2022. április 12., kedd

Négy agyas pasi(m)

 Aki ismer, tudja, szeretem az agyas pasikat. S még inkább szeretem az agyas, humoros pasikat.
 
Most összegyűjtöttem négy olyan férfit is az életemből, akik sokat jelentenek nekem, s sok kellemes, vidám, néhol sírós, de mindenképpen izgalmas perceket kaptam Tőlük.


Elsőnek mondanám Kevin Feige-t, aki 2000-ben felfordította az életemet. Akkor még nem tudtam, hogy ki ő. Csak valamikor 2008. környékén kezdtem el felfogni, hogy az X-Men-ek és a Fantasztikus Négyes igazából az ő keze nyomát dicsérik már. Én csak az IronMan megjelenése után jöttem rá, hogy erre a pasira oda kell figyelni. Ez a pasi nemcsak egy sima baseball sapkás ürge, hanem egy zseniális látnok, egy fantasztikus elme, aki olyan történeteket lát, amik Stan Lee agyából pattantak ki, s ő filmre álmodja ezeket. 
 
Amik miatt odavagyok érte: X-Men (összes film), A Fantasztikus Négyes (az Ioan Gruffudd, Jessica Alba, Chris Evans, Michael Chiklis és Julian McMahon féle filmekről beszélek természetesen), Daredevil, Penge: Szentháromság, Elektra, Vasember, s az utána következő öööööössszes MARVEL-es csoda. (Például össze tudta hozni, hogy mondjuk úgy 6-8 "A" kategóriás színész elférjen egy filmben - lásd Bosszúállók, s nem is csak egy film volt ilyen. De ami miatt örökké hálás leszek Neki, az az, hogy Robert Downey Jr-t, az én elsőszámú űber-színészemet, akit már idétlen idők óta szerettem és csodáltam a munkáját, abban a pasiban Mr. Feige meglátta az igazi Tony Stark-ot, azt a milliárdost, akiről még maga az író, Stan Lee is azt mondta, hogy született Vasember.)



Aztán a következő, J. J. Abrams (vagyis Jeffrey Jacob Abrams), akinek annyi sorozat és film-élményt köszönhetek, hogy ihaj. Egy idő után már konkrétan kerestem azokat a történeteket, amikben az ő keze benne van. Persze, persze, van egy-két olyan produkció, amik nem igazán lettek a kedvenceim, de mégis... 

Amik miatt odavagyok érte: Kezdődött az Alias sorozattal, aztán a 2009-es Star Trek filmet is az ő kezéhez köthetem, jött a Lost - Eltüntek sorozat, majd a Mission: Impossible - Fantom protokoll, aztán megint egy sorozat, a Rejtély, ami minden összeesküvés-elméletemet előhozta, majd újabb Star Trek film, aztán az Almost Human c. sorozat, amit sajna elkaszáltak az első évad után, újabb Mission: Impossible film, s hogy ne csak a Star Trek oldalon ficeregjen, átment az "ellenséghez", egy Star Wars filmben is dolgozott. Újabb szuper sorozat, A célszemély, s egy újabb Star Trek (oké, megbocsátottam a Star Wars filmet) és újabb M:I. Ugye, hogy nem rossz kis életmű-sorozat?!



A harmadik kedvencem Eric Kripke. Egy "szimpla" kis forgatókönyv-író, aki teljesen megváltoztatta az életemet. Miatta tudok egy szótól egy görcsös-sírós pillanatban is füligérően mosolyogni. Miatta tanultam meg annyi szót angolul, amennyit csak lehetett a sorozat-nézés közben.
 
Amik miatt odavagyok érte: Supernatural mind a 15 évadának mind a 327 része. S mint kiderült, az én egy másik nagy kedvenc sorozatomnak, a Timeless-nek sok részében benne van a keze.
Miatta hiszem el, hogy a család nem ér véget a vérrel (angolul: "Family don`t end with blood, but it don`t start there either."). Valamint ő volt az, aki miatt - mint fentebb írtam - a pudding szóról ma már nem az édesség jut eszembe, hanem Dean Winchester. S ő volt az, aki miatt tudom azt, hogy a világ másik végén levő számomra TELJESEN ismeretlen emberrel ha találkoznék és elkezdeném énekelni a Carry on my wayward son c. Kansas nótát, az illető valószínűleg vigyorogva a Supernatural c. szót bökné hozzám. 



S végül Christopher Nolan-t említeném meg, azt a író, rendezőt, aki egy olyan színes, látványos, több, mint háromdimenziós aggyal rendelkezik, hogy az már csoda. Ki ne emlékezne az Eredet c. filmre, amiben először láttunk feltekeredni utcákat, vagy azt a Tenet c. filmet is említhetjük, amiben pedig az idő csavarodik össze-vissza.
 
Amik miatt odavagyok érte: Ahogy már említettem, az Eredet, Mementó, Tökéletes trükk, s bár én MARVEL rajongó vagyok, ő mégis elérte, hogy a DC filmjei között is legyenek kedvenceim. Miatta szerettem meg (oké, azért kellett egy csodálatos Christian Bale színész is a dologhoz) a Batman filmeket (Batman: Kezdődik!, A sötét lovag és A sötét lovag: Felemelkedés), valamint Tom Welling már belerántott a Clark Kent világába, de Henry Cavill azért mégis mesteri szintre emelte Mr. Nolan-nel az Acélember-ben a Superman iránti szeretetemet.

Nos, ez a négy pasi nem szexi, nem csábítóan izmos, egyszerűen csak olyan szuper képességeik vannak, amik miatt naaaaaaaaaaagyon szeretem őket. Ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése