... és még mindig szexi és sármos és SZÍNÉSZ!
Kismillió és egy dolog jut Jeremy Irons-ról eszembe hirtelen.
Mesélhetnék arról, hogy az angol kölyökből hogy lett világsztár, hogy miért szereti annyira Magyarországot, hogy több mint harminc éve él ugyanazzal a nővel, hogy a két gyermeke közül az egyiket (Max-ot) már többször is láthattuk a mozikban, sőt, apjával is játszott már együtt...
Szóval sok mindenről írhatnék itt...
Mégis úgy gondoltam, két olyan - szívemnek nagyon kedves - filmet mutatok be dióhéjban, amik először jutnak Jeremy Irons-ról eszembe.
Nem, nem a Borgiák, még csak nem is a Lolita, de még csak nem is az a film, amiért Oscar díjat kapott (A szerencse forgandó).
Az egyik film nagyon nem ismert, csak esetleg azok a sci-fi, vagyis inkább fantasy rajongók ismerik, akik olvasni is szoktak, nemcsak nézni, s aki ismeri Christopher Paolini-t, az rögtön tudja, mi a film címe.
Igen.
Eragon.
Ez a film olyannyira kevéssé lett feldobva a köztudatba - szerintem -, hogy nagyon kevés embertől hallottam, hogy látta volna.
Bár mintha ebben az évben leadta volna valamelyik magyar adó... De nem tuti.
Nos, ebben a filmben nem Jeremy Irons a főszereplő, mégis ez az a film, ami talán először az eszembe jut Róla.
Brom szerepében egy olyan sárkányharcost játszott, aki egy ártatlan kisfiúból (Eragonból) igazi férfit és katonát kell úgy neveljen, hogy közben már kergeti őket az ellenség.
Próbáltam már erről a filmről blog-bejegyzést írni, mindhiába. Mindig elvesztem a részletekben.
Pilisborosjenőn készült a film nagy része. Nem csoda, hisz a Csodálatos Júlián már túl vagyunk, s Szabó István igen magasra röpítette fel születésnapos színészünket azzal a filmmel a szakma egén. Úgyhogy ekkor már tudta Irons, hogy hol is van Magyarország.
Másrészt a sok híres színész között (Jeremy Irons, Sienna Guillory, Robert Carlyle, John Malkovich, Garett Hedlund, Djimon Hounsou és nem kevesebb, mint Rachel Weisz) a fiatal, akkor még teljesen ismeretlen Ed Speleers teljesen elveszett lehetett volna. Mégis. Valahogy az az érzésem, nemcsak a vásznon segítette Jeremy Irons a fiatal színészt, hanem a kamerán kívül is.
Ja, ha valaki látta a filmet és netalán elkezdene nekem morogni, hogy Rachel Weisz nem is játszott a filmben, akkor finoman megkérdezném, ugyan mesélje már el, a FŐszereplőnek ki adta a hangját? Mármint a főszereplő sárkánynak, Saphira-nak?!
A lényeg akkor is az, hogy egy nagyon szép fantasy mesébe csöppenve tanulhatjuk meg, hogy a kitartás igenis nagy dolgokra képes. Hogy egy szegény parasztfiúban is lakozhat egy nagy harcos ereje és félelmetessége. S hogy néha a széllel szemben nem kényelmesebb, de igazabb járni.
Amióta tudom, hogy a sárkányok a kínaiak szemében nem félelmetes szörnyetegek, csak a mi meséinkben eszik meg a királylányokat és aprítják a vitézeket... szóval mióta tudom, hogy van jó sárkány is, azóta várok Saphira-ra. Ő számomra a tökéletes sárkány. A SÁRKÁNY!
Jeremy Irons csodás szerepet kapott ebben a filmben, hatalmas krokodilkönnyeket hullattam érte, amikor...
Na, de tessék megnézni a filmet inkább.
Másik film, ami eszembe jut a ma születésnapos színészről... kicsit prózaibb, egyszerűbb és gonoszabb is.
KisIzé barátnőm most aztán úgy elfutsz, mint a pinty. De tudod, ez is én vagyok.
A Die Hard 3. része, ahol Jeremy Irons, mint Simon Gruber, úgy megfuttatja szegény John McClane-t, hogy az csak akkor kezdi észrevenni, hogy valami nagyon büdösbe tenyerelt bele megint, amikor már Simon jól megfuttatta.
Valami miatt ez volt az az egyetlen olyan Die Hard-os film, amiben a rosszfiúra is úgy vigyorogtam a filmben, mint Bruce Willis-re.
Meg kell hagyni, kifogott rajtam ez a film most itt a blog-bejegyzésnél. Általában sok időt eltöltök azzal, hogy jó, számomra kifejező képet tudjak letölteni arról a filmről, színészről, akit, amit meg szeretnék jeleníteni.
Kijelenthetem, nem találtam egyetlen olyan fényképet sem, amiben Jeremy Irons és Bruce Willis egy képkockán szerepelne!
Aki talál ilyent, annak gratulálok, s mesélje el, honnan szedte, de kifolyt lassan már a szemem, akkor sem találtam egy képet sem, amin ketten rajta vannak. De még premieren készült képet sem találtam!!!!
Ezt nem hiszem el.
Na, mindegy.
Biztosan nem volt olyan fotós, aki hallotta volna, hogy: "Simon szól..."
Nos, nézhetjük a Borgiák sorozatot vagy nézhetjük a Lenyűgöző teremtmények c. filmet, nézhetjük a régieket is, mondjuk a Vasálarcost, vagy a Sárkányok háborúját, mégis azt nem szabad elfelejtenünk, Jeremy Irons minden idők egyik tényleg felejthetetlen színésze!
Boldog 65. születésnapot, Mr. Jeremy Irons!
Sok erőt, egészséget és még jó sok filmet kívánunk Önnek és magunknak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése