Plasztik szerelem - nagyon nem plasztikus érzelmekkel

Ryan Gosling filmjei közül végre meg tudtam nézni a Plasztik szerelem című filmet is.

Aztán úgy leesett az állam a filmtől, mint a pinty!

Sajnálom, csak az olvassa el ezt a blog-bejegyzést, akit nem fog izgatni, hogy elmondom a film végét is, ugyanis ebben most nem tudok és nem is akarok kihagyni semmit. Nincs mese, nincs poén, játék, huncutság, ez a film olyan komoly, mint egy vakbélgyulladás. S emiatt tetszett talán annyira. Vagy még jobban.

Van két srác, testvérek. Gus-nak (Paul Schneider), az idősebbiknek már állapotos felesége is van. Egy telken laknak, de a ház melléképületében lakik Lars (Ryan Gosling), a fiatalabbik fiú.

/Nos, ha valaki kételkedett volna abban, hogy Ryan nagyon (!) komoly filmet el tud-e játszani, azt megnyugtatom, nézze meg ezt a filmet és utána velem együtt fogja vallani azt, hogy: 1. jó színész, 2. komoly filmekben is tökéletesen megállja a helyét, 3. nem csak szépfiúként tud szerepelni és gonosz gyilkosként.

Vagyis ha van valami, ami miatt díjat (bármilyent) adnék, akkor ez az a film, s azok a szereplők, főszereplők./

Szóval Gus és felesége, Karin (Emily Mortimer) babát várnak. Boldogan élnének, csakhogy Lars zárkózottsága megbontja ezt a tökéletes idillt. Munkán kívül sehova se jár, senkivel sem tart kapcsolatot, sőt, senki sem érhet hozzá. Szóval huszonévesen is magányos és zárkózott. Alig beszél bárkivel is, szóval tényleg fura és - ha kemények akarunk lenni, azt mondanánk - kicsit zakkant pasi.

Aztán amikor az egyik reggeli mise után az egyik fiatal lány odaköszön Lars-nak, a fiú szinte pánikba esik, hogy nehogy beszélgetni kelljen a lánnyal, vagy az hozzáérjen. Hazarohan a biztonságos "fészekbe".

Elég gyorsan levágjuk mi nézők, hogy a srácnak szimplán mentális problémái vannak, s nem bunkó, hanem valami történhetett az életében, ami miatt ilyen lett.
Szinte unalmasnak kezdtem már érezni a történetet, s úgy éreztem, hogy ha pillanatok alatt nem történik valami, unalom címén lekapcsolom a filmet...Mert minden nap ugyanúgy telik.
Mígnem, mígnem egy délután Lars bekopogtat a bátyjáékhoz, hogy bemutathatja-e barátnőjét, akivel a neten ismerkedett meg és most érkezett hozzá, itt van nála. Olyan boldogan mosolyog, úgy ragyog az arca, ahogy még a film eddigi részeiben nem láttuk őt.

/Ryan játéka a film teljes hosszában, minden pillanatban lenyűgözött különben! Nem azt a szépfiús önmagát hozta, hanem egy kimondottan olyan problémás fiatalt, aki volt a szerepe szerint. Csodás volt a játéka!!!/

Úgy Karin, mint Gus boldogan sóhajtanak fel, hogy szuper, akkor Lars-nál minden rendben, van barátnője. Hadd lássuk.

S a következő pillanatban Lars bemutatja Bianca-t, a barátnőjét. Karin majdnem megszül - na jó, nem, csak szerintem - a nagy ledöbbenésben, Gus pedig nem tudja, hogy röhögjön, vagy sírjon.

Mert ez a lány nem lány, hanem egy felfújhatós baba, amit szexuális játékokra szoktak használni.

Hogy leesik az álla a családjának, az enyhe kifejezés.

S Gus hiába mondja testvérének, hogy ez csak egy baba, Lars elengedi a füle mellett a mondatot és beszélget tovább Bianca-val, vagyis hogy úgy beszél a bábuhoz, mintha az értené és válaszolna is. Mintha egy igazi lány lenne!!!

Hirtelen nem tudnak mit tenni, s belemennek a játékba. Karin-nak szuper ötlete támad, mivel Bianca (Lars-tól tudjuk meg) külföldön dolgozott, ezért jó lenne elvinni az orvoshoz, hogy egészséges-e. Ami azért szuper, mert a háziorvos pszichiáter is, úgyhogy ezzel a lépéssel két legyet ütnek egy csapásra. Lars megnyugszik, hogy a barátnőjét kivizsgálják, egészséges-e, illetve Gus és Karin is megtudhatja, hogy mi ez a baromság a srácnál.

A doktornő megnyugtatja a családot, hogy semmi baj, menjenek bele a dologba, valamit elfojt Lars agya, valami történt, ami miatt ez a "barátnő megjelent", ami miatt most itt van Vele.

Nos, ha valaki elkezdett fanyalogni, vagy mosolyogni, netán kinevetni a történetet, annak megsúgom, hogy szégyellje magát!

Érdekes módon Mel Gibson Hódkóros című filmje jutott eszembe a film után, de ebben a történetben sokkal mélyebben, emberibben és szerethetőbbnek látom a "beteget", mint ott. S most nem Gosling és Gibson között húzok ellentétet, hiszen Mel Gibsont nagyon szeretem, tisztelem a színészi teljesítményét, játékét, s Gosling ellenben még nem is tett le nekem annyi filmet... Mégis. Inkább a rendező látásmódja, a történethez ahogy hozzányúlt, ahogy látni engedi, az más, az fog meg ennél jobban engem.

