a főszereplő, hanem Michael Novotny, de akkor is. Ő egy kissé nyálas, édibédi pasi volt, aki abszolute nem volt Brian-hoz méltó. Ő - ahogy láttam is az egész sorozatban - megette reggelire és éhes maradt.
Szóval Justin tökéletes párja volt - számomra.










A nyolcadik párosom...
Ők régi-régi kedvenceim.
Mindkét színészt nagyon nagyra értékelem és az egyik egy picit példaképem is...
Szóval ők Harmon (Harm) Rabb Jr. és Sarah (Mac) MacKenzie a JAG sorozatból.
(David James Eliott és Catherine Bell)

Sajnos a nagy amcsi sorozatírók hülye ötlete miatt szinte soha nem jöttek össze, bár egyfolytában egymás körül keringtek. Aztán a sorozat végén talán... valami... De az sem volt tökéletesen egyértelmű. Mégis az az egymás iránti feltétlen bizalom, ami közöttük volt, nagyon tetszett. Persze sorozat, mégis...











A hetedik páros pedig Vincent Keller és Catherine Chandler - a Beauty and The Beast c. sorozatból.
(Jay Ryan és Kristin Kreuk)

Az első pillanatban együtt kellett legyenek. Mégis rendszeresen - csiki-csuki állapotot éreztem a kapcsolatukban - mással kavartak mindketten... Aztán végre... és mégsem... és mégis... Szóval odavagyok a két lököttért, na.
Nekem kicsit jobban tetszett Vincent még a sebhelyes arcával, de üsse kő, megbirkóztam a látványával a seb nélkül is... na.










Csak azért került a hatodik helyre az alábbi páros, mert - nagy bánatomra - igen keveset tudok róluk. Ők igazából nem is sorozat-párok, de mégis ideteszem őket, hiszen több filmben játszottak együtt és.... Kellenek a szívemnek, na!
Szóval a hatodik helyen Tony Stark és Pepper Potts van.
(Robert Downey Jr. és Gwyneth Partlow)

Igen, mindenki jól látja, a Vasember és az ő igazgatója, vagy mi a szösze...
Hogy miért szeretem őket? Ezt felesleges megkérdezni tőlem, aki RDJ fan és IronMan őrült vagyok. Szóval itt vannak és kész. Pont.












Az ötödik Jack O'Neill és Samantha Carter - a Stargate sorozatból.
(Richard Dean Anderson és Amanda Tapping)

Az a bizalom, ami kettejük között volt, az nagyon tetszett (mint a JAG-nél - ez valami katonai mizéria lehet...)
Sosem voltak igazán együtt, mégis mindig együtt voltak.
Szerették egymást, mégsem lehettek soha egymáséi... úgy igazából...
Ennek ellenére mindig odavoltam a párosukért. Úgyhogy ezért is szerepelnek itt...
S külön érdekesség, hogy a StarGate sorozatból számomra ők már a második páros.














A negyedik pár, akiket a leginkább szeretek, az szintén elég kézenfekvő.
Damon Salvatore és Elena Gilbert a The Vampire Diaries-ből.
(Ian Somerhalder és Nina Dobrev)

És most nem Katherine-ről és Damon-ról beszélek. - csak a félreértések elkerülése végett...
Ahogy megláttam Damon-t a "Hello brother!'-jével, azonnal tudtam, hogy itt lehet bármilyen édes és cuki és tündi-bündi Stefan, nekem akkor is ez a szemtelen, gonosz és csodás pasi kell.

Hogy ellenkezett Elena az első évadokban, hogy ő márpedig dehogy és ááá... és pfúúj... aztán a végén csak kiderült, hogy képesek a halálba menni egymásért is.










A harmadik pár nehezen indult be számomra, de valahogy mindig éreztem, hogy van egy pillanat, amikor az a bizonyos Ding el kellett kapja őket...
Ők Oliver Queen és Felicity Smoak az Arrow c. sorozatból.
(Stephen Amell és Emily Bett Rickards)

Oliver minden útjába akadó csajszival lefeküdt, csak épp azzal nem - jóóóó sokáig -, aki ott volt az orra előtt és mindent megtett neki és segítette és a védőangyala volt. Szóval elég pipa voltam rá jóóó sokáig, hogy vegye már észre a számítógépes zsenijét. Aztán nagy nehezen kinyílt a szeme. Véééégre...
Olicity forever!!!













A másodikról már az előző blog-bejegyzésemben elég hosszasan írtam, ill. raktam fel képeket.
Ők Gregory Montgomery és Dharma Freedom Montgomery (szül. Finkelstein).
(Thomas Gibson és Jenna Elfman)

Vagyis a Dharma és Greg c. sorozat két főszereplője (nagyon nehéz volt kitalálni, ugye?!)
Na jó, egy képet felteszek róluk ide is azért... csak a teljesség igényéért.





Az első pedig... (dobpergés, bár aki ismer, tudja, kik fognak következni!!!)

Joe Bennett és Victory Ford - a Lipstic Jungle sorozatból.
Andrew McCarthy és Lindsay Price)

Aki ismeri az asztali naptáraimat, az természetesen tudta, hogy kik az én álom-párosom.
Hiszen minden évben a Február idusa környékén levő kép csak és kizárólag Victory-ról és Joe-ról szólhat.
Hogy gyönyörűek és nagyon édesek együtt, az egy ügy. Viccesek, bájosak, szexisek, kemények, okosak, úgyhogy nagyon ott van a dolog nekem.
Az, hogy a sorozatban - szerintem - a kémia maaaaaarhára ott volt közöttük, az is egy ügy.
De annyira édes és bájos és szeretni valóak együtt, hogy még.
Számomra ők az ideális pár - már ha hinnék az igazi szerelemben. De persze akárhányszor nézem a sorozatot, mindig elhiszem arra a kis időre, hogy ez létezhet valahol...
De aztán vége lesz a sorozatnak és rájövök, hogy a bili ott van a kezem alatt.
De akkor is!!!!!!!!
Lindsay Price és Andrey McCarthy számomra tündériek együtt.

Íme a pár: