Tiszta szívvel - nyitott lélekkel

Aki kicsit is prűd, az úgy, ahogy van, lapozzon egy nagyot a blogbejegyzéseim között az előzőhöz, következőhöz, de semmiképp se nézze, olvassa ezt tovább!

Ugyanis most egy olyan filmet fogok méltatni és méghozzá igen pozitívan, ami meleg férfiakról szól, s ha nem is pornó-filmes szinten, de mégis, elég sokat mutatott a film dolgokból... Szóval értitek, a 15 karikás dolgokból.

Nos.

Hogy hogyan akadtam bele a filmbe?

Szokásos kutatásom, hogy színészek filmjeit nézem, nem szimplán csak filmek között lapozgatok... nos szóval ez a szokásom.

A mostani színészem - Matt Bomer - volt.

A White Collar c. sorozatot nagyon szeretem, talán már emlegettem is...

De őt is nagyon tisztelem, hiszen igazán klassz és nem kevésbé iszonyat szexi színész. 

S beleakadtam ebbe a filmbe.

Aztán jóó sokáig nem néztem meg, mert időhiányban szenvedtem...

S épp angol-tanulós-estét tartottunk barátnőmmel, amikor mesélte, hogy Alföldi Robi egyik rendezését látta előző nap az egyik Bp-i színházban. Nos, én kicsit pirulva mondtam neki, hogy nagyon tisztelem Alföldi Róbert munkáját, nagyon szeretem őt, mint színészt, de nem hinném, hogy végig bírnék nézni egy általa rendezett darabot, mert én ahhoz túl prűd vagyok.

Nos, este amikor hazaértem, beleakadtam ebbe a filmbe és elkezdtem nézni.

Kiderült, hogy még sem vagyok én ám olyan nagyon prűd, mert ezt a filmet - igaz, egy-két helyen kevés pirulással - de végignéztem.

Nos, nem óóriási problémák voltak a filmben... már ha az ember lányát nem zavarja a meleg férfiak látványa, mozgása, egy-két elejtett képkocka...

J. R. Ward utolsó előtti könyvét végigolvastam, amiben két - igaz vámpír, de mégis - srác szerelme a téma... de az könyv volt, úgy képzeltem el, ahogy én akartam... Szóval... Na, mindegy.

Ne is akadjunk fenn ezen a dolgon.

A film. Már hogy a Tiszta szívvel c. film. Nem meleg-film, de mégis az. 

Nekem sokkal-sokkal többről szól.

Egy olyan ismeretlen vírusról szól a film, ami talán még mindig, ma is félelmetes... borzalmas.

Az immunrendszer teljes leállása itt a probléma...

Egy sima náthába is bele tud halni valaki? Sajnos igen, sokan meghaltak ebben az AIDS nevű borzalomba.

De itt, ebben a filmben valahogy nekem sokkal személyesebb, sokkal verejtékszagúbb a dolog.

Belelátunk egy olyan zárt világba, ahogy az emberek (pasik most éppen) egyrészt büszkén vállalják magukat, hogy mások, mint mások, másrészt pedig nem tudják vállalni magukat.

Megismerünk egy pasit, Ned Weeks-et (Mark Ruffalo - s most nem zöldül be ebben a filmben, hiába vártam), aki egy zsidó, meleg pasi. Nem fiatal már, de szeretetre vágyik, illetve szerelemre, talán. Csak még nem tudja.

Van is egy srác, aki nagyon tetszik neki, de mindenki másnak is az a srác tetszik, elég híres is - meleg-körökben -, úgyhogy nagyjából rá sem néz - Bruce Niles (Taylor Kitsch - szőkén... éédes volt nagyon)  - Ned-re, úgyhogy főszereplőnk csak éli a saját életét...

Vagyis élné... ugyanis egyik barátjuk meghal. Aztán még egy... S Ned rájön, hogy itt valami nagyon nem stimmel.

Megismerkedik egy doktornővel Dr. Emma Brookner (Julia Roberts totál smink nélkül, lenyalt hajjal... hááát, furán nézett ki, na...), aki - bár tolókocsiban van, mégis - olyan hévvel dolgozik, ami tényleg egy kemény, bár elhivatott emberre vajaz.

S belekezd egy olyan kampányba, amit még a saját barátai is elleneznek. Hiszen ki akar a meleg-témáról beszélni? Ki akarna betegekről beszélni, pestisről, ami terjed és ami nagyon gyorsan elviszi a megbetegedetteket...

S Ned felvállalja ezt a problémát, tévéről tévére, esélyről esélyre próbál segítséget kérni a betegség kutatásához, minden centért.
Saját testvére is hátat fordít neki, hiszen ő beteg. Pszichológushoz kellene járjon... meleg. Az betegség.

Itt jegyzem meg, nem tudom erre a választ. Kiskoromban azt tanították, a Bibliában olyan dolgokat olvastam erről, ami azt mondja, hogy ez nem jó dolog. De mégsem értem. Nem hiszem, hogy mindenki, aki a saját neméhez vonzódik, az degenerált lenne. Nem tudom elítélni őket. Nem tehetem. Mert azzal valahogy úgy érzem, én is rasszista lennék. Ez a film pedig pont azért tetszik, mert nem ellene, nem mellette teszi le a voksát, egyszerűen csak elmondja egy ember, egy pár egy csoport életét, halálát.

