Oly sok pocsék film után, sőt, ami még rosszabb, pocsékba ment idő után végre megnéztem egy olyan filmet az este - kis baráti beszélgetéssel megcsuklasztva kicsit - ami vééééégre elnyerte finnyás tetszésemet.
Ami mostanában az orrom elé került film, valahogy sosem volt olyan, ami írásra méltó lett volna...
De ez...
Robert Zemeckis megint aratott a rendezésével. Van egy-két kedvencem az ő keze alól. De most nem is ez a lényeg.
Meg lehet kövezni, de a Star Wars utcsó filmjén bealudtam (valszeg nagyon álmos, fáradt voltam tényleg, szóval újra meg fogom nézni a filmet, ígérem), a La La Land nekem két zenét kivéve és a színészi játékot leszámítva (mert Ryan Gosling és Emma Stone mindig elbűvöl a tehetségével) nekem hatalmas csalódás volt.
A Café Society csapnivaló volt nekem, sajnáltam rá azt a 2 órát... szóval igencsak kiéheztem már egy jóóó kis filmre.
Aztán a kezembe került a Szövetségesek c. film.
Meg szerettem volna nézni moziban, de mostanában - aki ismer, tudja, roppant nem vagyok Angelina Jolie rajongó - Brad Pitt valahogy nem remekelt nekem a filmjeiben. Nem éreztem már azt a fiús bájt, lenyűgöző sármot, amit régen kaptam tőle. S nem, ne tessék nekem azzal jönni, hogy de már ő felette is eljárt az idő. Fenéket. Szimplán csak kisütötte a tehetséget belőle az a gonosz nő. Ennyi.
Szövetségesek.
Marion Cotillard már akkor belopta magát a szívembe, amikor A taxi-ban játszott. A Piaf filmben nyújtott alakítása azonban teljesen elmélyesztette a csajszit a kedvenc színészeim közé a szívemben.
Nos erről a filmről csak jókat tudok mondani.
Adva van egy angol kém a II. világháborúban, Max Vatan (Brad Pitt) és az ő francia "felesége", aki szintén kém, Marianne Beauséjour (Marion Cotillard) Casablankában találkoznak, hogy közösen összehozzanak egy politikai gyilkosságot, amibe könnyen beletörhet a bicskájuk.
A közös munka összekovácsolja őket és egymásba szeretnek. Aztán elkezdődik a közös életük... a háború kellős közepén. S történik valami, amit nem lehet könnyen megoldani... hiszen a kémek élete nem egyszerű élet.
Csodálatos képi világ, csodás zene (még szép, Alan Silvestri volt a zenei rendező), fantasztikus színészi játékok, izgalmas jelenetek, amik egy kémfilmekben benne kell legyenek... szóval igazán megéri megnézni a filmet.
Mr. Pitt visszaadta ezzel a filmmel az életkedvemet Vele kapcsolatban. Volt egy pillanat, amikor még a Ha eljön Joe Black c. film is eszembe jutott. Ha kellett elegáns volt, ha kellett sármos volt, ha kellett kemény volt, mint egy II. világháborús túlélő.
S igen, öregszik, de ez most nem állt neki rosszul.
Szóval merci Monsieur Pitt!
Ja, Kutasi Eszti, nézd meg a filmet mindenképp, nagyon sokat beszélnek benne francia nyelven. Tetszett ez is benne külön.
