2013. december 7., szombat
2013. december 1., vasárnap
Ugye fent várnak már Paul?!
Nagyon nagy szomorúság költözött a szívembe. Egy számomra nagyon kedves színész távozott tegnap el az élők sorából.
Paul Walker most volt szeptemberben 40 éves. Pár hónappal előbb születtem csak...
Az autó amiben ültek, a felismerhetetlenségig összetört és kiégett.
Tudtam, hogy jótékonykodik, mert mindig valahogy olyan szerepeket vállalt el, úgy adott riportokat, olyan volt a viselkedése, ami arra vall, hogy a sikert, a sztárságot ami a filmjei miatt volt, jóra akarja felhasználni.
Nagyon, nagyon sajnálom, hogy elment.
Ha az égi színészgárdából hiányzott egy jó sofőr, valaki mást is elvihettek volna maguknak, nem pont Paul-t.
Érdekes módon annyira szeretett vezetni különben, hogy sok jelenetet a Fast & Furious-ból (Halálos iramban) ő maga játszott el.
Nekem nagyon hiányzott a harmadik filmből, úgyhogy azt nem is szeretem annyira, viszont most, a hetedik részben nem tudni, mi lesz nélküle... A filmbeli feleségét, kisfiát is otthagyta... (na emiatt hisztizek legkevésbé persze).
Sok más filmben is láttam, aranyos volt tényleg.
Nem számomra az ideális pasi, de egy bátyókának (mint kiderült öcsinek) jó lett volna...
Nyugodj békében Paul!
S bár tudom, hogy nincs ilyen, mégis. Ha fent is van autó és autópálya, egy klassz négykerekűt foglalj le nekem is.
2013. november 19., kedd
A végzet ereklyéi (1. rész): Csontváros
Köszönettel kisebb-nagyobb szponzori és egyéb segítségnek, a nyári filmeket, amiket szerettem volna, megnéztem. S már megint beletapostam a tutikba.
A szemfényvesztők c. filmről és a Star Trek-ről már írtam. Nem részletezem.
A Végzet ereklyéi: Csontváros c. filmről lecsúsztam a moziban.
A Végzet ereklyéi: Csontváros c. filmről lecsúsztam a moziban.
Viszont megjelent már DVD-n, vagy mi a szösz. Kölcsönzőben.
Elmartam a polcról és rájöttem, ez még csak feliratos. Sebaj, úgyis tanulnom kellene az angolt.
Áááá, aztán rájöttem a film végén, hogy szinte oda sem figyeltem, hogy milyen nyelven hallom a dolgokat és hogy olvasnom kellett...
A film számomra az év talán egyik legnagyobb meglepetése volt... Vagy még mindig a film hatása alatt vagyok (x-edik napja)?! Ki tudja!
A történet szuper.
A szereposztás egyrészt nagyon jó volt (ezért figyeltem fel rá nyár elején), másrészt ismeretlen színészekre is rácsodálkoztam. Ja, és rájöttem, hogy néha tényleg a másod-harmadszereplőket is meg kellene nézni jobban a filmekben. Hááátha máskor főszereplő lesz! És én meg csak bambuljak nagy szemekkel...?!
A szereposztás egyrészt nagyon jó volt (ezért figyeltem fel rá nyár elején), másrészt ismeretlen színészekre is rácsodálkoztam. Ja, és rájöttem, hogy néha tényleg a másod-harmadszereplőket is meg kellene nézni jobban a filmekben. Hááátha máskor főszereplő lesz! És én meg csak bambuljak nagy szemekkel...?!
Szóval azok, akik miatt felkaptam a fejem: Lily Collins. Ez a kislány hiába apukája csepp lánya, egyszerűen lenyűgöző számomra. Már a Tükröm Tükröm-ben is felkaptam rá a fejem, de most... Tehetséges kislány, na!
Aztán ott van nagy kedvencem, aki mostanában minden hétvégémet lefoglalja vérszívó léte ellenére is: Jonathan Rhys Meyers. (Mostanra már csak megtanultam a nevét. A Tudorokban még nagyon szenvedtem a nevével.)
Aztán nagy meglepetésemre rácsodálkoztam Moriarty professzorra (Sherlock Holmes: Árnyjáték), vagyis Jared Harris-ra. Ő az a szereplő, akiről a filmben nem sok mindent tudtunk meg (a könyvben természetesen részletesebben megismerkedünk vele, de az mindig részletesebb).
