Igazán úgy érzem, nem volt nagy szenzáció az idei Oscar-díj kiosztásánál.
Nagyjából bejött a papírforma. Ahogy azt a Golden Globe után sejthettük is, nem árultak zsákbamacskát a díjaknál. Örömömre azért volt egy-két kellemes élmény is, hiszen drukkoltam bizonyos filmeknek, bizonyos emberkéknek. Legkedvesebb filmem nem jutott ugyan díjhoz - sajna ezt E. barátnőnkkel tegnap éjszaka borítékoltuk is, bár ott pont nem is az a film jutott díjhoz, akit vártunk. Viszont egy nagy drukkom bejött. S annak mérhetetlenül örülök!
Na, de ne szaladjak előre.
Legjobb film - nem nagy meglepetésre - Az Argó-akció lett.
Azt hiszem, aki látta a filmet, tudja miért. Ben Affleck jó témához nyúlt. Bár minket, magyarokat kevésbé foglalkoztat, de aki szereti a politika filmeket, az méltán elismeri - szerintem - a díjat.
A legjobb főszereplő díjat sem volt meglepő, hogy Danel Day-Lewis kapta Abraham Lincoln alakításáért.
Szintén politikai film volt, de Steven Spielberg neve azt hiszem azért elég biztosítás volt ahhoz, hogy a film jó KELLett legyen.
Legjobb főszereplőnőként Jennifer Lawrence vehette át a díjat.
Nos, ez sem volt túl meglepő, ezt is borítékoltam, bár a Napos oldal című filmet még nem láttam.
Ez viszont a sok díja (többek között a Golden Globe) után elég "logikus" volt.
Mint ahogy azt szoktam azért emlegetni az Oscar átadásánál, ilyen fiatalokat nem nagyon kellene még megdobni ekkora díjakkal (bár szerintem a Golden Globe fontosabb díj), de persze itt aztán pláne nem a mi, nézők beleszólása a lényeg. Mindezek ellenére azért örülök, hogy ő kapta, ha így halad, szuper színésznő lesz belőle.
Legjobb mellékszereplő díját Christoph Waltz kapta a Django elszabadul című filmben nyújtott szerepéért.
E. barátnőm, emlékszel? Éjszaka mondtam. Örülni fogok, ha ez az osztrák pasi megkapja az Oscar-díjat.
Megkapta!
Glückwünsche Herr Waltz!
(A Becstelen brigantiknál már sejtettem, hogy ezt a pasit még sokat fogom emlegetni... persze pozitív értelemben!)
A Legjobb mellékszereplőnő díját Anne Hathaway nyerte el a Nyomorultak című műben alkotott produkciójáért.
Végre kilépett a "Neveletlen hercegnős korszakából", úgy igazából.
S meg kell hagyni elég jó színésznők elől happolta el a díjat... (Amy Adams, Sally Field, Helen Hunt)
Legjobb rendezésért Ang Lee kapta a Pi életéért a díjat.
Az tény, hogy a Pi életét nem láttam még, viszont Ang Lee-ről már hallottunk.
E. barátnőmmel egyik nagy kedvencünket is ő rendezte, a Túl a barátságon című filmet.
De mondjuk az 1995-ös Értelem és érzelem, vagy épp a Tigris és a sárkány című filmeket is ő rendezte. Így már nem véletlenül tarthatom őt is a "nagy esélyes, hogy ő nyeri" csapatba.
A legjobb forgatókönyv az Oscar-díj zsűrije szerint a Django elszabadul volt.
Zárójelben súgom meg, a rendezője és az író is Tarantino volt.
Van még akkor kérdés?! Szerintem sincs.
Tényleg meg kell nézzem már azt a filmet!
Na, itt bajban vagyok, mert a következő díj megint a legjobb forgatókönyv, de itt régebbire utalnak a címben. (Aki ezt érti, legyen szíves magyarázza el nekem, én buta vagyok hozzá.)
A lényeg, hogy Az Argó-akció még egy Oscar-t bezsebelhetett itt. Chris Terrio forgatókönyv-író érdeme volt ez a díj.
A legjobb animációs filmnek a Merida, a bátor-t tartották idén.
Az égegyadta világon semmit nem tudok a moziról azon kívül, hogy egy vöröshajú lány a főszereplője.
Hogy miért lett ez akkora szám... nem tudom. De azt persze sejtettem, hogy a Lorax-ot, ami a szívem csücske (környezetvédelmi lelkesítése miatt), még csak jelöltnek sem vették be... (S akkor csodálkozunk, hogy szegény jegesmacijaink miért fognak kipusztulni, meg az Északi sark miért zsugorodik?!!!!)
De az, hogy Pixar produkció, mégiscsak mond nekünk valamit... pénzes támogatás a jó produkció sikere érdekében. Ez csak természetes.
A legjobb idegennyelvű film díját az osztrák Szerelem című film kaparintotta meg.
Herr Waltz után még egy pont az osztrákoknak.
