Csúcs fegyver, avagy Tamás, az aranykezű

Gyorsan letolom a kötelező pfúújolásokat, hogy utána kellően csorgathassam a nyálam és zenghessem az ódáimat a szülinapomon látott mozin.

Tom Cruise. Vagyis a túl-maximalista, senki-csajszi-nem-bír-megmaradni-mellette pasi, aki a scientológia főpapja... S közben meg színész. A bánatba...

Szóval Tom Cruise. Ő az a kivétel - próbálom végigpörgetni az agyamban a kedvenc színészeimet, hogy van-e másik ilyen, de nem találok -, akinek nem érdekel már a magánélete, s megpróbálok CSAK és KIZÁRÓLAG a produkcióira koncentrálni. Ugyanis NAGYON odavagyok a filmjeiért. (Oké, majdnem mindegyikért.) De a magánéletéről SEMMIT nem akarok hallani... mert akkor megutálnám. S azt nem szeretném.

Aztán ott van Jerry Bruckheimer, aki sok őrülethez adta már a nevét... Nincs értelme itt felsorolnom (nagyon sok szuper dolognál producer volt), de elég az is ehhez a felsoroláshoz, hogy annál az 1986-os filmnél is ő bábáskodott, amit nem nagyon tudtak, hogy mi lesz belőle, nagy siker, vagy csak az USA éltető propaganda filmje, de megpróbálták és bejött...

 

Bejött? Naná! Megvettük, az egész világon. Én is, ahogy sok más filmes őrült, bomber dzsekiben és Ray-Ban szemüvegben szerettünk volna feszíteni, de persze Magyarországon még fasorban sem voltak ezek a termékek. De attól még odáig voltunk érte, meg vissza. Együtt énekeltük fúúú, de fonetikusan és ismeretlenül a dalokat, amik úgy beégtek az agyunkba, hogy álmunkból felverve is tudtuk, milyen filmhez tartozik...

Én spec annyira megfertőződtem, hogy onnantól fogva ha valaki azt mondta nekem, hogy MIG, én rávágtam: Nem, inkább F-14, F-18, vagy később F-22.

S onnantól datálhatom a repülős filmek iránti imádatomat...

Tom Cruise pedig hozhatta nekem a Mission: Impossible filmeket, mind megvettem (majdnem szó szerint mindet).

 

S amikor pár évvel ezelőtt meghallottam, hogy ezzel a filmmel akar valamit csinálni, felkaptam a fejem. Tőlem remake is lehet, pont nem érdekel, de legyenek benne repülők!!!

Aztán jött a covid, s ha voltam valamire írtó pipa a covid alatt, az a covid volt. Hogy ezt a produkciót elkaszálhatja. (Oké, most ne menjünk bele az emberi oldalába a dolognak, meg a propagandájába... és az egészségügy-politikába...) S épphogy nem sírtam, hogy nem fogom látni ezt a bizonyos filmet.

S kértem a "filmes isteneket", hogy ne a Netfixáción, vagy máshol adják le a filmet, hanem MOZIBAN!!!! Mert nekem nincs csak a számítógépem, ahhoz meg csak a két kis hangfalam van, s nem Dolby Surround, meg ilyenek. Szóval én moziban, színes, szagos, szélesvásznú, pattogatott-kukoricás verzióban szerettem volna megnézni a filmet.

 

S bár egy klassz kis epétlenítő műtét majdnem közbeszólt, össze tudtam szedni magam akkorra (köszi Tom, hogy úgy rendezted a megjelenését a filmnek, hogy az a szülinapom közelében legyen!!! Plusz piros pont érte!!!), hogy pont a születésnapomon a kedvenc mozimban, a kedvenc termemben, a kedvenc helyemet le tudtam foglalni és megnézhettem a Top Gun: Maverick c. filmet.

 

Nagyon izgultam, hogy megpróbálja majd fiatalosra venni... mert sok színész beleesik ebbe a csapdába (nem mondok neveket, filmeket, mert sajna sok van), hogy nem veszi észre, hogy elszállt felette az idő, féltem, hogy tényleg csak valami remake lesz, s direkt nem voltam hajlandó semmi előzetest olvasni a filmről, amiből megtudnám, miről fog szólni, mert nem akartam semmi előzetes behatást, épp elég volt az a sok-sok videó, amit láttam trailer-nek (na, azt már nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele).

 

S elkezdődött a film. Én pedig boldogan dőltem hátra a Corvin Moziban a Korda Teremben a Bal Közép 13. sor 1. székén.