És végül ott van Kevin Zegres, akit már több filmben láttam (Lelkes testcsere, Szupersuli), de eddig csak az érdekes arcát jegyeztem meg, a nevét sosem.
Na. S akire gondoltam, hogy régen láttam már, de mégsem ismertem fel, az a film főszereplője, s számomra a legnagyobb meglepetés.
Mert hogy én a RDJ (Robert Downey Jr.) és JDM (Jeffery Dean Morgan) féléken akadt meg a szemem, most mégis egy szőke, vékony, fiatal srácra lettem figyelmes, hogy a mozdulatait követem.
Jamie Campbell Bower. Hogy nem lehetett egyszerűbb neve! (Jesszum. Kezdek én is a triplanevűekhez húzni, mint a nagy gyilkosok?!)
Szóval ezt a srácot már az Alkonyat c. filmekben láttam, mint Caius, de ha a drága IMDb nem jelezte volna nekem, én úgy elsiklok a téma felett, mint a pinty!
Minek? Úgyis kötelező film. Meg kell mindenkinek néznie (legalább egyszer). Már aki szereti a boszorkányos, varázslós, természeten túlmutató mesefilmeket.
Adva van egy fiatal lány (Lily Collins - Clary), aki egyik napról a másikra megismerkedik egy buli kapcsán egy olyan világgal, amiben igazából eddig is ott élt, mégsem látta, vagyis látta is, csak...
Szóval belecsöppen a varázslatok, rúnák, árnyvadászok, gonosz démonok és tündérek világába.
/Tisztelettel jelzem, hogy a filmből igencsak kimaradtak azok a jelenetek, amikben Jace több lényről mesél és bemutatja Clary-nek a világát, az igazi világot. A könyv teljes terjedelme sosem fér bele a filmekbe... Ez a jó könyvek átka, hogy sok dolgot kihagynak./
Édesanyját elrabolják, így próbál egyrészt az árral úszni, másrészt beletanulni abba a világba, ahol elvileg lennie kell, s a gyorstalpaló nemcsak anyuka megmentéséért kell, hanem azért a bizonyos fura kehelyért, amit mindenki rajta keres... De nincs nála!!!!
Kellemes trükkök, látványos film, nem túl sok új mondanivalóval, de az ilyen meséktől aki mélyebb tartalmat vár, az vessen magára!
A szerelemről, hatalomvágyról, önfeláldozásról (stb.) meg láttunk már sok jobb, mélyebb értelmezésű filmeket is, mégis...
Ennek ellenére nagyon kedves, jó film.
(Ha valaki rájön, hogy miért zuttyantam bele ennyire ebbe a filmbe, mesélje el nekem is, jó? Mert hiába nézem, nézem a filmet, azon kívül, hogy újra és újra meg akarom nézni, nem tudom, mi a bánat tetszik benne annyira...! Szóval várom a választ!)
2013. október 21., hétfő
Happy Birthday Sasha!
Ma van Sasha Roiz születésnapja.
Aki nem ismeri, az nézzen több sorozatot.
Mondjuk a 13. raktárt, de ha nem emlékezne rá, akkor a Grimm sorozatot.
Ha abban sem ismeri fel, akkor menjen szemészhez. :D
Nos, valaki azért elmondhatná, hogy ez az izraeli születésű, 40 éves pasi mi a bánatért tetszik nekem??????!!!
Mert IGEN.
Happy Birthday Sasha Roiz!!!
Aki nem ismeri, az nézzen több sorozatot.
Mondjuk a 13. raktárt, de ha nem emlékezne rá, akkor a Grimm sorozatot.
Ha abban sem ismeri fel, akkor menjen szemészhez. :D
Nos, valaki azért elmondhatná, hogy ez az izraeli születésű, 40 éves pasi mi a bánatért tetszik nekem??????!!!
Mert IGEN.
Happy Birthday Sasha Roiz!!!
2013. október 6., vasárnap
Z Világháború...
Ettől a filmtől nem vártam sokat. Nemcsak a címe, maga a... úgy minden ellene szólt nekem.
A rendezőt nézve - Marc Forster - nem voltam, akarom mondani, SEM voltam nagy bizalommal. Nem olyan filmeket készített, amitől összeomolnék hálát rebegve.
Aztán Z, mint zombik.
Nos, az Eleven testek-et nem lehet űberelni, s amúgy meg a sétáló hullák nem hoztak sosem lázba. Mostanában valami élőbbet szerettem volna nézni.