Én szívesen elfelejteném, hogy ők "termelték ki" a világ egyik legkegyetlenebb diktátorát...
Na jó, ez csak gonoszkodás volt!!!
Nem ismerem a filmet, nem tudok róla semmit mondani, de gratulálok a filmnek a díjhoz.
Legjobb operatőr Claudio Miranda lett a Pi élete című film munkálataiért az idén.
Amilyen ijesztő volt hirtelen meglátni Mr. Miranda-t, annyira meglepődtem azokon a filmeken, amikben ő dolgozott. Például: A holló, a Hetedik, Harcosok klubja, Tron, Benjamin Button különös élete.
Bár nem ismerem az operatőröket, elég sok jó film van már mögötte is.
Legjobb szerkesztő(?) William Goldenberg lett idén Az Argó-akcióval.
Sok jó filmet tudhat már ő is maga mögött, s azt hiszem, Ben Affleck jó munkatársakat gyűjtött maga köré erre a filmre. Még egy pont Az Argó-akció-nak!
(Idegesítő, s ilyenkor jövök rá, hogy mennyire keveset értek a filmekhez!!! Még az Oscar-díjaknál sem tudom hogy ki milyen díjat nyer meg, s miért!)
Legjobb produkciós tervezés (?) díját a Lincoln film kapta, Rick Carter és Jim Erickson munkáiért.
Legjobb kosztüm díját az Anna Karenina orozta el a Nyomorultak, Lincoln, Hófehér és a vadász és a Tükröm, tükröm filmek elől.
Nem láttam a filmet, a képek alapján szép ruhákban voltak a szereplők, de számomra semmi extra. Majd ha megnéztem a filmet, esetleg többet, részletesebben is fogom tudni véleményezni, kritizálni (persze csak magamnak).
Ehhez kapcsolódóan a legjobb smink és fodrász díjat a Nyomorultak című filmben produkált munkáért kapta Lisa Westcott és Julie Dartnell.
Biztos a szakmájuk legjobbjai, az Oscar zsűrije mindenesetre őket tartotta a legjobbnak idén.
A legjobb filmzene díját a Pi életéért kapta Mychael Danna.
Volt egy-két jó film, amiben dolgozott, de őt sem ismerem. Mostantól még ismertebb lett, biztosan.
A legjobb filmzene (?) díját a Skyfall nyerte, Adele előadásában.
Hogy ez mennyiben más, mint az előző díj, azt nem tudom, de ebben a kategóriában roppantul szurkoltam, drukkoltam, szorítottam Adele-nek a díjért! Nemhiába!!!
Nagyon szeretem a Skyfall zenéjét. Szuper szám amúgy is, de a filmhez nagyon, de nagyon jól illeszkedik, nagyon kifejező hozzá! Talán az egyik legjobb James Bond filmzenének tartom ezt, úgyhogy emiatt kimondottan örültem ennek a díjnak.
(Ezt nézem meg legelőször, amikor a díjakat néztem, hogy megnyerte-e. Hála az égnek, IGEN!!!!)
A legjobb hangkeverésért az idei Oscar-díjat a Nyomorultak című film kapta.
Na, ezt megint nem volt meglepő, hiszen aki hallott róla, tudja, látta a filmet, az érti, hogy ez elég természetes dolog, hogy ők kapták a díjat, hiszen a szereplők ott, a helyszínen, élőben énekeltek, nem stúdióban felénekelték a számokat... Szóval itt aztán fel kellett kötni azt a bizonyos alsóneműt annak, aki ezért a hangkeverésért a felelős volt.
Legjobb hangszerkesztésért a Skyfall kapta a díjat holtversenyben a Zero Dark Thirty - A bin-Laden hajsza című filmmel.
Skyfall-nak örülök, a Zero Dark Thirty-t nem láttam, semmit nem tudok róla.
De hipp-hipp a Skyfall-nak a második Oscar-díjért!!!
James Bond filmek nem nagyon szoktak különben kapni Oscar-díjakat, csak úgy megjegyzem.
A legjobb vizuális effektek díját idén a Pi élete kapta.
Nagy meglepődés volt ez számomra, s E. barátnőm is inkább más filmekre voksolt, de abban már éjszaka megegyeztünk, hogy ezt a filmet nem tudjuk értékelni, ugyanis nem látta egyikőnk sem.
Mindenesetre sajnáltam, hogy a Bosszúállók itt hoppon maradt (sajna erős mezőny volt, nem is nagyon vártunk sikert).
Meg kell hagyni, ha egy srác és egy bengáli tigris a főszereplője egy filmnek, akkor azért ott kell még valami extra cucc, hogy lefoglalja a mozilátogatókat... (Gonosz mondat volt, tudom.)
Az utolsó négy díjat, ami a dokumentumfilmek kategóriái, nem részletezem, senki nem ismeri nálunk Magyarországon.
Úgyhogy... nagyjából ez az idei Oscar-díjas lista.
Gratula mindenkinek!