Visszatérve a filmhez. Ned kénytelen minden kommunikációs eszközt bevetni, amit csak tud, s megtudja, hogy a The Times-nál van egy srác, aki meleg. Igaz, hogy csak a divatról ír, de akkor is.
Felix Turner - Matt Bomer. A pasi úgy robban be a filmbe, mint egy bomba. Szexi, s azt éreztem már az első pillanatban, hogy valamit titkolt Ned elől.
Később kiderült, hogy mit. Édes volt...
S a két pasi randizni kezd.
Egy szexi és egy okos.
Valahogy úgy éreztem, ennél jobb színész-választás nem is lehetett volna.
Felix pedig beleszeret Ned-be, vagy Ned Felix-be? Ki tudja. Nem mondhatok el minden titkot a filmből.

Vagy egy évvel ezelőtt beszélgettem egy barátnőmmel a fent említett könyvvel kapcsolatban. Azt mondta, kimondottan szexinek tartja, ha két férfi szerelmeskedik. Amit eddig borzalmas ötletnek tartottam.
Nos, ez most sem sssssokat változott, viszont a történetben annyira adja magát, annyira kézenfekvő és szép a kapcsolatuk, hogy ledöbbentem, mennyire nem zavart az a pár kocka, amit mutattak. Szerintem pont azért, hogy érzékeltessék, ők igenis tényleg szeretik egymást.

Nos, Mark hogy hogyan játszotta el ezt, nem tudom, de zseniális volt. Néha emlékeztetnem kellett a film alatt magam arra, hogy igen, ő játssza Hulk-ot és igen, van felesége és három gyereke.
De akkor is...

Aztán a mesébe illő szerelembe belepiszkít a betegség, a halál. Első kézből látjuk, milyen az, ha a kedvesednél robban az a bizonyos "AIDS-bomba".

Borzalmas látvány volt. De gondolom ezért is kellett ez a film valahol.
Sokkal-sokkal közelebbről érezzük át a borzalmat... S itt kezdődik a film Golden Globe-díjat nyert része. (Oké, már hamarabb is, de itt még inkább a pofámba vágják a színészi zsenialitást.)
/Matt Bomer kapta a Golden Globe-ot!!!! Ezúton is szívből gratulálok Neki érte! Megérdemelte!!!!/

"Magam alatt vagyok. Az ember sír és sír, míg úgy érzi, már nem tud sírni. És aztán tovább sír."

Lehangoló, felemelő, nagyon bensőséges az a része a filmnek, amiben megmutatja mind a két oldalt. A beteg, aki nem tud mit tenni, néha jobban van, néha optimista, néha pedig rosszul és úgy érzi, nem bírja már tovább... de mit tehet? Kúszik tovább a fürdőszoba felé, amennyire az erejéből telik.

Vagy épp a másik, a társa, aki egészséges, nem fogy le semennyit a csodás alakjából, hiszen a szerelme olyan szexi és csodás volt, most pedig csak csont és bőr. Látja azt, hogy az, akit szeret, a mindennapi, könnyűnek látszó dolgokat nem tudja megtenni. Ágyneműcsere, mosások tömkelege... Lefürdetés, hiszen a párja mozdulni alig bír... Szóval egy 45 éves férfi egy 35 éves férfit szinte pelenkáz, mert az már annyira beteg, mint egy öreg-öregember. S közben pedig nem ölelheti meg rendesen, nem adhat neki csókot, hiszen azzal akár egy sima mezei náthát is átadhat neki, s abba belehalhat.

Bevallom őszintén, mindig szexinek és - nem érdekel, hogy meleg, vagy sem - ellenállhatatlannak tartottam Matt Bomer-t, s ebben a filmben pedig megláttam őt 45 kilósan (talán) és olyan szörnyű állapotban, ahogy el sem tudnám képzelni.

Ha meg akarta mutatni a film, hogy mi lesz egy haldokló AIDS-essel, hogy hogyan fog kinézni, akkor azt tökéletesen jól ábrázolták.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kisfiú, aki egy másik kisfiút akart szeretni.
Egy nap végül megtalálta a szerelmet. Csodálatos volt....

A szívem facsarodott és szakadt meg a történettől.

Mondjam azt, hogy zseniálisra készítették? Nem lehet, hiszen ez egy igaz történet és a főszereplő tényleg átélte ezt a borzalmat. Nagyon sok ember a mai nap is átéli ezeket a borzalmakat, akár meleg, akár nem, akármilyen módon fertőződik meg.

Csak azt tudom, hogy nagyon mélyen érintett ez a film.

Azt hiszem, sokkal mélyebben, mint mostanában bármelyik másik.

S utoljára még ideteszem azt a képet, amit nem emlékszem, hogy benne lett volna a filmben, de mégis... számomra a film ez a kép.