Csakhogy Brad Pitt.
Nem is ahogy kinéz, mert azt ismerjük ár. Nem rossz. Oszt kész. Vannak számomra ezerszer szexisebb pasik is... Persze az sem segített, hogy otthagyta x évvel ezelőtt Jennifer Aniston-t, amit azóta sem bírok neki sehogy sem megbocsátani.
De mégis. Brad Pitt.
Csak tud valamit. S egy zombi-filmbe beleteszi a tenyerét ezerrel, nem????
Mégis kell legyen abban a filmben valami... valami.
Nos, kijött DVD-n a film, s úgy döntöttem, egy életem, egy halálom. S én lepődtem meg a legjobban!!!
Ugyanis a film:
1. úgy lekötött, mint a pinty.
2. ez a film nem olyan zombis film lett, mint a többi zombis film (gondolom, mert azokat nem láttam).
1. úgy lekötött, mint a pinty.
2. ez a film nem olyan zombis film lett, mint a többi zombis film (gondolom, mert azokat nem láttam).
A történet elvileg nem egy nagy hűha lenne...
Megismerünk egy családot, ahol a két kislány és anyuka, apuka boldogan élnek.
Amíg be nem tör a világvége.
Kiderül, hogy zombik járják a várost és tökéletes piramisjáték-szerűen osztják a zombiságukat kérve, kéretlenül.
A Lane család hanyatt-homlok menekül a helyszínről és egy átrémüldözött éjszaka után meg is menekítik őket a férj munkahelyének emberei.
Persze, úgy könnyű, ha valaki az ENSZ dolgozója. Értem biztosan nem jönne el senki sem... Nem is az ENSZ-nél dolgozom, ez már tény.
Amíg be nem tör a világvége.
Kiderül, hogy zombik járják a várost és tökéletes piramisjáték-szerűen osztják a zombiságukat kérve, kéretlenül.
A Lane család hanyatt-homlok menekül a helyszínről és egy átrémüldözött éjszaka után meg is menekítik őket a férj munkahelyének emberei.
Persze, úgy könnyű, ha valaki az ENSZ dolgozója. Értem biztosan nem jönne el senki sem... Nem is az ENSZ-nél dolgozom, ez már tény.
Na, mindegy. Elmenekülnek, aztán az okos fiú nagy bajba kerül, majd még nagyobb bajba kerül és a végén feltalálja a "spanyol viaszt", vagyis megtalálja, hogy hogyan lehet megmenekülni a zombik elől. S ennyi a film.
Vagyis ennyi lenne a film, ha egy átlagos film lenne.
Csakhogy nekem valamiért nem az volt.
Azt ugyan nem tudtam meg a filmből sem, hogy a zombik hogyan teremtődtek meg, vagyis, oké, mondjuk komolyan, ahogy kell: a nulladik beteget nem találjuk meg.
De mégis... Az, hogy Dél-Koreából írják le először egy mail-ben, hogy "zombi", ott lehet a legkorábbra visszavezetni a dolgot...
Nekem olyan szaga lett ettől a filmnek, mintha a lökött amcsik játszottak volna - szerintem szokásukhoz híven - a laborjukban és a sok biológiai fegyver közül ezt hozták volna össze, persze véletlenül.
Azt már régóta tudjuk, hogy nem a hidrogén és atombombák lesznek azok, amelyek az újabb világháborút kirobbanthatják, már ha lesz ilyen, hanem a biológiai fegyverek vannak már mostanában a porondon (szerintem a számítástechnikával elegyítve, de ez csak az én összeesküvés-elméletes agyam szüleménye persze!!!), de ez a film nekem ezt sugallta.
Valaki addig kísérletezett valami olyannal, amihez nem értett, míg össze nem hozott egy olyan halálos kórt, ami 12 másodperc alatt élőhalottá változtathat bárkit.
Nos, azt is sajnáltam, hogy kihagyták a filmből a politikai felhangot. Ugyanis nekem roppant érdekesnek hatott az, hogy miután megmentik a főszereplőt családostul, ki fognak onnantól dirigálni? Kik mondják meg, mit kell tenni, kik fogják össze az életben maradtakat, kik próbálják meg a gyógyítást, az egész dolgot összefogni?!
Minimálisan érzékeltük azt, hogy kik és persze egy pillanatra sem lepődtünk meg ezen, de azért érdekes továbbgondolni.