S ahogy Bianca többször vissza kell menjen a doktornőhöz ellenőrzésre, Lars is közelebb kerül és bizalmasabb viszonyba kerül a dokival. Így kiderül, hogy a fiúk édesanyja pont Lars születésénél halt meg, s valószínűleg emiatt érzi úgy, hogy Karin is veszélyben van, emiatt futott ki a lába alól a világ talaja. Ez persze csak egy olyan mogyoróban összefoglalt elemzés, mégis.

A város első pillanatban megrökönyödve nézi a plasztik lánnyal sétálgató fiút, viszont ahogy látják, hogy Lars kezd sokkal inkább élő, aktív emberke lenni Bianca mellett - illetve, hogy a doktornő is erre biztat mindenkit -, úgy döntenek, belemennek a dologba. Persze a doktornő azért komolyan az ellenőrzése alatt tartja a dolgokat, figyeli Lars és Bianca dolgait. Én azt mondanám, hogy az egész város ellenőrzését a kezében tartja. Jó lenne sok ilyen háziorvos Magyarországra is. /Na, most fejezem be a politizálást, mielőtt elkezdeném... Főleg az egészségpolitikát!/

Bianca a város kedvence lesz. Bevonják a város dolgaiba, de nagyon érdekesen, hiszen a bábúval nem lehet mit kezdeni, mégis bölcsen és ügyesen úgy intézik, hogy Lars sokkal aktívabb életet kezdjen élni a "barátnője" miatt, mellett. Tehát Bianca a város kedvence lesz, templomba jár (fura módon csak az első pillanatban groteszk a dolog, a pap/tiszteletes/prédikátor olyan ügyesen intézi a dolgokat, hogy még csak nem is zavaró utána), kimondottan közösségi ember lesz a "lány". A kölyköknek mesét olvas (hangos könyvet tesznek a már szépen "öltözködő" Bianca ölébe) és a gyerekek tátott szájjal hallgatják a felolvasást.

Lars pedig nyitottabb, kedvesebb. Kezdi észrevenni azt a lányt is, aki a film elején a templomból kijövet ráköszönt. Munkatársak lévén rendszeresen látja is, de figyeli távolról a lány életét, s ez fura. Hiszen eddig a kis világába nem engedett be senkit sem szinte és nem érdekelték más dolgok, más emberek.

Most pedig azt látjuk hogy először csak lopva figyeli, később köszön neki, beszélget is már vele nagyritkán.
Aztán amikor Margo (Kelli Garner) egyik munkatársával elfajul egy csíny, Lars az, aki roppant érzékenyen a lány mellé áll és segít neki feldolgozni a problémát.
Csodálatos látni, ahogy az amúgy szintén zárkózott Margo és Lars egymásra találnak. Csakhogy ott van Bianca, a barátnő.
S ahelyett, hogy Margo lekiabálná Lars-ot, hogy egy plasztiklány helyett sokkal inkább őt kellene válassza, türelmesen és kedvesen hagyja, hogy a fiú tempójában, az ő érzései alapján folytatódjon a kettőjük kapcsolata.
S érezzük, hogy ez a "szerelmi háromszög" (bármennyire is viccesnek hangzik, mégiscsak erről van szó, hiszen Lars-nak konkrét érzelmei vannak Bianca iránt) feloldásra vár.
Várjuk, hogy Lars kitalálja, mit akar, hiszen rajta múlik Bianca élete, tőle függ mi fog történni.
Nagyon tetszik - tudom, hogy ismétlem magam, de tényleg nagyon jó volt - a doktornő kivárásos terápiája.
És Lars megoldotta a dolgot. Ugyanis egyszercsak Bianca elájult, rosszul lett.
Szenzációs, hogy még a mentősök is belementek a dologba, ugyanis mindenféle kütyükkel szerelik fel Bianca testét és viszik be a kórházba.
A kórházba már persze úgy mennek be, hogy a doktornő jelzi, hogy mi van. S amikor Gus és Karin is beérnek, a háziorvos már várja őket. S megválaszolja azt, amit nem lehet érteni.
Ugyanis az orvos mit is mondhatna egy gumiból készült valamire, hogy mi baja van?!
Lars mondja meg, hogy mi baj van. S megtudjuk, hogy Bianca valamilyen trópusi betegségben szenved, s haldoklik.

Hazaviszik meghalni Bianca-t, s hiába tudom, hogy egy gumibabáról van szó, mégis megpityogtam a haálát. Persze nem Bianca volt az, "akit" sajnáltam, hanem Lars szenvedése volt az, ami megindító volt.
Gosling újra és újra ledöbbentett a film során.

Igazából bármennyire is próbálkoztam leírni a történetet, megírni az érzéseket, valahogy mégis harmatgyönge próbálkozás lett ez a filmhez képest. De nagyon!
Tessék megnézni a filmet. Megéri!

Rájöhetünk, hogy bármennyire is különbözőek vagyunk a világban, bármilyen zizzenete is lehet a másiknak, azt tolerálnunk kell. S néha ha megállunk és megértjük a mások furcsaságait, kiderülhet, hogy nem is olyan fura a ...