Amikor meghallottam Harold Faltermeyer Top Gun-hoz írt zenéjének kicsit átírt változatát, majdnem elsírtam magam. Egyrészt, mert nem gondoltam volna, hogy eljutok a moziba erre a filmre, másrészt újra felrémlettek a régi, '86-os film képei, s amúgy is... olyan tuti a zene a klassz gitár és zongora szólókkal.

S nem kellett a filmből öt perc sem, s már előredőlve vigyorogtam, mint egy hülyegyerek. Ugyanis - mint már említettem, megfertőződtem a harcirepülős filmekkel, úgyhogy a Lopakodó c. film Bádogember Edi 1. mesterséges intelligenciájú harcirepülőgépére hajazó kis lapos csodamasinába ugrott be Pete, amitől elállt a szívverésem is. Olyan gyönyörű volt.

S Tom nagyon okosan nem akarta magát fiatalítani, nem próbált más lenni, mint aki... Egyszerűen a mai énjére alakította át a történetet, s ahogy mi is megöregedtünk a nyolcvanas éves óta, itt is mintha tényleg elteltek volna az évek, Pete 'Maverick' Mitchell is sok dologgal foglalkozott azóta, s most épp beleszaladt egy olyan problémába, amit meg kellett oldani.

Kíváncsi voltam, IceMan-t hogy hozzák vissza, hiszen Val Kilmer (az én drága Angyal-om) a gégerákja óta nem filmezik, mégis tudtam, hogy benne lesz ebben a produkcióban. Tom ezt is ügyesen beillesztette. Sőt! Zseniálisan!

A történetet mindenki olvashatta... eszemben sincs elmesélni.

 

Azt tiszteltem a filmben nagyon, hogy mindenki odatette a maga részét. (Azt is tudjuk, hiszen nagy port kavart fel, hogy azoknak a színészeknek, akik a történetben vadászrepülősök voltak, kőkemény kiképzést kaptak vadászrepülő vezetéséből, sőt, még annál is több mindenből, valamint iszonyat erőnléti edzéseket kellett letoljanak. Le a kalappal Nekik!)

Nagyon jó színészek voltak a filmben: Ed Harris (A Szikla), Jon Hamm (Kémek a szomszédban), Jennifer Connelly (Egy csodálatos elme), Charles Parnell (Last Ship) és Miles Teller (Beavatott), hogy csak azokat írjam, akiknek elsőre tudjuk a nevét.

Miles-től kicsit tartottam, mert nekem eddig megmaradt annak a Peter-nek, aki a napraforgó stílusában menti mindig a bőrét.. De tudtam, hogy jó színész, így csak picit féltem az összehasonlítástól. Áááá... egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy miben játszott eddig. Azonnal Goose fiának éreztem őt. Fantasztikus volt. Persze, már csak azért is más volt, hiszen van bajsza, illetve úgy kipattintotta magát, hogy az én drága Theo James (a Beavatottban Négyest alakította, de milyen szexin) barátomat simán lepipálta volna most.

A zenék, a hangok, s a képi világ... mind-mind azt éreztették velem, hogy ezt a filmet TÉNYLEG mozira alkották meg. Ennél a "sima" otthoni számítógépes mozizás tizedannyira sem hozza ki belőle a hűha-érzést, mint ott, a moziban. Úgyhogy aki eddig nem tervezete, legyen kedves vándoroljon el egy moziba megnézni ezt a filmet. Hogy Tom Cruise zsebét gyarapítjuk vele? Ám legyen. Megdolgozott érte. 

Nagyon tetszett, hogy volt Top Gun-os csajszi is és nem vették viccesre a figurát Vele. Szeretem az esély-egyenlőségeket. Valamint tetszett - pff... inkább elviseltem - a szerelmi szál is.

Tudom, az egész film egy nagy klisé volt, de akkor is... Vagy azért néztem el a filmnek ezeket a nagy banális dolgait, mert a fiatalságomat (a '86-os filmet) idézte vissza, vagy mert sebészi pontossággal tettek mindent oda, ahova, vagy mert tényleg odavagyok a vadászrepülős-TomCruise-os filmekért. Pont nem érdekel. Fütyülve mentem be az erdőbe azon a kitaposott ösvényen, amit nekem állítottak csapdát. S bármikor simán újrasétálnám.

Ott volt a Great balls of fire szám is, amit most épp nem Goose, hanem a fia, Rooster énekelt. De még ez is tetszett.

Voltak új számok, S még Lady Gaga dala is tetszett. 

 

 

 

 

 

 

Úgyhogy csak ennyit tudok mondani - azon kívül, hogy ezt a filmet mindenkinek látnia kell -: I feel the need... Need for speed.

https://www.youtube.com/watch?v=WhciMs13yZM