Mi itt Magyarországon hol is lennénk egy ilyen esetben?
Amikor egy simább, egyszerűbb vírus is szerintem úgy kipusztítana minket, mint a pinty.
Ugyanis látott már valaki itt bármelyik kórházban fertőző betegeknek elkülönített, karantén- szobákat, felszereléseket? Én még nem. Persze nem is voltam sokat kórházban, hála az égnek.
De csak arra gondolok vissza, amikor utoljára volt egy sztrájk. Két-három éve a vasúti...
Mi történt akkor? Pár napba telt egyáltalán az, ahogy az emberek megtudták a dolgot. A tévéből nem értesül mindenki, sem a rádióból. Így csak a szomszédok, vagy a munkatársak jöhetnének számításba.
Szerintem, ha itt elszabadulna egy zombi, állítom, két ember nem maradna hírmondónak sem...
Max. azok, akik külföldön vannak...
Na, mindegy.
Jól elkalandoztam.
A film néhol azért vicces is volt, de alapvetően izgalmas, érdekes és persze ahogy azt egy vírusokkal foglalkozó filmhez illik, rémisztő is.
De érdemes legalább egyszer megnézni.
De gyenge idegzetűek azért ne este nézzék meg, vagy ne egyedül.
Mint mondjuk Ancim velem... hogy tudtam a poénokat közben szórni, hogy ne legyen olyan átütő a film...
Bocs, Anci. Nem a film értékét akartam gyengíteni, csak hogy ne álmodj rosszakat...
Szemfényvesztés.. vagy valami más?!
Nagyon szerettem volna megnézni a Szemfényvesztők c. filmet. Régóta készültem rá. Aztán valahogy úgy sikerült, hogy nem sikerült megnéznem moziban.
De tudtam, hogyha kijön DVD-n, tuti kezem közé kaparintom. Mágiával magamhoz vonzom...
S megjelent a DVD.
Megnéztem és igen, nem csalódtam a filmben! De nem ám!!!
Fantasztikus volt, látványos, érdekes, izgalmas és igen. Tényleg varázslatos.
Nos, ez az egyik olyan film persze, amiről nehéz írni.
Ugyanis egyszer legalább végig kell nézni a filmet, az show-t, hogy az illúziót lássuk, hogy egyszer legalább hasson a varázslat. S amennyiben ezt elszúrja az ember, elmondja a poént, az nem spoiler-ező szimplán, hanem gyilkos. Filmgyilkos. S én sok minden vagyok, de ez nem szeretnék lenni. Ennél a filmnél aztán pláne nem!
Felirat hozzáadása |
Annyit azért figyelemfelkeltésnek talán lehet mondani, hogy van négy emberke, akik egyenként jók valamiben, de nem túl sikeresek.
Ahogy szokták mondani, ha nincs tőkéd, ne vágj bele semmibe...
Mindegyik szenzációs a maga helyén. Mégis... valami hiányzik.
Reeves egy csodás szabadulóművész-hölgy. Az a trükk, amiben megismerjük, totál felrázta a véremet.
Aztán ott van McKinney, aki mentalista (nekem a Mario és a varázsló c. könyv jutott eszembe róla... a hátamon futkosott a hideg tőle), aztán ott van a kártyákkal csodásan trükköző Atlas, aki olyan mutatványokat készített, hogy elállt tőle a lélegzetem. Nagyon tetszett, s ott van a fiatal Wilder, aki... szerintem szimplán egy zsebtolvaj és egy bűvész keveréke. És akkor a mosolyáról még nem is tettem említést...
Ja, hogy kik ők?
Henley Reeves szerepében Isla Fihser-t láthatjuk, fantasztikus a csajszi. A Mindenképpen talán-ban láttam utoljára. Jól állt neki a szerep.
Aztán Woody Harrelson játszotta a mentalistát, McKinney-t. Egyre jobban szeretem a pasit.
A számomra eddig ismeretlen Jesse Eisenberg alakította az ügyes Atlas-t, aki majdhogynem a társaság origója volt.
S ezek után Dave Franco már csak hab volt a tortán Wilde szerepében.
Ja, s a zaklatott és ideges FBI ügynököt is meg kell említsem, akit Mark Ruffalo alakított. Szeretem a nagy zölddé válása nélkül is. Aranyos volt nagyon.
A két nagy öreg már csak hab volt a tortán, mármint Michael Caine és Morgan Freeman.
Szóval a filmben kapásból jó színészeket vonultattak fel.
Nos, Ancim mindig azt mondta, hogy a filmekben - a normálisabb filmekben - sosem szoktak egy képkockát sem feleslegesen mutatni.
Nos, ez ebben a filmben még inkább igaz.
Ugyanis tényleg minden mindennel összefügg.
Másodszor megnézve akkorákat nevettem. Hiszen addigra már értettem a történetet globálisan, fellebbentették már a fátylat az orrom elől, így azokat a mozdulatokat, mondatokat, tetteket is, amiket addig nem értettem, vagy nem nagyon tudtam hova tenni a helyükre kerültek.
Akinek tetszettek az Ocean's ... filmek (George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, stb. ugye megvan, melyikre gondolok?!), azoknak ez még inkább tetszeni fog. Szerintem.
Szervezzünk meg egy dolgot úgy, hogy tereljük magunkra a figyelmet és... és úgy nem veszik észre a többi dolgot.
Mit is beszélek, a filmben ezt egy kerek mondattal elmagyarázzák.
A filmben egyszer Morgan Freeman azt mondja, hogy "Amikor azt mondja a bűvész, hogy: Csak a kezemet figyeljék!, a legkevésbé azt kell arra figyelni", akkor mindenre oda kell figyelni, csak a kezére nem. "Félrevezetés. Ez a varázslat lényege."
Nos, ugyanis a Négy lovas, mármint a csapat, ahogy hívják magukat, előadja a nagy számot, amitől leesik az állunk.
Kirabolnak Las Vegas-ból egy párizsi bankot. Mármint úgy Vegasból, hogy ez a műsor ott van egy épületben. Kihívnak egy nézőt, találomra, a közönség soraiból, s megkérdezik, hogy hol van a bankszámlája.
Majd nagy mágusok módjára, csodás dolgok közepette kirabolják a párizsi bankot ott a színpadon és ami a varázslat, hogy tényleg eltűnik Párizsban a bankból a pénz! Komolyan.
De ez most akkor bankrablás, vagy csak valami varázslat?
Az FBI persze rohan a Négy lovast lekapcsolva, megpróbálja elkapni őket, már a csalást, hogy hogyan csinálták, de csak még inkább belegabalyodnak a varázslatba. Vicces volt, hogy mennyire odafigyelt a csapat arra, hogy ki, mit és hogyan és mikor lép...
Anno büntetőjog tanárunk mesélte, hogy amikor ő tanult, az osztályában megpróbálták kitalálni az évszázad bűntényét. Vagyis ott a tökéletes gyilkosság volt "asztalon". Igazából ahogy a tökéletes gyilkosság sem létezik, úgy a tökéletes bűntény, vagyis rablás sem létezhet. Ugyanis az emberi tényező az mindig egy érdekes része az egyenletnek. Mindig az a változója a dolognak, ami elromolhat, módosulhat menet közben... s ahogy egy másik filmben hallottam, néha "beb@sz a gebasz".
Nos, ebben a filmben is nagyon tetszett, ahogy ezt a MAJDNEM tökéletes rablást végigasszisztáltuk.
Tessék megnézni a filmet, ha más nem, egy klassz illúzió...
Vagy egy klassz film?!
Abraka-dabra.
S az egyik olyan mondattal fejezem, ami a filmben - a sok klassz közül - az egyik kedvenc részem volt:
"Mind ismerjük a mondást, hogy előhúzza a nyulat a kalapból. De ki hallott olyat, hogy előhúzza a kalapot a nyúlból?!"
Itt azt is láttuk. Megtették.
Nos, ez a film egészére igaz volt.
Félrevezetés.
S ettől volt fantasztikus.
Tessék megnézni, a varázslat része lenni...
2013. október 5., szombat
Guy Pearce szülinapja
Ma 46 éves Guy Pearce.
Ugye nem kell bemutatni őt senkinek?!
Legutolsó film, amiben láttam, az a Vasember 3. volt.
Aztán ott a Prometheus, amiben olyan nagy szerepe nem volt, de mégis...
Nekem a Lockout c. film is nagyon tetszett. Olyan John McClane-es volt benne...
És igenis, a Mementó is nagyon tetszett. Naná, hiszen egyik kedvenc rendezőm keze alól került ki a film.
Szóval...
Ugye rögtön ismerős a pasi?
Kiteszek pár képet róla, amiből igazán látszik, mennyire sokrétű színész, hiszen annyi arca van ennek az angol ausztrál srácnak, mint a csuda.
Vasember 3. |
Prometheus |
Lockout |
Az időgép |
Monte Cristho |
És jöjjön egy olyan kép, amit ki nem hagytam volna semmi pénzért sem!!!!
Guy Pearce és Robert Downey Jr. |
2013. október 2., szerda
Rush, avagy Hajsza a győzelemért - immár kiértékelve
Azért érdekes így kiemelnem ezt, hogy MOZIban, mert nem otthon, DVD-n, monitoron, vagy öreg batár tévén szerettem volna megnézni ezt a filmet. Szerettem volna átérezni a sebességet, a dobhártyámban, a szívemben érezni a motorok felbrümmögését, meg ilyenek.
Jelentem: megtörtént, nagyon jó volt, borzongott a hátam a gyönyörűségtől!
A film...
Az... az egyenesen szuper volt.
Nem mondok azzal semmi újat, hogy Chris Hemsworth (nem összetévesztendő a szuperszexi kisöccsével, Liam Hemsworth-szel!) remekül néz ki a vásznon. De eddig azért nem mondanám, hogy túl sok mindent elhittem neki, hiszen Thor eljátszásához nem kellett sok ész, mind inkább izom és mosoly (említettem már az izmokat?!).
Most viszont egy színésszel találkoztam a moziban. Azzal a Chris Hemsworth-szel, akit eddig nem ismertem, aki nemcsak a szép kék (már akinek ez jön be) szemeivel, szerintem több, mint 10 dolláros mosolyával, vagy szexi külsőjével vesz le minket a lábunkról, hanem igenis a színészi játékával.
Nos és a másik színész... A német (spanyol származású, hogy kavarjuk meg még jobban a dolgokat) Daniel Brühl, akit - köszi H. barátnőm, hogy eszembe juttattad - még anno nagyon régen a Good bye Lenin!-ben láttam. Milyen kölyök volt akkor!!! Itt meg?!!
Nos, Daniel játszotta Niki Lauda-t. De mintha tényleg ő lett volna!!!
Nagyon kicsi koromban azért láttam egy-két interjút Mr. Lauda-val, ismert volt számomra az arca, egy-két mimikája... de ez a srác komolyan mondom, mintha tényleg ő lett volna néha... De tutira.
Nem féltem a filmtől... mitől is féltem volna. Kimondottan jutalom, ha néha még odaülhetek egy-egy Forma-1-es verseny elé, bár amióta kedvencem, Ayrton Senna és Alain Prost már nincsenek a mezőnyben, nem vagyok nagy rajongó. Schumacher nem jön be annyira...
(Egyszer már csak elkezdek a filmről is írni...)
Nagyjából öt-hét évet ölel fel a film, ha jól emlékszem.
Megismerkedünk két sráccal, akiknél különbözőbb nemzetiségű, vérmérsékletű, stílusú emberkéket alig hordott hátán a föld.
Talán egyetlen közös van bennük, az a szerelem a sebesség, az autóversenyzés iránt.
Talán egyetlen közös van bennük, az a szerelem a sebesség, az autóversenyzés iránt.
Az egyik egy osztrák, elég jómódú családból önként kitagadott (vagy mi a szösz) kölyök, aki meg akarja mutatni, hogy mire viszi egyedül is.
A másik srác viszont brit, nem túl jómódú, ám annál sikeresebb a lányok között, illetve mindenkinél, mert amennyire bunkó és laza tud lenni, annyira megnyerő is. Viszont mivel annyira heves természetű, ezért az életet is úgy veszi, megéli a napokat, kiélvezve minden percét.
A másik srác viszont brit, nem túl jómódú, ám annál sikeresebb a lányok között, illetve mindenkinél, mert amennyire bunkó és laza tud lenni, annyira megnyerő is. Viszont mivel annyira heves természetű, ezért az életet is úgy veszi, megéli a napokat, kiélvezve minden percét.
Nos, ez a két srác, Niki Lauda és James Hunt összetalálkozik egyFormula-3-as versenyen és rájönnek, hogy riválisra találtak a másikban.
Elkezdődnek valami fura pályán és a pályán kívüli csatározások.
Az egyik a másik külsejét ócsárolja (Lauda Hunt szerint egy patkány), míg a másik a technikai tudásbeli fölényével próbálja megalázni társát (a patkányok roppant okos állatok).
Nem nagyon tudni, ki fogja legyőzni a másikat.
Hunt zsigerből, szerelemből vezet, megszállottan, magasról lesajnálva a halálközeli állapotokat, míg Lauda ésszel, kiszámított, centizett autóval, érző fenékkel (ahogy a filmben elmondta, a feneke érzi, hogy mi nem stimmel az autóval, amiben ül).
S ami tetszett már a film elején is, hogy érezni lehetett azt, ahogy kialakul a két férfi között valami fura barátság.
Ahogy először egymást ócsárolják, majd egyre inkább valami ki nem mondott bajtársiasság lesz érezhető közöttük... Fura volt nagyon.
Persze a sebesség szerelme összekötötte őket.
Amikor viszont Lauda kicsúszik a - már - Forma-1-es versenyen és beleszalad egy másik versenyző és kigyullad az autója, ott megtört valami a fiatal versenyzőben. De ha azt hittem volna, hogy innentől nem fog vezetni, vissza sem száll többet az autóba, akkor rosszul ismertem, számítottam ki a szenvedélyét.
Miközben az orvosok a gyógyulás reményében kínozzák (a combjáról vett bőrrel pótolták az arcán, homlokán a leégett darabokat, illetve a tüdejéből szedtek ki - számomra teljesen érthetetlen módon - égett valamit...), addig azt nézi, hogy Hunt hogy nyeri meg egymás után a versenyeket, amiken ő nem tud ott lenni. S újra és újra munkára készteti az orvosait. Így hat hét múlva már újra a versenyautóba gyömöszölte be magát.
Mondanom sem kell, hogy a megégett feje érdekesen fért bele az amúgy is igen szűk bukósisak alá.
Akin volt már bukósisak, az tudja, milyen szoros tud lenni... viszont úgy tudom, hogy a versenyzőknek kicsit speciálisabb, erősebb van. Hogy '76-ban milyenek voltak az ők sisakjaik, nem tudom, de számomra ez azért elég megrázó jelenet volt, amikor a kórházban - felesége szeme láttára - próbálja beleküszködni a fejét (a kötéses fejét, megjegyzem) a bukósisakba.
Mindenesetre a ringbe visszament, ahogy szokták mondani, s bár abban az évben nem nyerte meg a világbajnokságot, mégis ott tudott lenni a versenyben, a "szorítóban".
James Hunt sem nyerte meg azt a versenyt, mégis - pontozással, hiszen a Forma-1 kőkemény matekról is szól azért - ő lett 1976-ban a világbajnok.
Nagyon tetszett, ahogy Niki Lauda utána már szinte csak külső szemlélőként mesél a további életükről.
De főleg Hunt életéről, illetve a Vele való kapcsolatáról.
Jajj, csodás volt a film.
Akármikor újra nézném.
Ha majd végre kezembe kaparinthatom DVD-n, visszatérek ide és leírom azt a pár mondatot, ami számomra a sava-borsa volt a filmnek. Lauda és Hunt - azt hiszem - utolsó beszélgetése volt ez a filmben.
H. barátnőm, ha emlékszel rá, írd már meg ide, jóóó?!
Persze a sebesség szerelme összekötötte őket.
Amikor viszont Lauda kicsúszik a - már - Forma-1-es versenyen és beleszalad egy másik versenyző és kigyullad az autója, ott megtört valami a fiatal versenyzőben. De ha azt hittem volna, hogy innentől nem fog vezetni, vissza sem száll többet az autóba, akkor rosszul ismertem, számítottam ki a szenvedélyét.
Miközben az orvosok a gyógyulás reményében kínozzák (a combjáról vett bőrrel pótolták az arcán, homlokán a leégett darabokat, illetve a tüdejéből szedtek ki - számomra teljesen érthetetlen módon - égett valamit...), addig azt nézi, hogy Hunt hogy nyeri meg egymás után a versenyeket, amiken ő nem tud ott lenni. S újra és újra munkára készteti az orvosait. Így hat hét múlva már újra a versenyautóba gyömöszölte be magát.
Mondanom sem kell, hogy a megégett feje érdekesen fért bele az amúgy is igen szűk bukósisak alá.
Akin volt már bukósisak, az tudja, milyen szoros tud lenni... viszont úgy tudom, hogy a versenyzőknek kicsit speciálisabb, erősebb van. Hogy '76-ban milyenek voltak az ők sisakjaik, nem tudom, de számomra ez azért elég megrázó jelenet volt, amikor a kórházban - felesége szeme láttára - próbálja beleküszködni a fejét (a kötéses fejét, megjegyzem) a bukósisakba.
Mindenesetre a ringbe visszament, ahogy szokták mondani, s bár abban az évben nem nyerte meg a világbajnokságot, mégis ott tudott lenni a versenyben, a "szorítóban".
James Hunt sem nyerte meg azt a versenyt, mégis - pontozással, hiszen a Forma-1 kőkemény matekról is szól azért - ő lett 1976-ban a világbajnok.
Nagyon tetszett, ahogy Niki Lauda utána már szinte csak külső szemlélőként mesél a további életükről.
De főleg Hunt életéről, illetve a Vele való kapcsolatáról.
Jajj, csodás volt a film.
Akármikor újra nézném.
Ha majd végre kezembe kaparinthatom DVD-n, visszatérek ide és leírom azt a pár mondatot, ami számomra a sava-borsa volt a filmnek. Lauda és Hunt - azt hiszem - utolsó beszélgetése volt ez a filmben.
H. barátnőm, ha emlékszel rá, írd már meg ide, jóóó?!
2013. szeptember 29., vasárnap
Under the Dome - A búra alatt
Aki szereti Stephen King-et, vagy ha nem nagyon ismeri is, de szereti a kicsit misztikus, kicsit hátborzongató filmeket (jelen esetben sorozatot), annak szeretettel ajánlom A búra alatt sorozatot.
Szuper.
Igazi King-es dolog.
Egy városkában járunk, valahol USA legmélyén, ahol az emberek ugyanúgy élnek, mint más kismillió kisvárosban (egy pillanatra még Smallville-ben is éreztem magam...). Ahol elvileg szokásos dolgaikat teszik az emberek.
Persze, az, hogy valaki elás egy halottat, egy erdő szélén, az nem szokásos, de mégis...
Aztán egy nagy dübörgés... és egy áthatolhatatlan, ám áttetsző fal lesz az orrunk előtt. Ami egy pillanat leforgása alatt egy ártatlan tehenet is lazán kettéhasít...
Szóval fura a dolog...
S innen kezdődnek még csak az igazi furcsaságok.
Ugyanis a kisvároskából se ki, se bejárás nincs. Akik másik városban voltak, azok kint maradtak, akik itt voltak - akármilyen megfontolásból is - azok bent maradnak a (mint lassan kiderül) kupola, vagy búra alatt.
Engem leginkább az internet hiánya rázott volna meg elsőre... de a bezártság is kicsit zavaró lett volna... amíg rá nem jövök, hogy sem ételt, sem vizet, sem gyógyszert - s legfőképp a szomszédos városba "készenlétbe" áthelyezett tűzoltókat - hiányoljuk a filmben a leggyorsabban...
Persze nem olyan egyszerű azért ez a sorozat.
Nem felejtem el egy öt percre sem a sorozat nézése közben, hogy igazából Stephen King agyának szüleménye az, ami minket itt átkísér a kisvároson... Szóval. Nem egyszerű azért mégsem a dolog.
Tetszenek a szereplők is, főleg, mikor kiderül, hogy az a kissrác az egyik főszereplő, aki a SuperNatural-ban a fiatal Sam Winchester-t játszotta, Colin Ford. A tündéri szöszke, ártatlan szemű kisfiúból egy érdekes tinédzser lett.
Megtaláljuk a sorozatban az Alkonyat c. filmből is megismert (Ancim rögtön rávágta a kép alapján, hogy: jé, ez a Dzsungeldokikból a csajszi) Victoria-t, vagyis Rachelle Lefevre színésznőt.
Illetve a több filmben is már mellékszerepekkel bővelkedő Mike Vogel játssza Barbie-t (vagyis Dale Barbara), akit bár már az első részben ellenem akarják hangolni a körülmények, mégis a szívembe zártam. Tudom, hogy a lelke legmélyén igazi ember, igazi hős.
Akárki akármit mond róla, sőt, akármit akar magáról elhitetni...
Bár kicsit nekem vajaz a Lost első évadjára (azt hiszem csak az első évadot néztem végig, amíg Ian Somerhalder szerepelt), hiszen rengeteg titok lappang a városkában, de valahogy mégis - bocs J.J. Abrams - kicsit jobb.
Szóval tessék csak utána keresni, megnézni, izgulni velem együtt...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)